Tanórán kívüli tevékenységek sikerélményei

A Désfalvi Általános Iskola két extrakurrikuláris tevékenységet indított tanulóinak ez év második félévétől: színjátszó és kézműveskört.

A Désfalvi Általános Iskola két extrakurrikuláris tevékenységet indított tanulóinak ez év második félévétől: színjátszó és kézműveskört. Mindkettő nagy lelkesedésnek örvendett. A hónapok folyamán a színjátszó kör lett az a tevékenység, amelyen a gyerekek „kiengedhették a gőzt” – ezekre ritkábban volt szükség, a kézműves alkalmak viszont lankadatlan érdeklődéssel zajlottak szinte heti rendszerességgel.

Először azt gondoltam, csak a kíváncsiság csalja el a tanulókat a hétórás program utáni plusz még egy órára. Később meggyőződtem, hogy ezt az állapotot fokozza a szép létrehozására való vágyakozás, és a félév végére egy harmadik tényezőt is tulajdonítok a stabil tizenöt fős jelenlétnek: a személyes sikerélmény, ami ezeregy formában megnyilvánult abban a hatvan percben. Ez volt az önfeledt lazaság, a mókázás, az együtt alkotás összetartó ereje, de elsősorban annak a bizonyítéka, hogy a gyerekek maguk képesek létrehozni szépet, alkotni, szabadjára engedni a képzelőerejüket. Sokuknak ez volt az új, a megdöbbentő, hogy szabadon, maguk dönthetik el, hogy mit és hogyan csináljanak.

Ezek a tevékenységek tehát látszólag azzal a céllal jöttek létre, hogy a tanulóknak megadják a lehetőséget egy felszabadultabb, feszültségmentes minőségi idő eltöltésére. Utólag viszont egy rejtettebb utóhatásra lettem figyelmes: az a tanuló, aki a hagyományos tanórán zavarta a tanítást, kézműveskörön (nem első pillanattól, ne essék félreértés!) kreatív kisangyal lett. A bizalom benne, hogy képes papírból rózsát hajtogatni, meghozta az eredményét: képes is volt, sok segítséggel (majd egyre kevesebbel) teljesíteni a feladatot. Nekem már az is nagy elégtétel volt, hogy a tevékenység ideje alatt nem kellett fegyelmeznem, ráadásul sikerélménnyel bocsátottam el a foglalkozásról. Ezt csak tetőzte az, amikor úgy jött órára, hogy megoldotta a házi feladatát (igaz, nem azt, amit felhagytam, de mást helyette), a szöveget elolvasta, és még az ismétlő kérdéseimre is tudott válaszolni. Teljesen megdöbbentem, gondoltam, egyszeri alkalom, örüljek neki, de nemcsak egyszer fordult elő, hanem utána egyre többször az, hogy a tanuló, aki azelőtt nem készült, utána egyre gyakrabban tevékenykedett az órámon.

Nem arra célzok egyértelműen, hogy a kézműveskedés javított a tanulmányi eredményein, még megközelítően sem, de azt határozottan érzem, hogy az ott elért sikerélménye pozitív változást hozott az iskolai felkészülésben. Azt pedig tudjuk, hogy egy/több negatív tulajdonság alapján nem szabad bedobozolnunk a gyereket „rossz tanulónak”, megfosztva a sikerélménytől: mert a magyar nem érdekli, a matek sem, de lehet, a művészet már igen, és ez elegendő, hogy megkapja azt az impulzust, ami segíteni fogja azokból a tárgyakból is, amelyek egyáltalán nem kötik le a figyelmét.

Fáradságos munka, senki nem vonja kétségbe, de az eredmény szívet gyönyörködtető.

Márkos-Mátyás E. Zita