Tóparti eset

Szeléndek és Beléndek, vagy ha jobban tetszik, Beléndek és Szeléndek szomszédos községek voltak. Ám ha ez nem lenne elég, testvértelepülések is voltak ikerviszonylatban. Így tekintett reájuk Gambrino megye prefektusa, a megyei kézitusa-bajnokság főmatadorja, Matta Doru, és még sokan mások a közvéleményből kikiabálva. A két község viszonyát mindenféle közigazgatási szabályok árnyalták-fényezték és igazgatták közileg, aszerint, hogy mikor volt az aratás, a szüret és a karácsonyi népszokások elcseszésének ideje. 

A két község együttesen bírt három különböző felekezetű templomot, amelyet felváltva használtak. Egyik vasárnap az egyik hitbéli csoport, a másik vasárnapon a másik ellenlábas felekezet, a harmadikon, azaz inkább pénteken vagy szombaton, a vallásalapítóktól függően, a szektának nyilvánított harmadik szakadár gyülekezet. Amúgy békében megvoltak egymással a kisebb összecsöndüléseket, egymásnak zörrenéseket és szelíd torzsalkodásokat, ártatlan bicskázásokat kivéve. De az vesse rájuk az első Molotov-koktélt, akivel ilyen soha nem fordult elő. Ezek ugyanis hozzátartoznak a valós élethez, a mozgáshoz, és a felívelés tévjáratainak tekintendők.

Legnevezetesebb személyiségük Kispéter-Minulescu Dóra volt, aki egyszer Garmisch Partenkirchenben a felekezeti műlesikló versenyen vett részt. Izgalmában lecsúszott a frissiben, külön erre az alkalomra vásárolt kínai gyártmányú Li-Huang típusú sípantallója, éppen akkor, amikor a legesélyesebb norvég műlesikló, Harald Haraldson-Sven száguldott lefelé a 1l.500 méteres akadálypályán. A szlalomozó vesztére odapillantott, pontosan abban a minutumban, amikor Dóra kisasszonyról lecsúszott a kínai sínadrág, és felvillant minden rejtett szeléndeki vagy beléndeki műtárgya, amelyre annyi trófeagyűjtő szoknya- és bugyivadász hím pályázott már – sikertelenül. Ez lett a norvég bús veszte, ui. a vártnál ezerszer rosszabb időt cikcakkozott a kapuk között, még a namíbiai versenyző, Ngongo Nkinga is legyőzte, pedig az abban az évben látott először havat, sítalpat és Kispéter-Minulescu Dóra nunusát.

Dórát azonnal diszkvalifikálták és kitiltották Németországból, Ausztria belépési tilalmat léptetett életbe ellene, Magyarországon nemkívánatos személynek nyilvánították a Kékestetőn és a nemzeti snowboard-pályák környékén, Bulgária egyenesen embargót jelentett be minden Dórával kapcsolatos hírrel szemben. Egyedül Norvégia nézte érzéketlenül az esetet. Azaz mégsem, ugyanis egy polgárjogokat védelmező emberjogi csoport, amúgy a norvég zöldek pártjához (Grønn fest) tartozó fiatal emberekből álló társulás meggyőzte Dórát, hogy fellebbezzen a nyilván jogsértő intézkedések ellen, nyújtson be keresetet Hágába. A hágai nemzetközi bíróság két nadrágszakértőt küldött Kínába, Garmisch-Partenkirchenbe, ill. Szeléndek-Beléndek helyszínekre (ebben a sorrendben), akik végül is Dórának adtak igazat, megállapították, hogy a nadrág lesiklása nem volt művi, hanem természetes következmény volt, ugyanis a nadrág varrata (elkészítése, kiszabása) nem volt szabályszerű, nem tartották be (a nyilván alacsonyan bérezett rmunkában dolgozó) kínai rabszolgák a genfi 1936-os nadrágkonvenció előírásait. A gyár exportőrei átléptek minden nemzetközi kereskedelmi előírást, nem is szólva az amerikai elnök embargójáról és ondolált embarkójáról, s miután 100 ezer jen büntetést szabtak ki a nanking-pejcsini gyár pantallóvasaló brigádjára, Dóra kisasszony részére felmentőlevelet bocsátottak ki, hétpecsétesen a kezébe nyomták, és hazaküldték Szeléndek-Beléndekre.

