*A Lélek-Műhely Egyesület képzéshétvégéje (Fotó: Lélek-Műhely Facebook-oldal)
Elindult a Támaszkodó, a Lélek-Műhely új kezdeményezése
A csíkszeredai Lélek-Műhely Egyesület célja, hogy különböző mentálhigiénés programokat szervezzen. Nemrég elindult új programja, a Támaszkodó, egy kifejezetten onkológiai betegnek szóló program. Indulását január 16–17. között megelőzte egy képzéshétvége, ahol a résztvevők fel tudták magukat vértezni olyan tudással, amelyet majd a gyakorlatban használhatnak.
Forró-Erős Gyöngyvér, az egyesület vezetője elmondta, hogy nagyon sok gyakorlati tudást kaptak a marosvásárhelyi kollégáktól a csoport szervezésétől a csoportvezetési technikákon át a gyakorlati tudásig. A Lélek-Műhely vezetője a képzéshétvége után úgy értékelte, hogy a megosztott tudásnak köszönhetően nyugodt szívvel indíthatták útjára a Támaszkodót, amelynek keretében a csoporttagok havonta rendszeresen fognak találkozni.
Két csoportot indítottak, az elsőbe a 30–55 év közöttiek jelentkezését várták, míg utóbbiba az 55 év fölöttiekét. A csoportokat szociális munkás kollégák, illetve mentálhigiénés szakemberek vezetik, mondta Forró-Erős Gyöngyvér, aki azt is hozzátette, hogy ezek nem terápiás csoportok, viszont pszichológusok, klinikusok, terapeuták is ott vannak a háttérben a csoportvezetők között, és hogyha szükség van a beavatkozásukra, akkor ők is segítséget fognak nyújtani, akár konzultációk, akár segítő beszélgetések formájában. A csoportok a meghirdetést követő kevesebb mint 24 óra alatt teljesen beteltek, ami egyértelműen mutatja, hogy nagy szükség van ilyen jellegű tevékenységre. Többen jelentkeztek más településről, sőt más megyéből is, és az sem tartotta vissza őket, hogy a találkozások Csíkszeredában lesznek, azt válaszolták, hogy nagyon szívesen utaznak, csak jöhessenek, mesélte a Lélek-Műhely vezetője. A csoportok létszáma külön-külön 10–12 fő. Amennyiben lesz rá további igény, másrészt lesz további kapacitásuk, újabb csoportokat fognak indítani, mondta Forró-Erős Gyöngyvér. Kiemelte, hogy a csoportvezetéshez képzett emberek kellenek, tehát az érdeklődők mellett olyan személyekre is szükség van, akik vállalják ezt a feladatot. A tervek között pedig szerepel az is, hogy más városokban is működtessenek ilyen csoportokat, de egyelőre apró lépésekben haladnak, először szeretnék látni, hogy hogyan működik a két elindított csoport, csak azt követően gondolnak a bővítésre.
A Lélek-Műhely további tervei között szerepel egy függők, elsősorban alkohol- és képernyőfüggők számára szóló projekt, amelyet reményeik szerint ősszel el fognak tudni indítani. Ez az egyik nagy álmuk, és bíznak benne, hogy megvalósul, mondta Forró-Erős Gyöngyvér.
A képzéshétvégén előadást tartott dr. Balázs Boglárka rezidens onkológus is, aki a rákos betegséghez köthető alapfogalmakat is ismertette az összegyűltekkel. Elmondta, hogy a daganat önmagában még nem egyenlő egy rosszindulatú daganat diagnózisával, hiszen egy daganat lehet jó- és rosszindulatú is, utóbbiakat nevezzük rákbetegségnek. Tehát, ha valaki daganatos, még nem biztos, hogy feltétlenül rákos, emelte ki dr. Balázs Boglárka, aki a különböző stádiumokat is ismertette. Az első stádium az, amikor lokalizált, kis daganatról beszélünk. A második, harmadik stádiumban már egyre inkább előrehaladott, akár nyirokcsomóba áttétet adó, rosszindulatú daganatokról beszélünk. A negyedik stádium pedig már szervi áttétet jelent. Ilyenkor az elsődleges daganaton kívül valamelyik szervben – leggyakrabban agyban, tüdőben, májban vagy a csontokban – megjelenik ugyanaz a daganattípus. Ezt nevezzük áttétnek, ismertette a doktornő, aki azt is elmondta, hogy a nők esetében a leggyakrabban előforduló ráktípus a mellrák, míg férfiak esetében a prosztatarák.
Lapunk kérdésére dr. Balázs Boglárka elmondta azt is, hogy jelenleg minden tizedik ember rákos. Azonban vannak olyan feltételezések, hogy a jövőben minden harmadik ember onkológiai eset lehet. Erre reagálva a doktornő kifejtette, hogy az életmódunk sokkal egészségtelenebb, mint korábban, rengeteg különböző adalékanyag van az élelmiszerekben, továbbá a feldolgozott hentesáruról mostanra nyíltan kiderült, hogy rákkeltő, ugyanannyira veszélyes a rák kialakulása szempontjából, mint a dohányzás. Tovább rontja a helyzetet az ülő életmód, a kevés mozgás is, illetve az is egy kiemelt szempont, hogy mennyire gyakori az alkoholfogyasztás vagy a dohányzás, hiszen ezek mind hozzájárulhatnak a rák kialakulásához.
