Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Lassanként ébredtem. Először a szemem, aztán az elzsibbadt jobb karom. Amikor végre átfutott a testemen az ébredés józanító árama, kinyújtóztam és a magasba néztem. A lányom hajolt fölém. A gyöngéd érintés, ami elindította bennem az eszmélés folyamatát, tőle érkezett. Szemeiben láttam a kérdést, ezért álmos hangon azt mondtam, hogy hamarosan indulunk.
Még egy pillanatig csend volt, majd a szobában egyszerre hangos gyerekzsivaj harsant fel. Mindig elfelejtem, hogy két gyerek mekkora zajt képes csapni, ha a várakozás öröme az indulás izgalmával társul. A fiam és a lányom megfésülten, felöltözve, hancúrozva érkeztek a hálószobába, az egyik egyenesen az ágyra ugrott. Két hancúrozás között magamra kaptam a ruháimat, és kisiettem a szobából. A konyhában a feleségem mosolya és frissen főtt kávé fogadott. Indulhatunk, mondtam.
Hideg délután volt, korán sötétedő. Mi gyorsan suhantunk az úton, s közben gondolataim az este körül forogtak. Már szinte egy éve nem találkoztunk, igaz, kihasználtuk a technológia vívmányait, de mindannyian éreztük, hogy le kell bontanunk azt az üvegfalat, ami akaratunk ellenére közénk került. Hiányoztak az illatok, a meleg ölelés és a cinkos egymásra kacsintás, amikor a gyerekek ártatlan szemébe nézve magyaráztuk, hogyan helyezi az angyal az ajándékokat a karácsonyfa alá.
Amikor megérkeztünk, a kapu már nyitva volt. A motor zajára kinyílt a bejárati ajtó, a gyerekek gyorsan kicsapták az autó ajtatját, és hangosan kiabálva szaladtak a fény felé. Én az árnyakat bámultam, ahogy az autó menetfényében formát imbolyogva közelednek felém. Összeszorult a torkom, és a szívem hangosan dörömbölni kezdett a mellkasomban, szinte elnyomta az autó zaját. Már csak egy lépés választott el egymástól, majd sírva egymás karjaiba borultunk. Csak szorítottam, és magamba szívtam a dohánytól átitatott ruhái, bőre illatát.
A könnyeket letörölve szótlanul a jobb kezében lévő cigarettája felé nyúltam. Ő készségesen, a megszokott mozdulattal nyújtotta felém, és én egy mély szippantással átadtam magam a találkozás örömének.
Fekete István
Mellékletünket a művésznő alkotásaival illusztráljuk
Fotó: Nagy Tibor