Telt házas ünneplés

20 éves lett a Csűrszínház

Húsz évvel ezelőtt Szélyes Ferenc, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja meghívta kollégáit Mikházára, hogy a nyári szünidőben próbáljának egy darabot, és az ősi Szélyes-porta mellett levő üres telken, egy erősen romos állapotban levő csűr előtt adják elő, elsősorban a falu lakosainak. Így állt össze a Kocsonya Mihály házassága és az Egynapos királyság című bohózatokból álló előadás, amelyet Kovács Levente rendező, a színház akkori igazgatója vitt színre. Annyian érdeklődtek az előadás iránt, hogy már akkor világossá vált, több kell ennél, és ebből született meg a csoda, amely immár húsz éve működik. 

Az évek során mind több lett  az ötlet, az érdeklődés és a részvevők száma egyre jobban nőtt. A csűr elé színpad került, majd Szélyes Ferenc előállt azzal az ötlettel, hogy kőszínházat, csűrszínházat hozzon létre. Mivel a kiszemelt csűrt nem lehetett megmenteni, a helyébe épült fel az a létesítmény (majd később a nézőteret befedő tető), amely immár 20 esztendeje több rendezvény helyszíne. S míg eleinte csak a Csűrszínházi Napokon, hagyományosan június utolsó hétvégéjén szerveztek programokat, addig az évek során sikerült egész nyarat kitöltő programokkal előállni. Létrejött a Csűrszínházi Egyesület, majd sokan csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez, és valóságos kulturális mozgalommá, jelenséggé vált a Csűrszínház. Ezt ünnepelték, erre emlékeztek az idén június 29. és július 2-a között. Az évek során a kitartó szervezésnek köszönhetően ez már a Nyárádmente határokon átnyúló márkajegye lett. S még az időjárás is kedvezett, így telt házas előadások voltak a jubileumi rendezvényeken. A jubileumi programba a szervezők szándékosan elsősorban azokat az kulturális intézményeket hívták meg, amelyek az évek során több előadással, ugyanakkor, ha kellett, társulatai tagjainak önkéntes munkájával is segítették a Csűrszínházat. 

Az eseménysorozatot június 29-én, csütörtökön a Maros Művészegyüttes nemrég bemutatott táncszínházi produkciója, a Sárga rózsa (rendező-koreográfus: Könczei Árpád) nyitotta meg telt házas előadással. Másnap, június 30-án, pénteken kora délután a Csűrszínház udvarán levő iskolában megnyílt az a fotókiállítás, amely a teljesség igénye nélkül, kisebb megszakítással, de 2008-tól 2022-ig elevenítette fel azokat az előadásokat, képzőművészeti és fotótárlatokat, egyéb rendezvényeket, amelyek az évek során gazdagították a csűrszínházi kínálatot. A fotókat Vajda György, lapunk munkatársa készítette, aki 2008-ban újságíróként ismerkedett meg a Csűrszínházzal, azóta pedig önkéntesként vesz részt a szervezésben, a tájékoztatási munkában. A falakra 63 fénykép került, amelyeket mintegy 5100 felvétel közül válogatott ki. A fotókat kiegészítették a Csűrszínház nézőterének falaira helyezett egykori plakátok, amelyek tükrözték azt, hogy volt, amikor egy évben közel 30 rendezvényt is tartottak a Csűrszínházban. 

A Csűrszínházi Napok programja néhány éve kiegészült egy különlegesebb epizóddal. Érdekes emberek, különleges történetek mottó alatt eddig három alkalommal olyan, Mikházához kötődő személyiségekkel szerveztek beszélgetést, akik felelevenítették a falu egykori életét. Köllő Gábor plébános, id. Szélyes Ferenc voltak a korábbi beszélgetőtársak. Az idén Vajda György Lokodi Imre szerkesztővel, íróval beszélgetett. A mikházi születésű Lokodi Imre e faluból indult el és tért vissza, kolozsvári, marosvásárhelyi kitérők után. Novellásköteteiben elsősorban mikházi történeteket dolgozott fel, átitatva korunknak szánt – helyenként ironikus, szarkasztikus – üzenetekkel. A szerkesztők beszélgetésük során időutazást tettek az egykori Mikházától napjainkig, ecsetvonásnyi korrajzot alkotva az archaikus és a rendszerváltást követő vidéki gazdasági, szellemi életről. A pénteki nap műsorkínálatát a Bekecs Néptáncszínház Párosan szép (összeállította Györfi Csaba) című folklórelőadása zárta, amelyet az együttes a különböző tájegységeknek a  korábbi előadásaiban bemutatott táncaiból állított össze. 

