A Várhegy titka – egy eltűnt erősség emlékezete

Épített örökségünk

A Szilágyság dombjai között sok olyan település rejtőzik, amelynek neve mögött évszázadok története, egykori nemesi családok emléke és mára szinte eltűnt erődítések sora húzódik. Hadad is ezek közé tartozik. A település a középkorban a vidék egyik jelentősebb helye volt, történetét pedig szorosan összekapcsolta a Kusalyi Jakcs család és az általuk birtokolt vár. A várat a források már 1399-ben említik, és a későbbi századokban is fontos szerepet töltött be a környék életében. A Várhegy ma már alig árul el valamit abból, amit egykor jelentett. A falak lassan eltűntek, a romokat pedig az idő és az ember egyaránt tovább bontotta. De vajon mi marad egy várból, amikor már nem maradnak falai? Talán éppen az emléke, amelyet a táj, a helynevek és a történetek őriznek tovább…

Az 1703-ban datált leltár bizonylata

A Szilágycsehitől nyugatra települt falu egykor Közép-Szolnok, majd Szilágy vármegyéhez tartozott. A községtől nyugatra, a magas hegyekkel körülvett Várhegyen emelkedett a középkori vár.

A felszínen található alaktalan alapfal-maradványokból a vár alaprajzi elrendezése nem állapítható meg. Az 1703-ban felvett leltár alapján viszont megállapítható, hogy külső és belső várból állt. 

Tölgyfa deszkákból készült felvonóhidas kapujához, az előtte húzódó árkon keresztül, cölöpökön nyugvó fahíd vezetett. 

A kapuból a vár külső udvarára lehetett jutni, ahol a külső falhoz épült lóistálló volt. 

Innen egy újabb árkon keresztül egy kis „zsindelyes” híd vezetett a belső vár felvonóhidas bejáratához, amelynek belső jobb oldalán a börtön, közelében a „kásatörő” és valamivel távolabb a „sóőrlő” malom, balra pedig a kapuőrség szobája volt.

Sziklából kiásott mély kút

Kiss Gábornak az Erdélyi várak, várkastélyok című munkájából tudjuk meg, hogy a belső udvar középső részén vésték ki a sziklából a kőkávás mély kutat. 

Az udvart emeletes épületek vették körül, melyek külső falai a belső vár védőfalai voltak. 

Az emeleten levő helyiségek előtti folyosóra fából készült „zsindelyes” lépcső vezetett fel, melynek keleti részén a nagy „táncolópalota” volt, melyből az „ebédlőpalotá”-ba, ebből „egy festett mennyezetű szép ház”-ba lehetett jutni. Az emeleten további különféle szobák is voltak.

Báthori István a várat Wesselényi Ferencnek adományozza

A falut possessio Hadad alakban említik 1454-ben mint a Kusalyi Jakcsok birtokát. Várát e család egyik tagja építtette a 14. században. 

Meglétére egy 1399-ben kelt oklevél utal, melyben Kusalyi György tárnokmester, hadadi várnagy intézkedik egy ügyben. 

Egy 1368. évi határjárás során is említik a birtokot. 1416-ban Castrum Hadad még mindig a Jakcsok birtokaként szerepel. E család kihaltakor, 1584-ben a várat és a hozzá tartozó huszonhat falut Báthori István erdélyi fejedelem és választott lengyel király, Wesselényi Ferencnek adományozta.

A vár első ostromára 1562-ben kerül sor

A Keresztes Géza műépítész-műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációból kiderült, hogy a vár első ostromára 1562-ben került sor. 

Ez évben az ifjú Jakcsok mostohaapja, Balassa Menyhért, János Zsigmond vezére I. Ferdinánd királyhoz pártolt, mire a fejedelem parancsára Báthori István ostrom alá vette a Sulyok György által védett várat. 

A várat elfoglalták ugyan, de március 4-én Balassa a királyi sereggel visszavette. A továbbra is a Wesselényiek birtokában levő várat 1600-ban Basta tábornok szállta meg, és német őrséget helyezett el benne.

Evlija Cselebi 1665-ben írja:

„…vára az erdélyiek alá tartozik. Van 7000 rájája [nem mohamedán hitű alattvaló]. Mikor az iszlám sereggel a vár alá érkeztünk, nagy vígságot rendeztek, és Dserrah Kászim pasának ajándékokat hoztak.”.

Cselebi valószínűleg nem ment be a várba, mert szokásától eltérően nem ír róla bővebben.

A vár a 18. század végén már rom

II. Rákóczi Ferenc szabadságharca alatt Wesselényi Pál felesége, Béldi Zsuzsanna sikeresen védte a várat a császáriak támadásai ellen. Végül is 1710-ben gróf Csáky István adta fel, és a várba ismét német őrséget helyeztek.

