2021. június 20., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sikeres volt a Marosszéki Közösségi Alapítvány Tekerj egy jó célért! nevű jótékonysági akciója, amit a járványhelyzet miatt nem tömegrendezvényként, hanem egyének, családok, kisebb baráti társaságok pontgyűjtő játékaként szerveztek meg.

A támogatásra meghirdetett tíz projekt mögé 305 kerékpáros és további 216 adományozó sorakozott fel, összesen 28.533 lej értékben érkeztek felajánlások. 

A résztvevők jelentős hányada a rendezvény előtti napokban regisztrált és igényelt startcsomagot, amit április 16-án, pénteken délután, illetve 17-én, szombaton reggel lehetett átvenni az alapítvány székhelyén. A csomagok kifizetésére a telefonos alkalmazásban és a helyszínen is sor kerülhetett, volt, aki a helyszínen további adománnyal támogatta az egyes projekteket – derül ki a szervezők sajtóközleményéből.

A beszámoló arra is kitér, hogy a rendezvény kiindulópontját sokaknak a Marosvásárhelyi Rádió április 17-i Közösen kitakarítjuk! nevű szemétszedő akciója jelentette. A Maros két partjának megtisztításán a tekerők is fáradozhattak, az egyik ellenőrző pontot ugyanis itt helyezték el a szervezők. Ezenkívül még 14 pontért lehetett két keréken bejárni a várost. Minden célpontnál finomságok és egyéb meglepetések várták a bicikliseket. 231 személynek sikerült valamennyi pontot felkeresni, ezzel megközelítőleg 22 kilométert téve meg, közülük került ki a rendezvény fődíjának, az 1000 lejes biciklis vásárlási utalványnak a tulajdonosa is. 

A támogatandó projekteket április 8-i lapszámunkban mutattuk be. A beérkezett adományok szerint a két legsikeresebb kezdeményezés a cukorbeteg gyerekeket és fiatalokat felkaroló Yuppi Tábormozgalom Egyesületé, illetve a daganatos gyerekeket lelkileg erősítő Little People Romániáé volt. Előbbi 7840, utóbbi 6140 lejes támogatásban részesült. 3733 lej érkezett továbbá a Maros Megyei Hegyimentő Egyesület mentőkutyái speciális utánfutója számára, a Borsika Néptáncegyüttes Egyesület 3390 lejes támogatásban részesült. 2270 lej segíti a Philothea Klub ifjúsági táborának megszervezését, 1660 lej a Marosvásárhelyi Down Egyesület nappali központjának felújítását. A 6-os számú napközi otthon szenzoriális, úgynevezett ,,mezítlábas” ösvényének kialakítására 1190, a Dr. Bernády György Általános Iskola fedett rollertárolójára 1180 lej érkezett. A Divers Egyesület hátrányos helyzetű családok számára közegészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést biztosító projektjét 610 lejjel, a Proactiv Transilvania diabéteszes kiskorúakat támogató, illetve az egészséges életmódot tudatosító kezdeményezését 460 lejjel segítették a jótékonykodók.

A szervezők egy marosvásárhelyi sportüzlet felajánlásával több kategóriában 200 lejes vásárlási utalvánnyal jutalmazzák a legsikeresebb projekteket. Díjban részesül a legnagyobb összegű, illetve a legtöbb 50 lej fölötti adományt gyűjtött projekt, a legtöbb biciklist megmozgató kezdeményezés, valamint az a projekt, amelyik egyetlen helyről kapta a legnagyobb adományt. 

A Tekerj egy jó célért! akció a közlekedési szabályok betartásával, balesetmentesen zajlott. A rendezvény üzenete célba ért, a sportolással összekötött jótékonykodásba ugyanis sokan bekapcsolódtak – összegeztek a szervezők.