A visszaemlékezés csúcspontja az a kerekasztal-beszélgetés volt, amelyre a szervezők azokat a személyeket, intézményvezetőket hívták meg, akik a két évtized során jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a Csűrszínház megteljen tartalommal. Segítettek abban, hogy a 20 évvel ezelőtt megfogalmazott ötletből egy színházi épület legyen, kulturális programok, események jöjjenek létre. Mert valójában a színházi és néptáncelőadások mellett fotó- és képzőművészeti kiállítások, népdalvetélkedő, tánc- és diákszínjátszó tábor, koncert, gazdanap, római fesztivál, nyári akadémia (Erdélyi Hagyományok Háza szabadegyeteme), kortárs zenenap, nótaest, operett, szüreti bál volt, amely igencsak színesítette, kiegészítette a színházi produkciókat. 

A 20 éves jubileumi kerekasztal-beszélgetés egy meglepetéssel kezdődött a szintén mikházi gyökerekkel rendelkező Kacsó Sándor és felesége, Bartha Ágnes, a Román Televíziótársaság Magyar Adásának munkatársai a Csűrszínház első tíz évéről készítettek és levetítettek egy humoros dokumentum-riportfilmet. Majd a nézőtéren padokból kialakított kör egyik oldalára a beszélgetésvezető, Vajda György felkérésére kiültek a Csűrszínház éltetői. Szélyes Ferenc, a Csűrszínház megálmodója, valóra váltója, aki elmondta, induláskor nem gondolta volna, hogy eljut a 20. évfordulóig. Nagyon sok szervezőmunka, öröm és kudarc, csalódás volt ezekben az években, de mivel egy csipetnyi önkéntes csapat kitartott, és többen is lelkesen felkarolták a kezdeményezést, sikerült eljutni és másokkal együtt ünnepelni a 20. évfordulót. Szélyes Andrea az egyesület és a Csűrszínház gazdasági hátterét biztosítja, elmondta, sikerült pályázatok során támogatók segítségével fennmaradni. Pataki András rendező, a Forrás Színház és a Soproni Petőfi Sándor volt igazgatója több mint 15 éve felismerte azt a lehetőséget, hogy érdemes e kezdeményezés mellé állni. Mindkét társulat, de főleg a soproni, számos előadással lépett fel az évek során, és a volt igazgató kapcsolatainak köszönhetően más magyarországi színházak (köztük a budapesti Nemzeti Színház is többször) felléphettek Mikházán. Benő Barna, a Bekecs Néptáncszínház igazgatója csapatával többször megfordult Mikházán, számos előadást készítettek elő itt, de szerveztek tánctábort is, és az itteni fellépésnek köszönhetően ismerkedhettek meg Török Violával, a Spectrum Színház rendezőjével. A két intézmény ennek köszönhetően számos közös produkciót állított színpadra. Jelen volt Török István és Török Viola is a Spectrum Színház képviseletében. Török Viola elmondta, különleges hangulata van a Csűrszínháznak, és ez tökéletesen beleillik abba a koncepcióba, ami mentén elindult a Csűrszínház, illetve azok a produkciók is ezt tükrözték, amelyeket itt állítottak színpadra (Móricz Zsigmond: Boszorkány, Lorca: Vérnász stb.), amelyekben a néptánc, a népzene ötvöződik a színházművészettel. Valkai Ferenc, a Rotary Téka Klub akkori elnöke arról mesélt, hogy miért és hogyan támogatták a Csűrszínház megépítését, a padok vásárlását. A ma látható épület kalandos utat járt be a tervezőasztaltól a megvalósításig, ennek néhány mozzanatát elevenítette fel az üzletember. Galambos Tibor nyugalmazott táncművész, a budapesti Fészek Klub igazgatója a Székely Népi Együttes (későbbi Maros Művészegyüttes) egyik magyarországi turnéján ismerkedett meg Széllyes Sándorral, az együttes oszlopos tagjával, és ez a barátság hozta el őt a Szélyes-portára. A kezdetektől fogva, amikor csak tehették, eljöttek a rendezvényre, mi több, Galambos Tibor és felesége, Jutka azt is felajánlották, hogy támogatják egy erdélyi néptánc-, népdalvetélkedő megszervezését a Csűrszínházban, ezzel némiképpen biztosítva a csűrszínházi élet folytonosságát. Kovács Levente tanár, rendező a rá jellemző humorral emlékezett vissza a kezdeti hőskorszakra. Nem csak az első darabot, hanem sok mást is rendezett Mikházán a Csűrszínházban, egyike azoknak, akik kitartóan támogatták ezt a kezdeményezést. A beszélgetésen részt vettek azok a színművészek – valamennyien a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagjai –, akik benne voltak az első előadásokban: Sebestyén Aba, Tollas Gábor, Fülöp Beáta, Kilyén László, Nagy Dorottya, Kárp György. Valamennyien a hangulatot, a kalandos próbafolyamatokat, a humorosabb mikházi történéseket idézték fel, azokat a körülményeket, amelyekből „kinőtte magát” a Csűrszínház. Lokodi Imre a beszélgetés kapcsán hangsúlyozta azt az értéket, amelyet képvisel a Csűrszínház, amely valójában nemcsak a falu, a Nyárádmente, hanem az erdélyi magyar kultúrát is gazdagítja, és sajátos színfoltja, amelyről talán majd valamikor egy szakdolgozat is készül, hiszen a húsz év történései is már a színháztörténet részei. Végül Kelemen László, az Erdélyi Hagyományok Házának igazgatója szólalt fel. Elmondta: a csűrszínházi szellemiséget erősítve, a népi kultúrát és hagyományt ápolva kezdeményezték Mikházán – és immár a negyedik alkalommal szervezik – az Erdélyi Hagyományok Házának a szabadegyetemét, és vállalják fel, hogy ezen a vonalon a stafétát továbbviszik. 