A vár a 18. század végén már rom, 1887-ben pedig már maradványait is alig találták meg.

A vár köveinek felhasználásával a 18. század hatvanas éveiben a község középső részén Wesselényi Ferenc egy téglalap alaprajzú kastélyt építtetett. Építésének a kezdete 1761-re tehető, mert Wesselényi ez év április 29-én kötötte meg az egyezséget Litzmann József debreceni kőművesmesterrel a hét szobából, ebédlőpalotából, sütőházból és konyhából álló épület felépítésére.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése

Néprajzi szempontból ugyan Tövisháthoz tartozik a már több mint hatszáz évvel ezelőttről említett vidék, hiszen már a 14. század végétől szerepel a Jakcs (néhol Jakucs) helyi birtokos család okleveleiben a már meglévő hadadi vár és a Szent László tiszteletére szentelt korabeli gótikus templom. 

Egykor Közép-Szolnok vármegye egyik legfontosabb települése volt, 1482-ben oppidumként, azaz mezővárosi rangú településként említették. Az 1876-os magyarországi területi átszervezéskor egyesítették Kraszna vármegyét a korábbi Közép-Szolnokkal, létrehozva a máig fennálló Szilágy vármegyét, amelyhez akkortájt került. Közben az 1968-as megyerendezéskor Szatmár megyéhez csatolták. 

A hajdani történelmi település legpompásabb látványa a község felvégén mutatkozó volt kővár, amely egy magas hegynyúlványra épült. Csak a déli és nyugati oldalának meredéke volt látható, mivel körben egy egységes hegyvonulat karéja emelkedett. 

Bél Mátyás 1753-ban ezt írja: 

„Hadad várát a 16. században elpusztult Nógrád vármegyei Weselény egykori ősi birtokról elszármazott báró Wesselényi családnak Báthori István későbbi lengyel király adományozta roppant uradalmakkal. Magas hegyek veszik körül. A város, mely mellette fekszik, egykor népes volt, most gyéren lakott. Egyes lakosztályok vannak még benne, melyek a vendégeket befogadhatják. Azonban csakhamar összeomlik teljesen, ha nem restaurálják. Pompás vadaskertje van, minthogy bővelkedik a vadak minden nemében. A városka mellette kicsiny, de hetivásárai vannak és bortermelése virágzó…” 

Talán éppen ezért a vásártartói joga miatt a környékbeli és idegen szőlő műveléséhez értők és egyéb kézművesek, mint a kerékgyártók, gyertyaöntők, tímárok, szűcsök, valamint a borkereskedő zsidók sűrű népessége kezdett mind gyakrabban letelepedni a mezővároskába. Éppen ezért kb. a 18. század második felére már egy virágzó kézművesközponttá nőtte ki magát.

János Zsigmond erdélyi fejedelem visszafoglalja az erődítést

Visszatérve a várhoz, egykor a Szilágyság és a Királyság határvidékének egyik meghatározó katonai erőssége volt, azaz komoly szerepet játszott a korabeli Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség történetében, hiszen stratégiai elhelyezkedése miatt úgy tekintettek rá, mint a kül- és belföldi hadiutak menti végvár és ütközőzóna. 

A vár önálló katonai és birtoklástörténete szerint eredetileg az Anjou-kortól királyi birtok volt, majd Nagy Lajos király özvegye, Erzsébet királynő 1383. évi adományaként került a már fent említett birtokos családhoz. Így válhatott a család katonai, majd közigazgatási központjává. 

A család mindennemű ágának kihalásával kezdődött a vár későbbi kálváriája. A császári-királyi sereg 1562-ben a hadadi csatában megsemmisíti az erdélyi hadakat, és elfoglalja a várat. Borsos Sebestyén így írt róla: 

„…1562-dik esztendőben Balassa Menyhért elárulá a János király fiát, és a Ferdinánd király pártjára álla. János király nagy hadat indíta és megszállá Hadad várát, sok jó vitézekkel Némethi Ferencz által, ki akkor Tokajba kapitány vala, de ott a János király fia hada igen megvereték a Ferdinánd ereje által. Mely harczon sok vitézek elhullának és sok nyereséget nyerének. Onnat Balassi indúla Szakmárra és a nagy nyereséget Szakmárba mind egy házba rakták, hogy ők jövendőbe nagy gazdag kótyavetyét hányjanak, de az Isten nem bírá nékiek…”

Ebbe nem nyugodhattak bele az erdélyiek és rá két esztendőre János Zsigmond leendő erdélyi fejedelem tizenkétezer felszerelt és kiképzett katonával visszafoglalta az erődítést. 

