Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A vírus okozta jelenlegi helyzetet boncolgatni a hírek (és álhírek) dömpingjében értelmetlen, azonban sokunkat érdekel, hogy hogyan vészelik át ezt az időszakot azok az intézmények, amelyeket talán a leginkább érint a kényszerszünet: a színházak, amelyek a közönségükért, a közönségükkel és a közönségükből élnek, amelyek esetében az élő kapcsolat meghatározó és nélkülözhetetlen a létezéshez. Három intézményvezetőt kérdeztünk: a minisztérium által fenntartott Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatóját, Gáspárik Attilát, a marosvásárhelyi magánszínház, a Spectrum vezetőjét, Török Istvánt, valamint Gavril Cadariut, az ugyancsak marosvásárhelyi, de a Maros Megyei Tanács által fenntartott Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház igazgatóját.
Sorrendben elsőként Gáspárik Attilát kérdeztük arról, hogy a mostani, megváltozott helyzetben mi a legnehezebb a színház számára, mi az, ami igazán mást jelent, mint eddig?
– Az, hogy attól, hogy nem találkozunk, még dolgoznia kell mindenkinek, hogy a fizetést megkapjuk. Ez egy sokkal nehezebb helyzet, mert volt egy ritmusa az embernek, volt egy napi programja, és amikor a számítógép elé leült, akkor vagy szórakozott, vagy társasági életet élt, de nem dolgozott. Most zajlik a távmunka, olvasópróbák, értelmező próbák vannak, új előadások elkészítése folyik, de ez egy nehéz dolog. A mi életünk tényleg egy társasági élet volt, és nagyon hiányzik mindenkinek a személyes kapcsolat. De sokat nem gondolkozunk, hanem végezzük a dolgunkat, mert ha elkezdenénk gondolkodni, lelkizni, akkor nagyon mélyre kerülnénk. Az olvasópróbákat, szövegösszemondó próbákat is interneten keresztül végezzük. Nagyon sokszor mondtam, hogy a színház nagyon fontos lesz hosszabb távon is a személyessége miatt. Régóta észrevettem, hogy egyre többen dolgoznak otthonról, kötetlen munkaidővel, sokan nem ismerik személyesen a főnökeiket, a munkatársaikat. Kezdődött a szoftosokkal, a programírókkal, és az újságírók sem mennek ma már mindennap be a szerkesztőségbe. Ebben a környezetben a színház által nyújtott személyes kapcsolat nagyon fontos lett, és most érződik igazán, hogy mennyire. Az ember társas lény, falka vagyunk, bármennyire is nem értünk egyet az egyikkel vagy a másikkal. Most ez a falka ideig-óráig megszűnt, és nagyon fontos lesz mindannyiunk számára az ebből leszűrt tanulság.
– A fizetéseket hogyan tudják kitermelni?
– A költségvetésből a fizetésünk biztosítva van az év végéig. A fenntartónk, a minisztérium megkérdezte, hogy nem tudnánk-e a közösbe valamit visszaküldeni. Annak az összegnek nagy részét – 80.000 lejt –, amit kiszállásokra, fesztiválszereplésekre szántunk, visszaküldtük a költségvetésbe. A pénzt, ami a jegyekből bejött, új produkciókra költöttük. Már sejtjük, hogy mivel fogunk kezdeni, ha megérjük még egyszer, hogy lesz színház. Szeretnénk egy előadást készíteni az orvosoknak, asszisztenseknek, gyógyszerészeknek. Egy karitatív előadást, mert ezekben az időkben heroikus munkát végeznek. Orvos írók műveiből szeretnénk válogatni, orvosok által írt anyagokat, különböző egészségügyi kérdésekkel kapcsolatos irodalmi műveket szeretnénk színpadra vinni egyszeri, megismételhetetlen gesztusként. Elsőnek robbantottunk az online világban is, ami őrületesen nagy nézettséget hozott. A legutóbbi elődásunkat már több mint 10.000 néző tekintette meg, a nézettségünk folyamatosan nő. Megható, hogy például tegnap este Uppsalából írt nekünk valaki. Eddig is voltak online megtekinthető előadásaink, de nem nagyon érdekelték a nézőket. Most ez nagyon fontos lett. Felvettük továbbá kapcsolatot a tanfelügyelőséggel, és oktatási segédanyagokat kezdünk el gyártani a magyar, illetve a román irodalomórákhoz. Versek, prózák, olyan anyagok, amelyek nincsenek benne a tankönyvben, de most van idő arra, ha egy tanár akar foglalkozni egy-két olyan íróval, aki a szívéhez közelebb áll, de nem fért be a tananyagba. Konkrétan marosvásárhelyi írókra, költőkre gondolok, Molter Károlyra vagy Szőcs Kálmánra például. Műveikből szívesen átnyújtunk egy csokorral felolvasások formájában, amelyeket online készítünk el és küldünk ki. Nem veszíthetjük el a reményt, nem nyavalyoghatunk, hogy mi lesz a világ sorsa, nekünk most a legfontosabb feladatunk, hogy valamiféle utat, túlélési stratégiát mutassunk.
– Mi számotokra a legnehezebb? Magánszínházként hogyan működtök, ha működtök egyáltalán, mivel foglalkoztok most? – kérdeztük Török Istvántól.
