Nincs egységes székelyföldi turisztikai stratégia

Turizmusról a lehetőségek és hiányosságok tükrében

Június 3-án Marosvásárhelyen a Közigazgatási Palota egyik termében Székelyföldi turizmus a professzionalizáció útján címmel szervezett műhelybeszélgetést a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottsága, partnerségben a Transylvania Bloom és a Visit Maros egyesületekkel. A rendezvényen neves magyarországi szakemberek, turisztikai vállalkozók, civil szervezetek, valamint a Visit Kovászna és Visit Maros egyesületek képviselői a székelyföldi turisztikai lehetőségekről, hiányosságokról beszélgettek a dél-tiroli, illetve a Balaton környéki tapasztalatok tükrében. A rendezvényt dr. Tóth-Batizán Emese Emőke, a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottságának, illetve a Transylvania Bloom Initiative egyesületnek a tagja szervezte, akivel a konferencia után beszélgettünk.

– Nemcsak azért volt különösen érdekes a tanácskozás, mert összehasonlították két, nagyjából hasonló adottsággal, illetve bizonyos téren sajátossággal rendelkező régió helyzetét, hanem a turizmust nem kizárólag gazdasági perspektívából közelítették meg, ugyanis előtérbe helyezték a szociokulturális oldalát is, ami leginkább annyira fontos, mint az előbbi. 

– Valóban, amikor a turizmusról beszélünk, általában a gazdasági oldalát hozzuk előtérbe, holott ez jóval több annál. A gazdaságfejlesztés mellett a turizmus hozzájárulhat egy adott régióban az életszínvonal növekedéséhez, a migráció megfékezéséhez, ugyanis jövőbe tekintő munkahelyteremtési lehetőséget is kínál. Másrészt társadalmilag jól körülhatárolható iparágról van szó, amelyhez nem szabad kizárólag a klasszikus ipari megfontolások mentén közelíteni. Ahhoz, hogy jól működjön egy-egy térségben a turizmus, nem csak a turisztikai desztináció menedzsmentjéről kell beszélnünk, hanem tágabban szociokulturális viszonylatban is vizsgálni kell az összefüggéseket. A találkozó egyik célja volt, hogy erre rávilágítson. Továbbá a rendezvénynek az is volt a feltett szándéka, hogy egy asztalhoz ültessük azokat a turisztikai szereplőket, akik amúgy ritkán kommunikálnak egymással, és ezért is örülök annak, hogy sikerült több szféra képviselőit megszólítani, akik eljöttek mint önkormányzati képviselők, vállalkozók, olyanok, akik a turizmusban szeretnének befektetni, eljöttek civil szervezetek részéről is, akiknek a fő tevékenységük nem a turizmus, de érintőlegesen foglalkoznak ezzel, és ott voltak az egyházak képviselői is. 

– Miért volt szükség az összehasonlításra más régiókkal? 

– A konferencia tematikáját is úgy építettem fel, hogy a tágabb perspektívából közelítsünk a konkrét helyi problémákhoz. Három panelbe osztottuk a tematikát. Az elsőben az elméleti kontextust vázoltuk fel. Bemutattam egy nemzetközi komparatív elemzést, amelyet a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemen készítettem, s amelyben összehasonlítottam a balatoni, a dél-tiroli és a székelyföldi turizmust. Dr. Horváth Alpár, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi tanszékének tanára Attrakciók, utazásszervezés című előadásában ugyancsak összehasonlította a szemléletbeli hasonlóságokat és különbségeket. Dr. Michalkó Gábor, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara CSFK Földrajztudományi Intézetének tanára, aki a turizmuskutatás atyja Magyarországon, felvázolta a székelyföldi turizmus több alternatíváját. 

Dr. Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara Balatoni Turisztikai Kutatóintézetének munkatársa a Balaton térség esettanulmányát, míg dr. Lőrincz Katalin, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara Turizmusintézeti Tanszékének tanára a Veszprém–Balaton2023 Európa Kulturális Fővárosa program összeállításáról értekezett. Egy másik panelben a pályázati, finanszírozási lehetőségekről beszéltünk, míg végül a harmadikban a Visit Maros és a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara képviselői az adott megye turisztikai helyzetképét vázolták fel. Sajnos  a Hargita megyeiek nem tudtak eljönni. 

– Akár a konferencia egyik következtetéseként, az említett régiókhoz hasonlítva, milyen lehetőségei és hiányosságai vannak a székelyföldi turizmusnak? 

– Ha ökoszisztémaként képzeljük el a turizmust, akkor két szintet tudunk meghatározni, az egyik az állami, a másik a profitorientált, illetve a civil szervezetek szintje. Amikor hiányosságokról beszélünk, akkor nem hunyhatunk szemet afölött, hogy az állam Romániában nem úgy viszonyul a turizmushoz, mint mondjuk Magyarországon vagy Olaszországban, ahonnan bemutattuk a példákat. Ha valós szándék lenne nálunk, akkor az állam segíthetné ezt a szektort beruházásokkal, illetve a vállalkozásfejlesztési támogatásokkal. Dél-Tirolban van egy szervezet, az IDM (Innováció, Fejlesztés és Marketing), amely évi 60 millió euróból gazdálkodik, ennek 93%-át regionális vagyis a tartományi költségvetésből, azaz közpénzek formájában kapja, 1%-a EU-s alapokból érkezik és 6% az IDM által nyújtott különböző szolgáltatásokból származik. Az IDM-nek az a feladata, hogy kutatással, turizmusfejlesztéssel és innovatív marketingeszközökkel segítse az iparágat. A Balaton és környéke 2000 óta kiemelt fejlesztési területnek számít, ami országos érdek, így központi pénzeket is fordíthatnak a turizmusfejlesztésre ebben a régióban. Romániában (és ha már specifikusan Székelyföldről beszélünk, akkor nálunk) nincs ilyen lehetőség. Sőt a gazdaságfejlesztő programok is stagnáltak Székelyföldön az utóbbi évtizedben. Ami a legnagyobb hiba, hogy az állam nem gazdasági, hanem politikai racionalitás mentén, hatalmi dimenzióból közelít a székelyföldi turizmushoz. Tegyük hozzá, hogy a romániai idegenforgalmi hatóság szemében Székelyföld mint térség nem is létezik, hiszen tudjuk, hogy vannak, akik politikailag is vitatják ezt. 

– Akkor, ha már ennél tartunk, nem veszélyes Székelyföldet összehasonlítani Dél-Tirollal? 

– Nem, sőt, azért választottam Dél-Tirolt, mert olyan olaszországi önálló autonóm területként működik, ahol 64%-a a lakosságnak német anyanyelvű. Ugyanolyan az etnikai struktúrája, a domborzati, földrajzi adottságai, mint Székelyföldnek. A Balaton pedig földrajzilag nem hasonlít a Székelyföldre, de a kulturális kötődés miatt jó példa. 

– Ha sok a hasonlóság az említett régiók és Székelyföld között, akkor a turizmus ott miért működik, és nálunk miért döcög?