A Lélek-Műhely eseményén dr. Balázs Boglárka arról is beszélt, hogy a fájdalom nem egy esetben jó is lehet. Bár ez elsőre paradoxnak hat, a valóságban a fájdalom az a tényező, amely képes orvoshoz vinni a beteget, sok ember pedig csak akkor kér szakmai segítséget, amikor minden kötél szakad. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor, amikor fáj, már nem túl késő? Azonban érdemes tisztában lenni azzal, hogy a fájdalom jelenléte és mértéke nem egyenesen arányos a betegség súlyosságával. Önmagában egy daganat nem fáj, mivelhogy a daganatos sejteknek nincsenek saját idegvégződéseik, amelyek miatt a fájdalomérzet kialakulhatna. Akkor kezd fájni egy daganat, hogyha egy olyan szervet vagy szövetet nyom, ami viszont gazdagon be van idegezve, vagy akkor, hogyha lokálisan gyulladást okoz, esetleg mondjuk egy bélelzáródást okoz. Viszont ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az a daganat előrehaladott stádiumú, és azt sem jelenti, hogy feltétlenül áttétes stádiumú, fejtette ki a doktornő.
Az áttétek kapcsán elhangzott egy metafora: hogyha az udvarunkon van egy hangyaboly, és azt kigyomláljuk, attól lehet, hogy nem szűnik meg a probléma, hiszen elképzelhető, hogy a hangyák továbbvándorolnak. Ez arra utal, hogy ha például egy áttétes daganatos betegség esetében kiműtik a daganatot és az áttétet is, az lehet, hogy nem megoldás, mert – ahogyan a hangyabolyok esetében is – a járatokban a hangyák továbbmennek, azaz a betegség, a rák újra kialakulhat, visszatérhet. Van egy főtumor, onnan szóródnak a daganatos sejtek a vér meg a nyirok útján, megtapadnak más szervekben, és így alakul ki az áttét. Tehát mi hiába vesszük ki az áttétet, és vesszük ki a primer daganatot, hogyha a keringő tumorsejtek továbbra is jelen vannak a szervezetben, valószínűleg újra ki fog alakulni a daganat, ismertette dr. Balázs Boglárka, hozzátéve, hogy nem lehet megígérni, hogy nem tér vissza egy műtét után a betegség, illetve ebben az esetben nem is biztos, hogy vannak különösebb okok.
A rákos betegeket nagyon befolyásolja a betegség, már csak önmagában az önkép, a testkép változása is. Erre pedig a filmek is ráerősítenek, hiszen gyakran ábrázolják úgy a rákos betegeket, hogy nem tudnak járni, elhull a hajuk, meg vannak görnyedve, és semmire nem képesek, ez a hatásvadász megjelenítés nem tükrözi a valóságot, viszont nagyon sok problémát okozhat, hiszen lehet, hogy az adott beteg nem szeretné, ha a külvilág tudná, hogy min megy keresztül, másrészt ez a megbélyegzés növeli a tabusítást is.
A rák utolsó stádiuma kapcsán viszont óhatatlanul is felmerül egy kérdés, amit egyre többször lehet hallani a közbeszédben: kötelességünk-e élni akkor, amikor szenvedünk és akkor, amikor már lehet tudni, hogy a következő állomás a halál, bármilyen drasztikusan is hangzik… Az eutanázia kapcsán dr. Balázs Boglárka a magánvéleményét osztotta meg, elmondva, hogy ez egy nagyon megosztó kérdés; meglátása szerint élni jó, de nem kötelesség, senkit nem lehet arra kötelezni, hogy szenvedjen abban az esetben, amikor nem lehet segíteni a szenvedésén.
Az orvosi segítség mellett lelki, pszichoszociális támogatásra is szükségük lehet a daganattal küzdő személyeknek, erről is szó volt a Lélek-Műhely képzéshétvégéjén. Cozma István klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, szociális és mentálhigiénés szakember elmondta a Népújságnak, hogy véleménye szerint nagyon fontos megkeresni minden olyan jellegű támogatórendszert, amely segíthet a gyógyulási folyamatban, legyen ez támogató csoport, közösség, gyülekezet vagy bármilyen közösség, ami kapaszkodót tud adni. Ugyanúgy fontos akár szakemberi segítséget is kérni, mert nagyon sokszor maga az onkológiai betegség rengeteg kihívással, stresszel, szorongással, félelemmel jár. Úgyhogy megkeressük azokat a szakembereket, akik tudnak ebben segíteni, illetve ápolni kell a baráti, családi kapcsolatokat, legyenek jó beszélgetések, legyenek jó alkalmak, ahol azt érezzük, hogy beszélgetni tudunk a betegségről, és nem csak arról, hanem beszélgetni tudunk magunkról, az életről, a minket foglalkoztató kérdésekről, sorolta a szakember. Arra is rámutatott, hogy minden ember egyedi, és vannak, akik a megküzdési folyamatban könnyen kérnek segítséget, de arra is van példa, hogy valaki elzárkózik. A segítségnyújtást viszont nem lehet erőltetni, ahogyan sok minden mást sem.
Ha egy betegség megjelenik az életünkben, az rengeteg kihívással jár, stresszel, feszültséggel, szorongással, félelemmel, aggodalommal, kiadásokkal. Átértékelődik egy csomó élethelyzet, szerep, és ilyenkor mindig azt szoktuk mondani, hogy keressünk oázisokat, ahol töltekezni tudunk, legyenek kapaszkodóink, mobilizáljuk az erőforrásainkat, mondta Cozma István, rávilágítva arra is, hogy a képzéshétvégének, a kollégákkal közös gondolkodásnak – az ő olvasatában – az volt a konklúziója, hogy szükség van ilyen jellegű alkalmakra, amikor megállnak, és egy kicsit beszélgetnek, tanulnak egymástól, megosztják a tapasztalataikat, kérdéseket boncolgatnak, valamint körbeülnek, és biztonságos légkörben tudnak beszélni magukról, a munkájukról, a kérdéseikről és a sikereikről is.