– Pillanatnyilag kivárunk, próbálunk együtt élni a helyzettel. Jelenleg semmiféle aktivitásunk nincsen, mindenki otthon van, és próbálja túlélni ezt az időszakot. A munkatársak megélhetését biztosítjuk, teljes fizetést adunk, és beadtuk a kérvényt a kényszerszabadság okán, aztán vagy visszakapunk valamit az államtól, vagy nem. De nem bocsátottunk el senkit, és nincs is szándékunkban.
– Hogyan látod, meddig fenntartható ez a helyzet nálatok?
– Remélem, hogy a vírus okozta állapotok nem tartanak az idők végezetéig, de azt nem hiszem, hogy ebben az évadban még lesz előadásunk. Mi azzal számolunk, hogy ezt az évadot elfelejthetjük, és reméljük, hogy a munkát ősztől teljes erőbedobással újrakezdhetjük. Szinte mindegyik előadásunkról készültek felvételek, érdeklődött irántuk az Erdély TV, elküldtük nekik a listát, a további tárgyalások fényében vagy bejátsszák ők, vagy feltesszük őket a YouTube-ra, hogy az interneten is megtekinthetők legyenek.
– Elsősorban igyekszünk magunkat minél elfoglaltabbakká tenni olyan tevékenységekkel – az új előadások előkészítése, a további repertoár kialakítása –, amelyeket a jelenlegi helyzetben is végezhetünk – mondta Gavril Cadariu. – Mindezek mellett nagy hangsúlyt fektetünk a színművészeink önálló munkájára, az új ötletek hasznosítására ebben a szerencsétlen helyzetben, amelyben a gyerekek otthon ülnek, és mi csak a virtuális világ segítségével tudjuk velük tartani a kapcsolatot. Mind a román, mind a magyar társulat előadásai megtekinthetők és nagy nézettségűek a honlapunkon. Jelenleg egy mesesorozaton dolgozunk: olyan román és magyar nyelvű minielőadásokat készítünk, amelyeket naponta megtekinthetnek a gyerekek. Szükségünk van erre, hiszen nem szeretnénk elveszíteni a kapcsolatot velük, ugyanakkor azt vettük észre, hogy kialakulóban van egy másfajta kapcsolattartási, barátkozási forma, és mi ezeken a csatornákon keresztül is megszólíthatjuk egymást. Természetesen nincsen színház közönség nélkül, szükség van az élő színészre és nézőre, de a jelenlegi helyzetben csak a napi virtuális kapcsolattartásra van lehetőség. Három hete ezen dolgozunk, a körülmények a színészeinket, rendezőinket számos új ötlettel is megihlették, többen közülük új, pár szereplős online előadásokat készítenek, mások vagy saját maguk által írt meséket olvasnak fel, és próbáljuk megőrizni a színház személyességét. Reméljük, hogy azok a tanulságok, amelyeket a művészet, az intelligencia és a hit segítségével megszereztünk, velünk maradnak, mert ezek a tanulságok nagyon nehéz időkben értek bennünket. Én is személyesen megtapasztalhattam, hogy a szolidaritás szónak valóban van értelme napjainkban, hogy nagyon sok dolgot felfedezhetsz magadban és a körülötted élőkben, főleg akkor, amikor a szenvedés eluralkodik a világon.
– Igen, és gondolom, hogy ez a helyzet a kreativitást is előhozza az emberekből…
– Teljes mértékben. A WhatsApp-csoportjaink folyamatosan aktívak, percenként jelez a telefon, a kollégák rengeteg új ötlettel gazdagítottak bennünket. Az említett mesesorozat a színház honlapján tekinthető meg, emellett minden vasárnap közzétettük mind a magyar, mind a román társulat egy-egy előadását, és készülünk egy új, 10-15 percnyi időtartamú internetes mesesorozattal is, amelynek fejezeteit ugyancsak naponta tesszük majd közzé, hogy az előadásaink mellett a jelen helyzet által befolyásolt kreativitásunk produktumait is megismertethessük a közönséggel.
– A munkatársak bérezése akadálytalan?
– Az évi költségvetésünket még akkor szabták meg, amikor a vírus nem létezett, és akkor is csak az évi tevékenységünk egy részét fedte le. A nyári, tervezett költségvetés-kiegészítésben bíztunk, de jelenleg nem tudjuk, hogy ezzel mi lesz. Természetesen jelenleg nem rendelkezünk bevétellel, de a megyei tanács ajánlásaival összhangban számos új intézkedést hoztunk. Lemondtunk az új előadások készítéséről, a közelgő premierekről, a júniusi fesztiválunkról, hogy az ezekre szánt összegeket a munkavégzésünkre és a minimális programunk fenntartására irányíthassuk át, ameddig nem javul a helyzet. Voltunk még nehéz anyagi helyzetben, reméljük, hogy a fenntartónk, a Maros Megyei Tanács ez alkalommal is támogatni fog minket. Jelenleg csupán páran járunk be dolgozni: az adminisztrációval foglalkozó, valamint a műhelyekben dolgozó munkatársak, akik váltásokban, két-három főnyi csapatban dolgoznak azon előadások díszletein és bábjain, amelyeket újra játszani fogunk. A színészek és a színpadtechnikai stáb saját kérésükre április elsejétől 10-12 napig részleges szabadságon vannak, a szükségállapot véget érte után meglátjuk, mi hogyan alakul. Próbáljuk úgy alakítani az életünket, hogy az előadások kényszerű szüneteltetése alatt se álljon le a tevékenységünk. Most jöttünk rá, hogy mennyire fontos a környezetünkben élők egészsége… Fontosabb, mint bármikor!