Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2012-01-22 17:34:43
Fotó: archív
Megszakadt a BC Mureşnek az új vezetőedző kinevezése óta tartó nyerő sorozata szombaton a CSM Bukarest ellen, a férfi A osztály alapszakaszbeli visszavágóinak második fordulójában. Ahogy a bukarestiek ellen az őszi idényben nagy hajrázással a végén sikerült nyerni, most is többször sikerült hátrányból visszajönni a vásárhelyieknek a meccs során, de a végén a szerencse sem tartott a csapattal.
A szerencsére azért lett volna nagy szükségük a vendégeknek a végén, mert az egész mérkőzés során nem tudták kiiktatni a CSM kulcsemberét, a montenegrói Martinicsot, a bukarestiek irányítója pedig csapata ponttermésének szinte a felét egyedül szerezte – 33 pontot, rajta kívül senki nem ért el csapatából 9-nél többet.
A túloldalon viszont Forte eddigi leggyengébb napját fogta ki a marosvásárhelyi mezben, az amerikai közel félórányi játék alatt egy lepattanót, egy lopott labdát és két asszisztot szerzett, pontot nem. A statisztikai mutatókból egyedül a lepattanózás terén volt markánsan jobb a bukaresti csapat.
A játék során többször is úgy festett, simán kikapnak a vendégek, hiszen a bukarestieknek kétszer is sikerült tízpontosnál nagyobb előnyt felépíteni, a kezdésnél és a harmadik negyed elején. Így a vásárhelyiek leginkább az eredmény után futottak, de mindig sikerrel, hiszen a hajrára nemcsak a hátrányt hozták be, hanem hárompontos vezetést is szereztek. Ekkor viszont két támadás is kimaradt, amikor a legjobban kellett volna, a bukarestiekben pedig volt gőz a minimális fordításhoz. A folytatás sem lesz könnyű a vásárhelyiek számára, hiszen szerdán a medgyesieket fogadják 20 órától, a hét végén pedig a bajnoki címvédő kolozsváriakhoz látogatnak, így remélhetőleg ezen a botláson sikerül gyorsan túllépni.
CSM Bukarest – BC Mureş 72-69 (25-14, 14-21, 20-16, 13-18)
BC Mureş: Cooley 18 (4), Dumitru 17 (2), Stănescu 14, Pekovics 10 (2), Watson 8 (1), Alekszejev 2, Forte, Paliciuc.
Sima győzelem hazai pályán is
Érvényesítette a papírformát idei első hazai pályás mérkőzésén a BC Nova Vita a női A osztály alapszakaszbeli visszavágóinak második fordulójában. A légiósok nélkül kiálló Olimpia Bukarest ellen nem is ígérkezett nehéznek a feladat, viszont a következő fordulóban már jóval komolyabb kihívás vár Stacey Nolan együttesére – ahhoz a gyulafehérvári csapathoz mennek, melytől hazai pályán az első vereségüket gyűjtötték be.
A téli szünetben igazolt új játékosokkal lehet reménye a visszavágásra a vásárhelyi klubnak. Az új szerzemények hazai pályán is jól mutatkoztak be, ezúttal a múlt fordulóban még nem játszott Gobeljics is pályán volt, jó eredménnyel.
BC Nova Vita – Olimpia Bukarest 75-48 (19-15, 18-9, 18-11, 20-13)
Nova Vita: Vulics 19 (2), Gobeljics 16 (2), Scanlon 15 (1), Hicks 9 (1), Graham 7 (1), A. Cutaş 6 (2), Pop 3 (1), C. Cutaş, Bartha, Borşan.