Nem egészen háromnegyed évvel a magyarországi országgyűlési választások előtt a politikai sakkjátszma legalábbis érdekes képet mutat.
Nem egészen háromnegyed évvel a magyarországi országgyűlési választások előtt a politikai sakkjátszma legalábbis érdekes képet mutat. Persze, a saját szemszögemből adódó „fénytörésben”. Ebben jól kivehető, hogy általános a bizonytalanság. Ami egyértelműen arra utal, hogy a várható végkifejlet jobbára a Fidesz sikerét ígéri ugyan, de nem a mai berendezkedés továbbélését garantáló arányban.
Két „fronton”, ugyancsak eléggé világosan mutatkoznak az idegesség jelei is. A Fideszben mindenekelőtt az imént említett bizonytalanság miatt. Az MSZP esetében a miniszterelnök-jelöltjük körül támadt, megalapozott kételyek veszélyeztetik az egyetértést. Megalapozottnak azért tartom, mert az önmagát demokratikusnak mondó pártban nem illik árulónak címkézni azt, aki valamiről, bármiről, más véleményen van, mint Botka László, s a sűrű „nem engedem meg”-féle üzengetésekkel élni sem mondható bizalomgerjesztőnek. Így aztán pillanatnyilag elmondható, hogy míg Orbán Viktor, Vona Gábor, Gyurcsány Ferenc, s még a Párbeszéd Magyarországért (PM) vezetője, Karácsony Gergely is biztosan áll a lábán, az önmagát a Fidesz legerősebb kihívójának tartó MSZP-elnök botorkálásnál többet alig tud felmutatni.
Hanem a Fidesznek és az MSZP-nek van oka a „közös” idegességre is: sikertelennek bizonyult mindeddig a köztük létrejött hallgatólagosan „spontán” munkamegosztás. Ebben természetszerűen a Fideszre a Jobbik, míg az MSZP-re a Demokratikus Koalíció meggyengítésének feladata jutott. Egyikük sem talált fogást kiszemelt célpontján – bosszantó kudarc! A Jobbik magabiztosabb, mint korábban bármikor, a DK-t pedig összeforrottabbá tették a „gyurcsánytalanítási” diverziós kísérletek. Egyenesen röhejes, hogy az MSZP-n belüli zűrzavarért ki mást, mint ugyancsak Gyurcsányt teszik felelőssé a politikai impotencia bajnokai. A „futottak még” pártocskák ebben a konstellációban nem számítanak. Eltekintve a jogosnak mondható zavarodottságuktól, hiszen lassan lekésik a „csatlakozást” – az MSZP jelenleg követhetetlen, a Jobbik nem szalonképes, a DK-val nem akarnak „rossz hírbe” keveredni…
Egészen komikusnak mondható ugyanakkor, hogy – fogózzunk meg – a pillanatnyi helyzetben a Fidesz egyetlen számba jöhető partnere „jobb híján” maga a sokszor elátkozott MSZP. A dolog nem túl komplikált. Nyilvánvaló, hogy a Fidesz saját kreatúrájával, a Jobbikkal (s naná, Simicskával), ha minden kötél szakad, akkor sem szövetkezhet közös kormányzásra. Legalább ennyire kézenfekvő, hogy a Demokratikus Koalícióval sem, mindenekelőtt „elvi” okokból, de Gyurcsány Ferenc személye is kikerülhetetlen akadálya egy ilyen fordulatnak. A mai „választékban” nincs más eléggé fajsúlyos párt a partneri szerepre. A PM-től idegen lenne az ilyen pálfordulás. A Lehet Más a Politika pedig, sok tekintetben méltányolható jelenlétével, azt bizonyította, hogy mégsem lehet más a politika, de ennek ellenére sem engedheti meg magának a Fidesszel való, önlejárató kormányzati társbérletet. Az Együtt elnöke által mostanság felvázolt programszerűségre pedig mindössze annyi mondható szerintem, hogy „sokat akar a szarka, de nem bírja a farka”. Amikor még az is kérdéses, hogy tényleg akarja, amit akarni látszik. S mi marad? Az MSZP! Eszi, nem eszi, ez van… Ami első pillantásra zsákutcának tűnik, az én „fénytörésemben” azonban inkább a szükség törvényt bont állapota. Ebből az derül ki, hogy az összeférhetetlenek mégiscsak összeférhetők lehetnek, s ide csöppentve egy csipetnyi humort, boldogtalanul élhetnek együtt, amíg bírják! Már ez megéri, hogy megérjük…
A Fidesz szempontjából így, szokatlan módon, a választási kampányában egyenesen „stratégiai” dilemma áll elő: mennyire és milyen módon gyengítse az MSZP-t, hogy riválissá ne válhasson, de, megint csak, ha minden kötél szakad, partnernek még alkalmas legyen. Ez a változat sem veszélytelen. Mert mi van/lesz akkor, ha az MSZP-ben a gyanakvás ver tanyát, s a lefojtott belső ellentétek azzal a „hallgatólagos” következménnyel járnak, hogy a párttagság egy része 2018 tavaszán a Demokratikus Koalícióra adja a voksát? Azaz Botka László (talán a hosszas polgármesteri megbízatásából eredően) önkényre hajló természete miatt MSZP-s szavazatok hullanak Gyurcsány Ferenc ölébe. Egy ilyen fejlemény, tegyem hozzá, akár a második helyre is feltornászhatja a DK-t a pártok nagyságrendjében. Ami azonban csak „post festa” derül ki, amikor már senki nem tehet semmit. Addig azonban még erősen hunyorítva sem látok el…
Talán lesz, aki iménti „képzelgésemet” amolyan kánikulai eltévelyedésként siet értelmezni. Én azonban komolyan gondolom. A győzelemért folyó politikai sakkjátszmában a „víziómban” vázolt alapállás akkor sem fog lényegesen módosulni, ha a jelöltállítás folyamatát a pártokon belüli rivalizálások, s a jól-rosszul kiválasztottak számára elkerülhetetlen összetűzések teszik majd színessé, befolyásolva a pártpreferenciákat. Az eddig kitaposott kényszerpályákról azonban szinte lehetetlen letérni az eszmék helyett rögeszmék uralta világban…
