2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Temető a házfalak alatt

Bizonyára kevesen tudnak arról, hogy egykor temetőnek adott otthont a város közepe.

Bizonyára kevesen tudnak arról, hogy egykor temetőnek adott otthont a város közepe: a Bolyai utcával párhuzamosan, a Bányai–Papp-palota (amelyben ma a Concordia Hotel működik) oldalán lévő házsor helyett, illetve mögött, jókora területen húzódott a minorita rend temetője, amelybe számos neves marosvásárhelyi örmény család is temetkezett. Ez adta az apropóját a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület által szervezett legutóbbi estnek, amelynek keretében Barabás Kisanna művészettörténész tartott előadást a minorita rend marosvásárhelyi megtelepedéséről, templomáról, kolostoráról, illetve a szóban forgó temetőről a Bernády Házban. 
A Temető a város közepén, amikor még különösen örmény családok használták (Kelemen Lajos) című tényfeltáró, vetített képes értekezést megelőzően Puskás Attila, az egyesület elnöke üdvözölte a telt házas közönséget, majd kezdetét vette az előadás. – Városunk egyik nagyon szép épülete a minorita rend Köteles Sámuel utcai temploma és kolostora, amely épületegyüttessel kapcsolatosan nagyon nehéz volt levéltári forrásokhoz jutni. Annyit tudunk, hogy a rend 1726-ban tér vissza Marosvásárhelyre, és 1740-ben, gróf Keresztes Márton támogatásának köszönhetően sikerül végleg letelepedniük. Ekkor vesznek pár telket a jelenlegi helyen, és építkezésbe kezdenek. Könyvtárukat a kriptában mentették át, ennek állománya később a Teleki Tékába került, egy nagyon fontos irattal egyetemben: ez a rend tulajdonában lévő legfontosabb iratok listáját tartalmazza. Ez utóbbiból ismerjük a telekvásárlás részleteit, illetve a templom felépítésének körülményeit, Lobkowitz herceg támogatását, és azt, hogy miért maradt a templom befejezetlen: az építkezést leállította a városvezetés, mert túl nagynak találta az épületet, így a tervezett helyett csak két szakasz szentély és egy szakasz hajó épült meg. Az épületegyüttesről a legkorábbi ábrázolás 1820-ben készült, az alkotó, Mikolai Tóth István kancellista még többször lerajzolta ezután. Nagy segítségünkre volt Kovács Ferenc plébános 1884-ben készült helyszínrajza is, illetve Kelemen Lajos emlékezése, amelyben leírja, hogy a mai Bolyai utcával párhuzamos telken hatalmas temető húzódott, számos örmény sírral. A rend 1896-ban építi fel bérházát a Bolyai utcában (ebben működik ma a Piaf kávézó), majd 1925-ben Patrovits Kálmán megtervezi a sarokingatlant (a Bányai–Papp-palotát). Három szenzációt keltő, megtalált fotó alapján tudjuk, hogy a templomnak eredetileg három oltára volt, a két oldalsó már nincsen meg, megmaradtak azonban a festmények (köztük egy Raffaello-másolat). A templom kriptájában 1903-ban tiltják be a temetkezést (járványmegelőzési céllal), de azon időpontig oda, illetve a minorita temetőbe rendtartományi főnöki beleegyezéssel szinte bárki temetkezhetett. Ennek köszönhető, hogy számos vásárhelyi örmény család is ezt a temetőt választotta. Amikor a temetőt beépítették, pár család újratemette halottait a kriptába, amelyben most már csak néhány síremléket találunk: például Tolnay Antalét, Verzár Manó főlevéltárnokét, Lázár János királyi tanácsosét, Petráskó Katalinét, illetve a híres örmény kereskedőcsalád, a Csikiak síremlékeit – a Csiki Józsefét, a Csiki Mártonét és feleségéét, Verzár Rebekáét, valamint Tapody Tamás rendfőnök sírkövét – mondta a számos fényképpel, rajzzal, tervrajzzal színesített, a templom és kolostor különböző építési fázisait egyaránt bemutató, érdekes előadása során Barabás Kisanna. 
A temető nyom nélkül eltűnt, a területet beépítették, nekünk, vásárhelyieknek azonban jó tudásunkra szolgál az ismeret, miszerint a Köteles Sámuel utca és a főtér közötti domboldalon, a Bolyai utcával párhuzamosan elterülő egykori temetőben talán a mi ismeretlen őseink is nyugszanak.    

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató