Menekültsorsok idegenben

Otthon csak egy van

Február 24-én kitört az orosz–ukrán háború, amely évtizedek óta nem tapasztalt gazdasági válságot idézett elő. A világ megmozdult, megváltozott. A fegyveres konfliktus miatt többmillióan hagyták el Ukrajnát. Mint ismeretes, sokan a szomszédos Románián keresztül menekültek nyugatra, többen csupán néhány napot maradtak az országban, de voltak, akik huzamosabb időre letelepedtek. Megyénket az országba lépő átlagnál kevesebben választották. Inkább továbbutazásuk állomásaként szálltak meg nálunk, de vannak, akik még mindig itt tartózkodnak. Sorsukról, ittlétükről a hatóságok, civil szervezetek és jóakarók gondoskodnak. 

Példátlan segítségnyújtás 

A háború kirobbanása után a megyei katasztrófavédelmi felügyelőségen létrejött vészhelyzeti központ nyilvántartása szerint, a háború kitörése, 2022. február 24. óta, december 13-ig 2.846 olyan ukrán menekült lépett be a megyébe, akiket legkevesebb egy éjszakára vendégül láttak. A hatóságok által rendelkezésükre bocsátott szálláshelyeken 554-en szálltak meg, magánszemélyeknél pedig 2292 menekültet szállásoltak el bizonyos időszakra. Legutóbb 2022. december 12-én jelentkeztek újabb menekültek a hatóságoknál. Eddig Romániában mintegy 4000-en kértek menedékjogot, közülük megyénkben még senki sem. A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szociális osztályának december 11-i nyilvántartása szerint 154 személynek fizetik az ukrán menekültek elszállásolásáért járó napi 50 lejt, illetve az étkeztetési pótlékot, ami egy napra 20 lej. Andreea Moraru igazgató lapunknak elmondta, hogy mindegyik menekültnek, aki korábban az Ifjúsági Szállodában, illetve a Víkendtelepen levő vendégházban lakott, magánszállást kerestek, mivel ez sokkal kényelmesebb és megfelelőbb számukra, így jelenleg a hivatalos menekültszállások üresen állnak. Mindezek mellett a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szociális osztályának közbenjárására júniusban a vendégházban levő gyerekek szüleikkel együtt a laposnyai táborban nyaralhattak, ahol Dan Vasile, Erdőlibánfalva polgármestere látta vendégül őket, ugyanis a hivatal állta az ott-tartózkodási költségeket. 

Amint többször hírt adtunk róla, a civil szervezetek és a magánszemélyek is példás odaadással segítettek. Zsúfolásig megtelt adományokkal a Mihai Eminescu Ifjúsági Ház volt diszkóterme, az egyházak is – felekezetre való tekintet nélkül – segítettek. S hogy csak néhány közeli példát említsünk, a Vöröskereszt december negyedikén az angliai Operation Sabre segélyszervezetnek köszönhetően elsősorban kismamáknak és gyerekeknek szánt ajándékokat adhatott át az ukránoknak, köztük egy mozgásképtelen személynek Marosszentgyörgyön, és természetesen tovább gyűjtenek az Ukrajnába küldendő segélyszállítmányokra. Igen hatékonynak bizonyult a Sprijin Ucraina-Mures/Supporting Ukraine-Mures/Допомога Україна Facebook-csoport is, ahol több százan kerestek szállást, eligazítást. Legutóbb néhány napja keresett lakást Marosvásárhelyen az 50/20-as program keretében O.L. menekült. A leghatékonyabbnak a MuresHub civil tömörülés keretében működő Suryam Egyesület bizonyult. Létrehozta a Maros megyei társadalmisegély- és integrációs központot (Centrul unic de integrare şi asistenţă socială a refugiaţilor din judeţul Mureş), ahol elsősorban azokon segítenek, akik hosszabb időre tartózkodnak megyénkben, illetve Marosvásárhelyen. A novemberben kezdődött program keretében egy útmutató füzetet is kiadtak minden olyan információval, amely segíti az itt tartózkodók beilleszkedését. Több mint 150 ukrán nyelvű kötetből álló könyvtárat is a rendelkezésükre bocsátottak. Egy telefonvonalat is működtetnek, ahol eligazítást nyújtanak. Egészségügyi ellátáskor fordítót/tolmácsot biztosítanak abban az esetben, ha egy menekült orvoshoz fordul, és készülnek egy kis szótár szerkesztésével is, amellyel megkönnyítik a kommunikációt. Több olyan tevékenységet szerveztek számukra, amely megpróbálja feledtetni velük a traumát, amelyen átestek. A rendszeres találkozó helyszíne az egyesület Horea utcai székháza, ahol délutánonként különböző gyermek- és felnőttfoglalkozásokat tartanak, legtöbbször csupán találkoznak, teadélutánokat tartanak, ahol az ukrán menekültek találkozhatnak, megoszthatják egymással gondjaikat, közösségi életet élhetnek honfitársaikkal együtt. 

Álmatlan éjszakák, sohasem  gyógyuló lelki traumák 

Egyik délután vendégül láttak. Már a bejárati ajtónál egy ukrán hölgy fogadott, anyanyelvén köszöntve, mosolyogva beinvitált a helyiségbe. A több teremből álló székház egyikében idősek gyerekekkel együtt karácsonyi kézműves ajándékokat készítettek, míg szüleik egy része egy másik teremben teázgatott. Az irodában Marius Dumitrescu, a Suryam Egyesület elnöke fogadott, aki elmondta, hogy újabb menekülthullám tart az ország felé. Nyáron lecsendesedett a kivándorlási kedv, de most télen, amikor egyre gyakrabban hagyják villamos energia és gáz nélkül az ukrajnai városokat, mind többen menekülnek el az embertelen lakhatási körülmények miatt. Ugyanakkor a háborús övezettől távolabb eső nyugat-ukrajnai menekülttáborok megteltek, így azoknak, akik elhagyják otthonaikat, nincs más választásuk, mint az ország határain túl menekülni. A szervezet tudomása szerint jelenleg több mint 500-an tartózkodnak a megyében, sokan úgy jönnek, hogy a korábban menedéket kapott ukrajnaiak keresnek nekik szállást magánlakásokban, ezért is némiképpen változó a hatóságok által jegyzett létszám. Az újabb hullámban érkezők egyenesen a társaik által lefoglalt szállásokra érkeznek. Az egyesület is csak akkor értesül arról, hogy újabb ukránok érkeztek hozzánk, amikor megjelennek az egyesület által számukra szervezett rendezvényeken. Tegnapelőtt is egy négytagú család jelentkezett náluk. Természetesen az egyesület is segít lakást és munkahelyet is találni nekik. Ezért három menekültet is alkalmaztak, akik beszélnek angolul, és így közvetítenek a romániai munkatársak, hatóságok és az idegen nyelvet nem ismerő ukránok között. A legnagyobb gond az, hogy nem találnak ukránul beszélő pszichológust, hiszen látszik rajtuk, hogy traumaként élték meg a háború borzalmait még akkor is, ha nem volt részük benne közvetlenül. És csak saját anyanyelvükön tudnának igazán megnyílni, beszélni egy szakemberrel mindarról, amin keresztülmentek. 

– Nagyon fontos, hogy olyan tevékenységeket szervezzünk, amelyek feledtetik velük az otthoni helyzetet. Sokan szorongással, álmatlansággal küzdenek, depressziósak, stresszhelyzetben vannak, hiszen bizonytalan helyzetbe kerültek, számukra idegen környezetben kell éljenek – mondja az elnök, majd hozzáteszi, mintegy 150-en járnak rendszeresen ezekre a találkozókra, amelyeket most télen szinte naponta szerveznek. Egy-egy foglalkozásra 40-50-en is eljönnek. 

A látogatásomkor készített karácsonyi ajándékokat másnap egy mintegy 20 fős csoport menekült Brassóba vitte, ahol szintén ukrán menekülteket ajándékoznak meg. Azt tervezik, hogy hasonlóképpen eljutnak majd Jászvásárba, Bukarestbe, Nagyszebenbe és Kolozsvárra is. December 19-én Marosvásárhelyen lesz számukra Mikulás-járás, mivel az ortodox keresztényi rítus szerint erre a dátumra esik Szent Miklós ünnepe, és a karácsonyt is 2023 januárjában ünneplik. 

Közben Marius Dumitrescutól azt is megtudom, hogy a háború kitörése óta mintegy 35-40 személy munkahelyet is talált megyénkben. Többségük távmunkát végez ukrajnai és más országban levő cégeknek. Nálunk elsősorban a közélelmezési egységekben, nagyáruházakban, szabóságokon találtak munkahelyet. Valamennyiük jóval képzettebb, de mivel nem ismerik az ország nyelvét, az orosz kivételével – főleg az idősebb nemzedék tagjai – nem is beszélnek idegen nyelveket, olyan helyre alkalmazták őket, ahol ez nem jelent különösebb akadályt. A gyerekek nagyrészt anyanyelven online folytatják iskolai tanulmányaikat valamelyik ukrán oktatási intézményben. Mintegy öt-hat kiskorút fogadtak be helyi óvodába, iskolába, ahol némiképpen könnyebb a kommunikáció. A nyelvi akadály mellett még az is hátrány, hogy az ukránok cirill betűket használnak, így nehezebben olvassák a latin írásjeleket, ezért is nehezebb az integráció – tette hozzá az egyesület vezetője. 

Mind hazatérnének…

Halina Karacsunova az egyik önkéntes, aki segíti az egyesületet és honfitársait itt-tartózkodásuk ideje alatt. Közvetlenül a háború kitörése után menekült el marosvásárhelyi barátai ösztönzésére. Különös véletlen volt, ahogyan megismerkedtek az őket befogadó családdal. Férje hegymászó, és többször jártak nálunk a Kárpátokban. Hat évvel ezelőtt, hasonló kiruccanáson valahol az országunkban balesetük volt, és egy marosvásárhelyi család segített rajtuk. Talált a szó, így megismerkedésük óta tartották a kapcsolatot. Itteni barátaik jártak náluk Kijevben, majd ők is eljöttek Marosvásárhelyre, amikor Bulgária felé tartottak. Ahogy az orosz–ukrán háború előtt már puskaporossá vált a két ország közötti politikai viszony, marosvásárhelyi barátaik figyelmeztették őket, és szóltak, hogy meneküljenek el, mert „nem lesz jó vége” a konfliktusnak. Romániában biztonságban lehetnek, és bármikor jöhetnek. Karacsunováék sem gondolták azt, hogy ez megtörténhet, és hogy komolyabbra fordulhat az ügy. Amikor Kijevet is érték a bombák, először rokonaikhoz a távolabb eső, békésebb Vinnicja régióba költöztek gyerekeikkel, szüleikkel, kutyájukkal, macskájukkal együtt. Ott is gyakoribbak lettek a légi riasztások, és rokonaik sem tudták eltartani a családot, így barátaikra hallgatva február végén eljöttek Marosvásárhelyre. Halina közgazdasági végzettséggel egy ukrajnai cég pénzügyi elemzőjeként dolgozott. A háború kitörésekor gyereknevelési szabadságon volt. Nyáron haza akart térni, de a szeptemberi bombázások miatt, gyerekeire gondolva mégsem tette, hisz biztonságosabb környezetet jelent Marosvásárhely. Örömmel vállalta el a segítő szerepét az egyesületnél, hiszen ezáltal hasznos tud lenni mások számára. Elsősorban a hivatalos okiratok beszerzésében segíti honfitársait, ugyanakkor az egészségügyi ellátásban is igen hasznosnak bizonyult, az orvosi tanácsok tolmácsolásában – mondta lapunknak, hozzátéve, hogy az angol nyelvet jól ismerők kaptak állást, a többiek sajnos nem. 

Megtudtam, hogy társaik közül senki sem választotta célállomásának Marosvásárhelyt. Többen átutazóban voltak, vagy önkéntesek hozták őket a határtól Marosvásárhelyig. Közülük többen hosszabb-rövidebb ideig más városokban (Szucsáva, Konstanca, Jászváros, Bukarest stb.) laktak, majd a Marosvásárhelyen levő ukrajnaiak vagy az itt lakó helybéli ismerőseik, barátaik ösztönzésére jöttek megyeszékhelyünkre. 

Halina Bartos is kalandos úton jutott el hozzánk. A Zaporizzsjai terület kisebb városában laktak, amikor március 30-án az oroszok elfoglalták a várost. Ő egy másik településen dolgozott, amikor édesanyjától értesült arról, hogy bevonultak a katonák. Vidékükön nem volt bombázás, de amikor a közelükben lelőttek egy vadászgépet, és a lövések egyre közeledtek, a lakosság pánikba esett. Először óvóhelyekre bújtak, majd aki tehette, menekült. Egyik alkalommal, amikor az óvóhelyen tartózkodott, valaki felajánlotta, hogy van Bukarestben egy ismerőse, aki segíti, hogy elmeneküljenek a háborús övezetből. Nem habozott. Másnap délben hétéves lányával, édesanyjával és a nyolcvanéves nagymamájával együtt Csernovicig mentek, majd onnan egy zsúfolásig megtelt menekültvonattal, embertelen körülmények között Lvovba utaztak. Mindegyre bombáztak a szerelvény körül, volt, hogy órákat álltak a sötétben az állomásokon, hogy elkerüljék a légitámadást. Nem is jutottak el csak Hmelnickijbe, ahol csak úgy tudott felülni egy újabb, Lvovba tartó vonatra, hogy valaki átadta helyét nekik. Innen autóbusszal jutottak el Rahóig, majd gyalog lépték át a határt Máramarosszigeten. Nem volt megfelelő úti okmányuk, így attól tartottak, hogy az ukrán határőrök nem engedik át a határon. Szerencséjükre nem állították meg. Ismerősük már várta őket a határon, és elhozta Marosvásárhelyre. Mivel nem volt pénzük, az egyik egyház segítségével három hónapig egy szállodaszobában laktak, majd egy tömbházlakást béreltek másokkal együtt, most külön van a család. Az első két hónapban anyagiakkal is segítette őket az egyház, majd munkába állt. Egyik gyorsétterem konyhájában kapott állást. Mivel lánya himlős, majd grippés lett, meg kellett szakítania munkáját. Lányát óvodába adta, ahol nagyon kedvesen fogadták. A Google-fordítóval igyekezett mindenki kommunikálni vele, ez neki is sokat segített. Meg szeretne tanulni románul, hiszen hálával tartozik azoknak, akik befogadták, segítik – mondta. 

Mivel a tevékenység lejárt, szerre távoztak az ukránok. Egy másik hölgyet szintén arra kértem, mesélje el történetét. Elnézést kért, siet – mondja –, mert a lányát várják kortárstánc-tanfolyamra, és oda igyekszik. Halina Karacsunova, tolmácsom máris hozzátette: az asszony Irpinből menekült. Mivel házuk közel van a vasútállomáshoz és a repülőtérhez is, bombatalálat érte. Férje és idősebbik fia otthon maradtak, beálltak a hadseregbe…

– Hazatérne? – kérdem. 

– Igen – jön sietve a válasz, otthon van a ház, a család, a rokonok. Mindenki hazamenne – mondja Halina – jó idegenben, kedves emberek fogadták nálunk, sokat segítenek nekik, de otthon csak egy van. Akkor is, ha majd porig rombolt házakat, felégetett területeket találnak… hazamennek.