Ők fogták ecsetjét

Gondolatok a Bordi András – 120 című kiállításon

Figyeltem, hallgattam az embereket a tárlatnyitót követő oldott nyüzsgésben, és egyre nyilvánvalóbbá vált, Bordi András fényben úszó, fátyolosan is ragyogó tájképei is elkápráztatják a nézőket, de ami igazán lenyűgözte őket, az a festő portrékban megmutatkozó virtuozitása volt. A mesternek az a kivételes képessége, amellyel az akvarelltechnika által megszabott rövid idő, a kényszerű gyorsaság dacára is mindenkinek a lehető legigazabb arcát, valós egyéniségét tudta felmutatni. Az arcképek évtizedek teltével is cáfolhatatlanul elárulják, ki milyen egyéniség volt. Ez persze nemcsak magas szintű mesterségbeli tudásra vall, hanem mélyre ható emberismeretre is. És ha arra a számos önarcképre gondolunk, amelyek a földszinti galériában és az emeleten is fogadják a közönséget, azt is elmondhatjuk, hogy önismeretben sem szenvedett hiányt. Noha, mint vallotta, az önarcképezéstől kissé idegenkedett „kerekded” fejformája miatt. Mégis időnként úgy érezte, szembe kell néznie önmagával is, így vállalva az önelemzés elodázhatatlan momentumait. 

A szokásosnál gazdagabb vásárhelyi emlékkiállításon látható több mint félszáz arckép a maga idő- és helyzetekbeli változatosságában egyfajta korrajznak is tekinthető. És arról is árulkodik, kik fogták Bordi András festőecsetjét. A József Attila-i metafora lényege ez esetben is ideillő. A portrék azt is tanúsítják, kik voltak a festő életének meghatározó személyiségei, alakjai. Elsősorban a szülőfaluban, Héderfáján kell keresnünk őket, és Marosvásárhelyen, ahova Bordiék 1939-ben költöztek. Más helyek – például Budapest, Kolozsvár és Párizs – is társítottak hozzá fontos embereket, de ebből a szempontból is művészetének forrásvidéke volt az, ahonnan a kiállított festmények összegyűltek. A hagyatékot őrző család, a kiállítást felvállaló Maros Megyei Múzeum és a magán műgyűjtők kölcsönzése jóvoltából. Így számos remek portré fogad a tárlaton Bordi felmenőiről, édesapjáról, édesanyjáról, rokonairól, még több a feleségéről, fiáról, unokáról. És megjelenik a falu népe, egykori játszótársak, idősebb férfiak, asszonyok. Életképekben is felcsillannak az arcok, szemek, a Küküllő menti „jó fejek”.

A Marosvásárhelyen született portrék egész korszakot rajzolnak a látogatók elé. A városnak azt az arculatát és máig ható szellemiségét, amit dr. Bernády György teljesített ki, határozott meg. A nevét viselő alapítvány kulturális központjában először került a falra a Városépítő impozáns, egész alakos portréja. A fiatal Bordi 1934-ben festette meg, a személyiséghez igazán méltó módon. Abban, hogy ilyen jól sikerült, annak tudata is benne lehetett, hogy nem feledte, a polgármester mennyit segített neki művészi vágyai valóra váltásában. Ez a két évvel korábban festett kiváló portré, Gulyás Károly arcképe esetében is elmondható. A Marosvásárhelyi Református Kollégium legendás rajztanára, hosszú időn át a Teleki Téka őre, számos tehetség felfedezője már az elemiből a kollégiumba kerülő kisdiákban meglátta a kiemelkedő talentumot, hamar felkarolta, pallérozta tudását, kiállításokkal ösztönözte, és főiskolai továbbtanulása biztosítására is szerzett támogatást. A nagyszerű műalkotás a Gulyás emlékét is ápoló mai Teleki Téka gondozásában szólítja meg a nézőket. A 120 éve született művész más kor- és pályatársai közül is jelen vannak néhányan. Gy. Szabó Béla portréja például nem is egy változatban tűnik fel. A hajdanvolt Vásárhely jeleseiből más, ismerősnek vélt arcokat is felfedezhetünk. Ez pedig a műgyűjtők önzetlen segítőkészségének is köszönhető. Vannak, akik négy művel is gyarapították a kiállítást, de a kurátorok annak is ugyanolyan hálásak, akik gyűjteményük egyetlen Bordi-képét kölcsönözték pár hétre a rendezvény számára. Illesse ismételt köszönet dr. Madaras Sándor, Szepessy László, Ferenczy Miklós, dr. Salat Csaba, Székely Levente, Karácsony-Erdei Etel, Hints Zoltán műgyűjtőket. Hozzávetőleges adatolás szerint Bordi András életműve mintegy kétezer képet ölel át. A művek egy része szétszóródott a nagyvilágban, de itthon is sok családban féltve óvott kincsnek számítanak. A tárlat megnyitása után már többen jelezték, hogy van Bordi-festményük, és szívesen a nyilvánosság elé is tárnák azokat. Erre most már nincs lehetőség. De évfordulók jönnek-mennek, a művészre pedig remélhetőleg még sokáig akarnak majd emlékezni a vásárhelyiek. Jó tudni, hogy rájuk is számíthatnak a majdani megemlékezők.

A november 8-án záruló Bordi András – 120 című emlékkiállítást egyébként érdemes még felkeresni a Bernády Házban, és nyugodtabb, csendesebb körülmények közt elmélyülni a képekben.

November 6-án, csütörtökön 18 órától a szervezők még egy élménydús eseményre várják a közönséget. Megjelenik az alkalomra készült igényes katalógus. Annak lesz majd a bemutatója. Szerkesztői, szerzői Portik Blénessy Ágota, Nagy Miklós Kund, valamint a moderátor Oniga Erika művészettörténész szeretettel ajánlják a kiadványt az azt beszerezni kívánó érdeklődők figyelmébe.