2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Marossárpatak nem szenved gyermekhiányban. Ezt jelzi, hogy az idei tanévet – az óvodásokat és iskolásokat is beleértve – 530-an kezdték a Maros menti községben, ősztől pedig 30-cal nő az oktatási rendszerben részt vevő helybéli gyermekek száma. 

Fotó: Nagy Tibor


Marossárpatak nem szenved gyermekhiányban. Ezt jelzi, hogy az idei tanévet – az óvodásokat és iskolásokat is beleértve – 530-an kezdték a Maros menti községben, ősztől pedig 30-cal nő az oktatási rendszerben részt vevő helybéli gyermekek száma. A sárpataki iskolában csupán a román tagozaton van összevont  osztály, a magyar tagozaton pedig összesen tíz – két harmadik és két hetedik – osztály működik.
 
Délutáni iskola roma gyerekeknek
Ottjártunkkor éppen inspekció volt az iskolában, a próba-kisérettségi országosan gyenge eredményei okán vizsgálódtak a tanfelügyelőség megbízottjai – tudtuk meg Berekméri Edmondtól, annak a harmadik osztálynak a tanítójától, amelybe kizárólag olyan gyerekek járnak, akik nem részesültek óvodai nevelésben. A pedagógus elmondta, hogy roma származású tanítványai közül első osztályban sokan a legalapvetőbb higiéniai vagy illemszabályokat sem ismerték, nem tudták, hogyan kell kezet mosni vagy megfogni a ceruzát, és a magyar nyelv is idegen volt számukra, így eleinte nem is nagyon értették, hogy mi zajlik a tanórákon.
– Rengeteget beszéltettem őket, különféle szókincsgyarapító játékokat hoztam nekik, így mára már legtöbbjük tud írni és olvasni – mondta Berekméri Edmond, majd arról is beszámolt, hogy a roma gyerekek felzárkóztatása érdekében egy holland baptista alapítvány támogatásával egy hónapja beindult a délutáni iskola. A foglalkozásokon, amelyek a tanintézet épületében, illetve a Szerbia néven ismert romatelepen zajlanak, négy csoportban vesznek részt a kisiskolások. A hangsúly a házi feladatok megoldásán, illetve az írás-olvasás és a négy matematikai alapművelet elsajátításán van. A cigány gyerekek nagy része vályogházakban él, akár 15-en is egy fedél alatt, és „otthonukban” nincs egy sarok, ahol leülhetnének tanulni , ezért is olyan fontos ez az iskola utáni foglalkoztatás – tette hozzá Berekméri Edmond.
Újjászületésben
A tanfelügyelők látogatása után Mózes Sándor igazgatóval beszélgettünk, aki három éve vette át az intézmény vezetését, de máris sok változást hozott a községbeli iskolák életébe.
– Az elmúlt években számos javítást végeztünk. A községközponti iskolában sikerült valamennyi tantermet felújítani, többek között levájtuk a 20 éves vakolatot. 2011-ben a marossárpataki iskolában létrehoztunk egy korszerű információs központot, itt működik a könyvtár is. Szintén abban az évben került sor egy kisebb sportcsarnok átadására, illetve  parkosításra. Az ezt követő időszakban 20 új számítógépet is vásároltunk az iskolának, múlt év decemberében pedig beszereltettük az internetet, illetve riasztóberendezéssel is elláttuk az épületet. Két évvel ezelőtt önkormányzati alapból a pókai iskola tetőszerkezetét is rendbe tettük. Idén a községközponti iskola homlokzatát szeretnénk felújítani.
A látvány – a diákok fényképeivel díszített folyosó, illetve a gondozott iskolaudvar, ahol Adorjáni Károly egykori marossárpataki pedagógus szobra őrködik – önmagáért beszél. Nem véletlen, hogy a községbeliek ingázás helyett a marossárpataki tanintézetet választják az 5 – 8. osztályos gyermekeik számára. Ami pedig a nyolcadikosok próbavizsgáját illeti, itt is felemásak az eredmények. A tavalyi végzős évfolyam viszont nagyon jól teljesített a nyári tudásfelmérésen, a diákok nagy része olyan marosvásárhelyi középiskolákba jutott be, mint a Bolyai líceum, a Református Kollégium, illetve az Elektromaros Iskolaközpont – tudtuk meg Mózes Sándortól.    

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató