Különleges előadás lesz június 16-án 19 órától a Maros Művészegyüttes székházában. A Spectrum Színház szervezésében, a Fonó zenekar hagyományőrző vendégeivel, a Tanúhegyek – az el nem feledett magyar népzene száz esztendeje című előadást hozzák el. A társulat és vendégei közös koncertje arra a felismerésre épül, mely szerint a Magyarország határain kívüli magyarlakta régiókban a magyar népdal, illetve a hangszeres népzene Trianon után száz évvel is az élő hagyomány részét képezi. Az előadásról Agócs Gergellyel, az együttes énekesével, zenészével beszélgettünk.
– A Fonó zenekar ezt a műsorát a trianoni békediktátum századik évfordulójára készítette. Az előadás azt hangsúlyozza, hogy az elcsatolt területen levő magyarlakta régiókban a magyar népdal, a hangszeres magyar népzene Trianon után száz évvel is az élő hagyomány részét képezik, és ez jól elhatárolható a többi nép hagyományos kultúrájától. Azonban Bartók Béla, Kodály Zoltán gyűjtései és más szakértők is igazolják, hogy a többi néppel való együttélés évszázadai során volt átjárás a kultúrák között ezért az előadás a magyar népzene értékei mellett egy-egy ponton a szlovák, a horvát, az erdélyi román, illetve a ruszin hagyományos zenei kultúrát is megjeleníti Bartók Kárpát-medence-koncepciójának megfelelően. Miben különbözik a magyar népzene másokétól, és hol vannak áthallások a szomszédos népek dallamvilágával?
– A magyar olyan közép-európai nép, amelynek hagyományos kultúrája legtöbb területén a kívülállók számára alig észrevehetőek a különbségek a szomszéd népekétől. Van két jelentős terület, ahol egyértelmű a különbség. Az egyik a nyelv, hiszen évezredek óta nem olvadtunk be a germán–szláv–latin nyelvtengerbe, megmaradt a keleti hangzású anyanyelvünk, amely nem hasonlít egyikhez sem, ezért is telik egy „örökkévalóságba” elsajátítani mások számára a magyar nyelvet. A másik jelentős terület a hagyományos zenekultúránk, ami egyértelműen megkülönböztethető a szomszéd népekétől, annak ellenére, hogy vannak közös nevezők, interetnikus kapcsolatok e téren is. Van egy biztos, jól körülhatárolható zenei, dallamhagyomány, amely egyértelműen nem a szomszéd népektől származik. Mert ugyanazokat a dallamtípusokat megtaláljuk a gyimesi csángóknál, a zobori magyaroknál, a szerémségieknél, a szatmáriaknál és sorolhatnám a tájegységeket, ugyanakkor hiányoznak a szomszédos román, szlovák, horvát tájegységek népzenéjéből. Persze vannak átjárások, áthallások. Például a magyar népzene új stílusát szinte teljesen átvették a szlovákok, ám a régi, veretes magyar dallamtípusok alig hatottak rájuk. Itt is találunk olyan különbségeket, amelyek mentén ki tudjuk rajzolni a magyar jelleget a zenében. Amikor a trianoni békediktátum történelmi eseményeire emlékezünk, nem hallgathatjuk el, hogy nem csak a magyarokat szakították el egymástól, az anyaországtól, hanem a magyaroktól a Kárpát-medencei szomszéd népeket is. Az erdélyi románokat, a felvidéki szlovákokat, a ruszinokat, a horvátokat senki nem kérdezte meg, hogy hova akarnak tartozni. Nekünk, magyaroknak van egy évezredes kapcsolatunk a szomszéd népekkel, és ezért is a Tanúhegyek című produkció koncertjein egy-egy villanás erejéig román, ruszin, szlovák és horvát népzenét is játszunk.
– Az előbb említette azokat a sajátos jegyeket, amelyek jól körülhatárolhatóan megkülönböztetik a magyar népzenét a más nemzetekétől, ugyanakkor a magyar kultúrterületen élők hozzátették a maguk tájegységeinek sajátosságait is, ezért olyan sokszínű a népi kultúránk.
– A dallambeli sajátosságok, a pentaton hangsorok, a zenei témák, a dallamtípusok alapján körülrajzolható ez a kultúrkör. A magyar népzenének van egy olyan törzsanyaga, amely az összes magyar népzenei dialektusban, mindegyik tájegységben jelen volt és van. Ezt dokumentálták a népzenekutatók is. Ez a dallamanyag jelenti félreismerhetetlenül a magyar jelleget, dallamvonalat. A ritmusok nagyon sokfélék lehetnek, hiszen a különféle táncdivatok különféle ritmusokba rendezték át ezeket a dallamokat, viszont a dallamvonalak, a dallamtípusok tájegységtől függetlenül annyira régiek, hogy egyikét, másikát különféle közép-ázsiai vagy észak-kaukázusi türk népcsoportok zenefolklórjában is megtaláljuk. Marosvásárhelyen korábban bemutattuk az Atyai ág című produkciónkat, amelyben pont ezekre a keleti párhuzamokra hívtuk fel a figyelmet. Ez annak a bizonyítéka, hogy a magyar népzene olyan értékeket őrzött meg a 21. századig, amelyek adott esetben másfél, kétezer éves múltra tekintenek vissza. És azt, hogy ezek élő értékek, nemcsak valamiféle archívumok dokumentumai őrzik a zenét, a Tanúhegyek című produkció segítségével igazoljuk. A falun élő, hagyományőrző mestereinket magunkkal visszük a színpadra, mivel ezeket az értékeket a leghitelesebben ők tudják közvetíteni. Magyarországon 50 évvel ezelőtt elindult az a táncházmozgalom, amely bebizonyította, hogy a hagyományos kultúrában, a népművészetben, a népzenében kialakult értékek mindenféle előemésztés, feldolgozás nélkül elegendő esztétikai töltettel rendelkeznek, ahhoz, hogy megállják a helyüket változtatás nélkül akár a nagy koncertek pódiumain is. Falun élő parasztasszonyok, pásztorok velünk együtt ezt fogják képviselni a Maros Művészegyüttes színpadán is, hogy mi, magyarok ezt a kultúránkat helyesen értelmezzük, és változatlan formában, eredeti alakváltozatában, értékei szerint képesek vagyunk színpadra állítani, továbbvinni és megőrizni.
*
A marosvásárhelyi előadás június 16-án 19 órától a Maros Művészegyüttes székházában lesz.
A Fonó zenekar tagjai: Navratil Andrea – ének, Gombai Tamás – hegedű, hegedűkontra,
Pál István „Szalonna” – hegedű, hegedűkontra, Pusko Márton (vendégművész) – hegedű, hegedűkontra, Agócs Gergely – ének, furulyák, duda, tárogató, Kerékgyártó Gergely (vendégművész) – brácsa, ütőgardony, tamburabrácsa, Tárkány Kovács Bálint – cimbalom
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
