Reformációra

Fehér templomaink ünnepi díszt öltöttek, nem hivalkodót, hanem meleget, meghittséget árasztót. Október 31-én, amikor két év híján a protestantizmus fél évezredes múltjára tekintünk vissza, az 1517-ben kezdődött történelem visszapillantójában az a gondolat foglalkoztat, hogy e hitét és bizalmát vesztett világban gyermekeink, a tizen- és huszonévesek generációi a konfirmációi hitvallástétel halványodásával mennyire érzik át kereszténységüket, s ezen belül reformátusságukat. Mit is jelent számukra reformátusnak lenni? Mivel látom, hogy templomainkban több az ősz hajú, mint a fiatal, óhatatlanul felteszem a kérdést: olyan hitbeli, erkölcsi példát mutattunk-e gyermekeinknek, aminek útján érdemes járni, vagy olyant, ami nemhogy vonzaná, hanem inkább taszítja őket? Ma nem mindenhol divatos hitben való megmaradásról, nemzeti hovatartozásról beszélni, mert ez megbélyegzéssel jár. Pedig hangsúlyozni kell minél többet, különben a kisiklás veszélye fenyeget.

Ebbe a hitbe születtünk bele, reformátusnak kereszteltek, vallásórára jártunk, konfirmáltunk, s évtizedek múltán is hitben élünk, templomba járunk, az egyházközösség tagjaiként élünk. Gyermekkoromban, amikor a tiltások időszakát éltük, a mezőbergenyei templomban negyven-ötven gyerek járt vallásórára. Vasárnap délutánonként olyan alkalmakat tartott néhai Hermann István lelkipásztorunk, amelyek történetei a bibliai helyszínekre vezettek. Úgy mesélt, hogy lelki szemeinkkel láttuk az egyiptomi szabadulást, a betlehemi csillag ragyogását, Lázár feltámadását, ott voltunk a kánai menyegzőn, a generázeti tó partján, nagypénteken az olajfák hegyén, húsvétkor pedig az üres sír szájánál. A reformációi ünnepet megelőzően a wittembergi vártemplom kapujában állva Luther Márton 95 tételét olvastuk. Aztán Zwingli, Kálvin János reformátorok elevenedtek meg, majd következtek a nagy református fejedelmek: Bocskai István és Bethlen Gábor. Nem volt film, nem volt kivetítővászon, s mégis átéltük az eseményeket, amelyeknek megvolt a mindenkori tanulságuk: tiszteld istened, a hitben állj ki és maradj meg, tartsd fenn az egyházadat, építs iskolákat és erősítsd nemzeted, tiszteld elődeid és szüleid, szeresd felebarátod, élj erkölcsös életet, törődj az új nemzedékkel! 

Ezt a feladatot kaptuk! 

Ezt próbáltuk teljesíteni. S majd ha öregkorunkban reszkető kézzel, nagyítóval vesszük kezünkbe a Bibliát, jó lesz arra gondolni, hogy református hitben nevelt gyermekeink is a nyomdokainkban járnak.