Jobban fejlődik a személyiség idegenben

Diákjaink külföldön (II.)

 Nem egyszerű elmenni itthonról. Sokszor még egy viszonylag közeli városban is tapasztaljuk az otthon hiányát. Van, hogy az egyetemi évek alatt is vágyunk arra, hogy otthon legyünk. Nem túlzás azt állítani, hogy aki elmegy, és külföldön tanul, az bátor. Főként azok, akik már a líceum éveiben belekóstolnak más kultúrák oktatási rendszereibe.
Kiss Levente 9. osztályos volt, amikor eldöntötte, hogy 10.-ben részt vesz egy cserediákprogramban. A líceum évei alatt 11 hónapot volt távol. Egyetemre pedig Bécsbe ment.
Ő a Diákjaink külföldön következő megszólalója.

 – Cserediák voltál a líceum egyik évében. Hogyan jött ez az ötleted?
 – Egyik nap, kilencedik osztály decemberében édesapám jött az ötlettel, hogyha lesz egy ilyen lehetőség, és én szeretném, akkor ki tudnék menni Németországba tanulni. Szeretem ezeket a kihívásukat, ezeket a lehetőségeket, amelyek nem teljesen biztosak, és van bennük egy bizonyos rizikó. Én pedig bevállaltam azt, hogy cserediák leszek. Nem is kérdés, hogy ez egy nagy döntés volt, hiszen itthon hagysz mindent, a családodat, a barátaidat, a kultúrádat, sőt még a hagyományos ételeket is. Vannak olyan dolgok, amelyek itthon természetesek és nem tűnnek életbevágóan fontosnak, azonban egy idő után elkezdenek hiányozni. Ezeket is itthon hagyja az ember, és elmegy egy másik országb, ahol más a kultúra. Talán, ha sokat gondolkodunk rajta, akkor ijesztőnek hat, viszont nekem két napom volt eldönteni. December 15-én szólt édesapám, és december 17-e volt a jelentkezés határideje. Én aznap, december 15-én este azt mondtam, hogy megyek.
 – Mivel szembesültél, amikor megérkeztél Németországba? Éltél a lehetőséggel, de szerintem csak utólag gondoltál bele, hogy mit is vállaltál...
 – Ekkoriban egyáltalán nem tudtam németül. Minimális tudással mentem ki, annyival, amennyi az iskolában rám ragadt. Tehát el tudtam mondani a nevemet, családi helyzetemet, és talán egypár állatnevet tudtam, de magát a német nyelvet egyáltalán nem ismertem. Amikor megérkeztem a családhoz, lényegében egy kultúrsokkot kaptam. Rájöttem, hogy nem csak olyan a világ, amilyennek itthon mutatták, hanem teljesen új szemszögből kell nézni a dolgokat. A kiérkezésemkor vártam minden percet, jó érzés volt elaludni azzal a gondolattal, hogy másnap felkelek, és teljesen új dolgokban lesz részem. Más iskolába jártam, máskor kellett iskolába menjek, más nyelven kellett reggel köszönjek, más ételek voltak reggelire, tehát minden teljesen új volt. Abszolút kimozdított a monotonitásból.
 – Mi volt az, aminek a hiányát legelőször megérezted?
 – Én nagyon apacentrikus vagyok, tehát édesapám kezdett el legelőször hiányozni, aztán a későbbiekben a magyar nyelv és a humora. Tudom, hogy nagyon sokszor néztem a Showder klub műsorokat, egyszerűen szükségét éreztem a magyar vicceknek, és kellett az, hogy halljam a magyar nyelvet. Viszont mindenképpen a család az első, ami elkezd hiányozni.
 – Milyen érzés volt hazajönni?
 – Őszintén megmondva rossz. Valamilyen szinten vártam is, kint voltam 11 hónapot, ami nem kevés idő. Ebben az időszakban nagyon megszerettem, nagyon megszoktam ott, teljes mértékben beilleszkedtem abba a környezetbe, barátokat szereztem, az iskola is nagyon jól ment, megszerettem a német nyelvet és a családot is, akiknél voltam majdnem egy teljes éven át. Igazából akkor éreztem magam – sajnos vagy nem sajnos – a legjobban, a legstabilabban és a legmotiváltabbnak. Persze, mindezek ellenére, az ember boldog, amikor hazajön. Azt mondanám, hogy az egyik szemem sírt, a másik meg nevetett. Örültem nagyon, hogy haza tudtam jönni, és újra láttam a családomat, és a barátnőmhöz is vissza tudtam jönni, viszont nehéz volt otthagyni a németországi „családomat”. Az utolsó nap, a búcsúzás napja nagyon nehéz volt.

– Egyetemre Bécsbe mentél. Miért nem mentél vissza Németországba?
 – Ameddig Németországban voltam, sikerült elsajátítanom a német nyelvet, és mindig is célom volt, hogy külföldön folytassam a tanulmányaimat. Egy erdélyi diák nehezen tud választani abból a sok száz vagy ezer egyetemből, nehéz eldönteni, hogy melyik egyetemre menjen, milyen szakot válasszon, milyen nyelven tanuljon tovább, és még sorolhatnánk a kérdéseket. Rengeteg kérdésre keresik a diákok a választ, viszont nem fogják tudni sohasem eldönteni, hogy az volt-e a legjobb döntés. Én elsősorban eldöntöttem, hogy gazdasági egyetemet választok, utána pedig eldöntöttem, hogy ha külföldön szeretnék tanulni, akkor két nyelvi lehetőségem van: az egyik az angol, a másik pedig a német. Az Egyesült Államokba nem szerettem volna menni, ezért elkezdtem nézni az Egyesült Királyságot. Jelentkeztem Angliába is egy szervezeten keresztül, fel is vettek, csak közben elindult a brexit ügy, illetve az árak is sokkal magasabbak, ha jól tudom az egyetemi díjak 8000-12.000 euró körül vannak. Ekkor jött egy barátom, aki azt mondta, hogy Bécsben van egy egyetem, a WU, amelyik Európa legnagyobb gazdasági egyeteme, valamint a legszínvonalasabb is. Inkább a mesteri része van benne a Top10-ben, de az alapképzés is a jobbak közé tartozik. Megtetszett Bécs, ugye a legélhetőbb város, közelebb is van, mint Németország, a nyelv passzolt, nagyon modern és egyszerű volt a jelentkezés is, le volt írva lépésről lépésre, hogy mit kell tenni. Így azt mondtam, hogy ezt megpróbálom. Soha nem fogom és soha nem fogja senki tudni, hogy az, amit döntesz a legjobb-e, csak reméled, hogy a legjobb.
 – Hogyan látod Bécsből Romániát, Erdélyt?
 – Romániát a lehetőségek országának látom, ezt teljesen őszintén mondom. Rengeteg mindent kell letenni az asztalra, és rengeteget kell bizonyítani ahhoz, hogy valaki tudjon bármit is csinálni külföldön. Például ahhoz, hogy itthon indítsak egy vállalkozást, szükségem van körülbelül 800 lejre, semmi másra nincs szükségem. Elmegyek a cégbíróságra, és az említett összeget befizetem, és elindítottam egy céget. Ahhoz, hogy kint céget nyissál, először is azon a területen meg kell legyen a végzettséged, ha ez megvan, akkor még szükség van tőkeként 30.000 euróra. Itthon a tőke 200 lej. Az engedély beszerzése rengeteg utánajárást követel. Nem azt mondom, hogy feltétlenül jó az a megoldás, ami itthon van, viszont e téren is óriási a különbség a két ország között, és ezért is van ilyen téren nagyobb lehetőség Romániában. Itt, amit szeretnél, sokkal könnyebben el tudod érni, ez az egyik ok, amiért vissza szeretnék jönni.
 – Mikor szeretnél visszajönni, és mit nyújtott neked Bécs?
 – A terv az, hogy befejezem az egyetemet, és jövök. Az még körülbelül egy év. A mesterit innen vagy itt végezni. Ha egy szóban kellene összefoglalni, hogy mit nyújtott nekem Bécs, akkor az önállósodás szót használnám. Szerintem oktatás terén nem fog senkinek sokkal többet adni, illetve amivel többet ad, az a személyiség, hogy egyszerűen önállóbb leszel, megtanulod a helyzeteket kezelni, olyan helyzetekkel találkozol, amilyenekkel addig nem. Én azt mondom, hogy személyiségfejlődés szempontjából leszel erősebb, hogyha kimész. Ha összehasonlítom például Kolozsvárral, akkor azt tudom mondani, hogy Kolozsváron meg tudod kapni azt a szintű oktatást, valamint információcsomagot, amit szeretnél, persze ezt akarni kell. Kint is megadják ezt, de kint is tenni kell érte. Tehát oktatás szempontjából hasonlóan állunk, viszont a személyiség az, ami jobb és fejlettebb lesz kint.