Semmi sem tökéletes ebben a ...va életben. Ugyanis amikor leszállott a Szeléndek-Beléndek összevont vasúti megállóban, amely nem egész három tengeri mérföldre feküdt a két településtől, és külön-külön párhuzamosan futó utak vezettek a két község (testvér- és ikertelepülés) irányába, csupán a két községet elválasztó tó partján váltak szét sajnálat nélkül egymástól, hogy a községközpontba már egyedüli győztesként fussanak be,  mint Paavo Nurmi a ‘48-as londoni olimpiai játékokon elsőként a Wembley stadionba, tehát Dóra elindult otthona felé Beléndekre. Gyalog, mert senki sem várta. Magányosan, mert senki nem tudott érkezéséről. Bandukolt a pipaccsal teli nyári mezők szélén, a cserefaerdőcskében lehajolt, s ivott a forrásból, melyet mindkét község magának vindikált, de nem volt az a hágai bíróság, amely igazságot tudott volna szolgáltatni a két település vízbarát polgárai között, elgondolkozva lépett be a községkapun, és egyenesen a beléndeki községházára ment, hogy bemutassa felmentő oklevelét. Ott azonban a mostanában polgármesternek nevezett falubíró azt mondta, itt nem maradhat, menjen át Szeléndekre, ott is mutassa be. Szegény leány le sem málházhatta utazópoggyászát, amiben még ott volt az egykor bűnjelként lefoglalt sínadrág, amit kegyelemből visszakapott, ui. Hágában már nem fértek a központ bűnjelraktárában a lefoglalt jegespoharak, villany- és szénvasalók, szikvizes palackok, Teddy-mackók és pedálos G-húros fogászati kézifúrók, hamisított űrsakk-készletek, egyszerhasználatos Sztojanov-piszolyok. Átment Szeléndekre, ahol felvilágosították, hogy felmentőlevelet nem lehet bevezetni a községkönyvbe, mert Szeléndek-Beléndekre van kiállítva, márpedig ilyen összevont név a polgári helységnévtárban nincs. Ez egy közigazgatási nonszensz. Hiába hivatkozott szegény Kispéter-Minulescu Dóra a vasútállomásra, annak egybeírott nevére, a községek polgárbírái hajthatlanok maradtak. A vasút az egy dolog, más intézmény, hatóság, joggubanc, magyarázták neki balról és jobbról is, a polgári közigazgatási helységnévtár más minisztérium terméke. És akkor még semmit sem szóltak a Welt-atlaszokról, földrajzi névtárakról, hegy-, víz-, síkdomborzati térelválasztókról...

Egy jóindulatú ügyvéd, aki kéretlenül sietett a nő segítségére, kérvényt szerkesztett angolul, és továbbította a hágai bírósághoz, kérve a tekintetes bíróságot, hogy térjen vissza 65 K 894/2000 sz. döntvényére, és eszközöljön korrekciót Kispéter-Minulescu Dóra illetőségi helyét illetően. Ehhez mellékelte Kp.M.D. személyazonossági okmányának hiteles másolatát, a születési anyakönyvi kivonatot és egy tábla csokoládébevonatot. A nyomaték kedvéért. Sohase lehessen tudni.

Amíg a fellebbezésre benyújtott kérvényre joghatályos határozat érkezik, addig Dóra kisasszony egy kölcsönkapott mosóteknőben evez parttól partig a szelindeki tavon. A Kháron ladikjában lapátolónak, ki bár sokat kháromkodik, midőn senki nincs hallótávon belül, naponta hoznak a jószívű népek egy-egy tál meleg húslevest vagy kegyelemből tegnapról megmaradt tojásos-parmezános karfiolt. Néha azonban napokra megfeledkeznek róla.

Ámbátor a tó elnevezésében sincs teljes egyetértés az ikerfalvak között, ui. ha a másik partról nézzük az állóvizet, akkor azt joggal nevezhetjük beléndeki tónak is.