Szombat este a Bódi Attila Lázadni veletek akartam című művéből készült előadást, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió közös produkcióját láthatta a közönség. Az előadás egy regényadaptáció, amely valamikor az 1980-as évek Ceauşescu-korszakában néhány diák rendszerellenes csínjának, lebukásának, meghurcoltatásának a történetével kezdődik, majd a harmincéves osztálytalálkozóval zárul, ahol még sok mindenre fény derül. 

A vasárnapi program délután a kultúrotthonban Kiss Csaba De mi lett a nővel? (rendező Béres László) című darabjával kezdődött, amelyben Szélyes Ferenc, Kárp György és Györffy András színművészek keresnek választ a címben szereplő kérdésre. 

Az est és a jubileumi rendezvény fénypontja a kecskeméti Csík zenekar (Csík János hegedű, ének, Majorosi Marianna ének, Szabó Attila hegedű, Barcza Zsolt harmonika, Bartók József nagybőgő, Makó Péter klarinét, Kunos Tamás brácsa) koncertje volt, amelyre a MOL – Új Európa Alapítvány – Határtalan nyár 2023 programsorozat részeként került sor. A koncert előtt Pataki András is megköszönte elsősorban Szélyes Ferencnek azt, hogy kitalálta és kitartóan szervezi a csűrszínházi rendezvényeket, ugyanakkor azokhoz is szólt, akik a háttérben segítik, és természetesen a közönségnek is, hiszen a jelenléte nélkül nem működhetett volna ez a „kulturális csoda”, amely húsz évvel ezelőtt született.