Stockholmban is Erdély

Jaeger Tibort 1983-ban sodorta ki innen az élet, előbb Magyarországra, majd Finnországba, végül, nem sokkal az ezredforduló előtt, Svédországba telepedett. Jelenleg is ott él. Marosvásárhelyen, nagyon fiatal emberként egyetlen kiállítást rendezett, akkori divatos szóval fotómontázsokból, de Erdélyi Lajos, aki az Új Életben méltatta az ígéretes kezdeményezést, már akkor a fotografikát említette. Azóta eltelt 34 esztendő. Ezalatt Jaeger Tibor Londonban négy évig tanult a Fotográfiai Intézetben, azelőtt itthon fél évet járt Bukarestben a díszlettervezői szakra, Finnországban kilenc kiállítása is volt, majd Berlinben, Stockholmban, illetve csoportos kiállítások résztvevőjeként Portugália, Bulgária, Thaiföld nagy grafikai seregszemléin volt jelen, azokon a helyszíneken tehát, amelyek hagyományosan a grafika nemzetközi gyűjtőpontjai. A két legutóbbi erdélyi grafikai biennálén is szerepelt, illetve szerepel munkája. Tegyük hozzá, hogy néhány grafikája közgyűjteményekbe is bekerült, Macedóniában, Portugáliában, Finnországban, Thaiföldön. 

Jaeger Tibor itthonról nyilván azt a valóságképet vitte magával 1983-ban, amely elől a ’80-as években senki nem térhetett ki. Tehát erdélyi ember, erdélyi magyar művész ő Stockholmban is. Bizonyítja az unitárius templom Dersi János-termében rendezett bemutatkozó kiállítása. Érzékenysége megmaradt, legtöbb témája, grafikai motívumai, kiindulópontjai Erdélyhez köthetőek – konkrétumaikban! Mert mondanivalójukban az emberi szabadság, méltóság, érzékenység gondja foglalkoztatja. 

1989-ben készített munkája grafikai telitalálat: A fának, élő fának a tűz az árnyéka. Kérdés, hogy az éltető, melegítő tűz vagy a pusztulást okozó? 1989-es valóságunkban mind a kettőnek helye van. Ez a grafika már mutatja a számítógépes szerkesztést alkalmazó látásmódot is, de a hagyományos, nagyon finom megoldásokat felmutató klasszikus grafikus erényeit is, Jaeger Tibornak azokat a vonásait, amelyek lényegében mindmáig jellemzik. A fa finom vonalakkal megrajzolt körvonala, törzse, koronája, amelyet a fény-árnyék érzékeny beállítása tesz oldott, lírai hangulatúvá, az árnyékot jelentő tűz metaforájával, erős szín- és kontúrhatással valóban a rajz ellentéteként jelenik meg, azonnal figyelmeztetve a nézőt, hogy nemcsak érzékeny ábrázolással, hanem komplex társadalmi üzenettel találkozik. 

Jaeger Tibor grafikái több alkalommal is az erdélyi valóság drámai momentumait ragadják meg: Bözödújfalu, Auto no mia, de látásmódja révén a technikai megoldások – finom tusvonalak, a szitanyomat érzékeny árnyalatai, a giclée-nyomat finom megoldásai – líraivá változtatják az ábrázolást. Talán legérthetőbb ez a megoldás a sisakkupolás kastély ábrázolásakor, amikor is finom háló, vagyis rács mögül látjuk a szép, méltóságteljes épületet, amely a grafikus üzenete szerint a félmúlthoz tartozik. 

A grafikák légiessége is fontos jellemző Jaeger Tibor rajzaiban. Számomra természetes. Több ezer kilométer távolság az itthoni valóságtól olyan szűrőt jelent, amit nem lehet és nem is szabad figyelmen kívül hagyni. A finom megoldások olykor csak a beavatottak számára válnak érthetővé, például a Beethovent hallgatva c. munkában. Amikor a remekül megrajzolt kéz láttán feltűnhet, hogy vaskos ujjakat rajzolt a művész, de hát – Beethovennek a zongoraművészek többségétől eltérően vaskos, tömpe ujjai voltak… Aki ezt nem tudja, annak is élmény lehet a kompozíció és ezen belül a rajz elemeinek finomsága, érzékenysége. 

Jaeger Tibor többnyire vegyes technikát, vagyis kétféle eljárást használ: a szitanyomatot, illetve a giclée-t, számítógépes szerkesztést. A korszerű nyomdatechnika alkalmazása már több évtizede polgárjogot nyert a grafikában, természetesként elfogadhatjuk Jaeger alkotásaiban is, de ez nem egyszerű alkalmazkodás a korszerű technikához, hanem tudatos művészi program: a formaérzékenységet, az organikus világ elismerését a szitanyomat, illetve szitanyomathoz szükséges rajz, a hagyományos tusrajz felhasználásával biztosítja, viszont a giclée eljárás szükséges ahhoz, hogy az árnyalatok hangsúlyaira, pontosságára biztosan számíthasson a kész műben is. 

Nagyon sokféle ez a 25 munka, amit láthatunk, ráadásul kétféle tálalásban, de még így is jelentős területek várnak újabb kiállításra, hiányoznak a tusrajzok, litográfiák, kisplasztikák. Szerencsére remélhetjük, hogy sor kerül újabb, átfogóbb kiállításra, hiszen a 60. éven túl már lehet összegezni. 

Gáspár Sándor