Korabeli krónikákban írták le:

„…1564-ben ífj. János király Szatmárt megszállatá Somlyai Báthori István által, kit meg is vőnek minden viadal nélkül. Mert akkor Balassa Menyhért honn nem vala. Balassa Menyhértnek a felesége egy kis fiával és egy leányával foglyá esék, kiket király fogva tartata Erdélyben Vécsi várában sok ideig, onnat alá viteté Dévába. Ugyanezen őszön a király negy hadat indíta és a törökök sokan melléje jövének segítségül és Hadad várát megszállá, kit hamar időn megvőn és mind a földig lerontatá, a magyarokat kik benne valának békével elbocsátatá. Aztán átalköltözék a Tiszán…”

Egy fejedelmi adomány révén, 1584-től a Wesselényi családra száll át az erődítmény a környező birtokokkal és a várat kiszolgáló falvak személyzetével, lakóival együtt. 

Sajnos a 17. század végére katonai védelmi szempontból már nem felel meg a kor hadi követelményeinek. 

Ilyen mondák élnek a mai napig, mutatva az eltörölhetetlen és megújuló múltunkat

Még a kuruc-labanc harcok idején némi hadászati szerephez is jut, amikor komolyabb sérüléseket kap a már avítt várszerkezet a teljes épület állományával együtt. 

A vár igazi álomtörténetének a Rákóczi-szabadságharc vetett véget, mivel a lakhatatlanná és katonailag is használhatatlanná vált erődítmény fokozatosan elhagyatottá vált. 

A romos kőfalakat, alapokat a Wesselényi család kezdte el bontogatni, és – mint későbbi építkezési kőanyagot –, kezdte felhasználni az újonnan tervezett és épített barokk stílusban elképzelt új kastélya felépítéséhez. 

Mára a Várhegyen a régi vár körüli kétsoros árokrendszer maradványait, mélyületeit, néhol még megfogható falmaradvány részleteket és építési törmeléket találunk. 

Az élet csak nem költözött le a dombról. A történelmi párhuzamok itt is lassan előkerültek. A tőle úgy bő tíz kilométerre fekvő Szilágycseh ősvárára épített Bornemissza-kastély vitte tovább a helyi nemesi és máig itt élő magyarok életét úgy, mint itt a hadadi régi vár poraira felépített Wesselényiek barokk kastélya. 

Az 1761. április 29-én aláírt építési alkut papírra vető család nemesi rezidenciájának életét innentől számítjuk. 

Hadad múltjának színességét tükrözi több helyi történet és mese. Talán szépsége és tragikus története szerint egy 16. századi szerelmi tragédiát elmesélő monda a legélőbb. Ezek szerint még mélyen a Jakcs család uralkodása idejéből való időkben egyikén a hadúr fiatal lánya végzetesen beleszeretett a szomszédos (ellenséges) vár urának fiába. 

Az ősi ellenségeskedés ezt nem engedhette meg, így a fiatalok a hadadi sűrű erdőben találkozgattak. A lány ötlete szerint, hogy nem felismerhetően, észrevétlenül cselekedjenek, hófehér őz bőrét terítette magára álarcként. Így suhant mindannyiszor az erdő fáinak sűrűjében. Egy végzetes napon pont a lány apja indult trófeavadászatra, amikor felbukkant egy sejtelmes, suhanó fehér lény az erdőben. Üldözőbe is vette az útjába kerülő csoda őzet. Előre felajzott nyilával célba is vette, és egy lövéssel leterítette a vadat. Szörnyű volt a felfedezése, hogy saját lányát találta el. Ebbe a tragédiába bele is bolondult a várúr, aki elátkozta a védvárat, amely rohamos időn belül tönkre is ment, a család meg kihalt. 

Hát ilyen mondák élnek a mai napig, mutatva eltörölhetetlen és megújuló múltunk, fűszerezve máig élő, de halhatatlan történelmünket.

Az eltűnt vár emlékezete továbbra is a Várhegy csendjében él

Hadad várából mára talán csak töredékek és bizonytalan nyomok maradtak, de nem mindig az őrzi meg egy hely jelentőségét, ami még látható belőle. 

Néha elég egy domb, egy régi helynév, egy oklevél vagy egy továbbadott történet ahhoz, hogy a múlt újra megszólaljon. 

A vár eltűnt, de az emlékezete továbbra is ott él a Várhegy csendjében – és minden alkalommal, amikor felidézzük, egy kicsit újra felépítjük.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; a segítségért dr. Kálmán Attila tanárnak, történésznek. Az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész a saját munkájából, gyűjteményéből küldte el a szerzőnek.