– Elsősorban azért, mert eltérések vannak a törvény biztosította lehetőségek és a valóságban levő helyzet között. Például nálunk hiába vannak meg azok a minősítési rendszerek, amelyeknek alapján minőségi turizmust lehetne folytatni, ha több vállalkozónak nem felel meg a formális keret, és informális térben tevékenykednek. Ez viszont hátrányt teremt azoknak, akik teljes mértékben az állami szabályoknak megfelelően működnek, másrészt pedig számtalan bújtatott kockázattal jár egy ilyen helyzet. Egyrészt akár rombolhatja a piac hírnevét azzal, ha valaki nem megfelelő minőségű szolgáltatást nyújt, nem beszélve a környezetvédelmi kockázati tényezőkről, ha mondjuk nincs megfelelő szennyvízhálózat stb. Dél-Tirolban, ha a turisztikai vállalkozók olyannal találkoznak, aki nem a szabályoknak megfelelően működik, azt jelzik az illetékes hatóságoknak. Nem azért, hogy feljelentsék a konkurenciát, hanem egyszerűen azért, mert náluk nem lehet a megadott kereteken kívül működni. Másrészt nálunk az állam szerepe kimerül a kontrollban. A turisztikai hatóság, a fogyasztóvédelem, a környezetvédelmi hatóság és sok más állami szervezet képviselőinek a jelenlététől tartanak a vállalkozók, hiszen az ellenőrök mindig büntetnek. Ez a mentalitás meg kell változzon. Ha mindenki szabályosan végzi a dolgát, akkor egyrészt nem kell tartania ettől. Másrészt a hatóságoknak sem kellene kizárólag ellenőrző szerepet gyakorolniuk, hanem elsősorban ösztönözniük kellene a turizmusfejlesztést. Konkrétan segítsenek abban, hogy az esetleg nem szándékos hiányosságokat kiküszöböljék, de ami a legfontosabb, hogy legyenek a reális fejlesztési szükségletek kielégítése érdekében célirányos pályázatok, amelyekkel különböző kisebb projektek kivitelezését is támogassák. Tudomásom szerint Romániában ezen a téren nincsenek komoly pályázati lehetőségek. 

– Milyen irányba kellene elmozdulni, hiszen többször elhangzott, hogy vannak lehetőségek a Székelyföldön?

– A találkozón arra a kérdésre kerestük a választ, hogy az erőforrásokból táplálkozva hogyan tudunk az attrakciók irányába elmozdulni, hiszen a székelyföldi – és nem csak az ottani – turizmus legnagyobb gondja a programcsomagok hiánya. Jó, hogy felújítjuk a kastélyainkat, de nem tudjuk, hogy ki fog majd körbevezetni, mit kapunk még a helyszíneken az épületen, a berendezésen kívül. És itt jön be a második szint. Korábban beszéltünk az állami szintről, ami egyértelműen másként kellene működjön. Viszont elengedhetetlenül fontos a turizmusban a vállalkozók és a civil szféra együttműködése. A székelyföldi turizmus új professzionalizációs modelljét egy ökoszisztémaként képzeltem el ugyanazokkal a szereplőkkel, akik Dél-Tirolban és a Balatonon sikeresek e téren. Olyan kulcsszavak mentén keresem a választ a felvetett kérdésre, mint a turisztikai szereplők közötti együttműködés, a versenyképesség megteremtése, a szakosodás, a hálózatban való gondolkodás, a hagyományteremtés és innováció, a metanarratívák versus helyi narratívák, vagyis olyan történetek kovácsolása, amelyekkel „el lehet adni” egy-egy turisztikai vonzerővel rendelkező létesítményt, helyszínt. Hiába van lehetőség, megfelelő turisztikai erőforrás, ha nem csinálunk belőle eladható terméket. Fontos, hogy miként csomagoljuk be, kiknek akarjuk felkínálni a turisztikai terméket. Ehhez pedig megfelelő anyagi forrásokat is kell rendelni, ahogyan Dél Tirolban. 

– Van-e egyáltalán Romániában és ezen belül a Székelyföldnek turisztikai víziója, stratégiája? 

 – Nincs, és ez a legnagyobb baj. Készítettem egy interjút a dél-tiroli IDM vezetőjével, aki elmondta, hogy a stratégiájuk célja az, hogy Dél-Tirol Európa legélhetőbb és legfenntarthatóbb turisztikai desztinációja legyen, és ezért minden olyan apró lépést, amely ezt a szándékot erősíti, támogatnak. Meg kell határozni azokat a kiugró pontokat, erősségeket, amelyek mentén felépíthető egy ilyen hosszú távú stratégia. S hogy csak néhányat említsek: kastély- vagy nemesi turizmus, vadászturizmus, akár állatmegfigyelések szervezésével, gyógyturizmus, szabadidő- és családbarát turizmus. De erőssége lehet a Székelyföldnek az etnikai turizmus, hiszen érdekes, hogy míg a 2000-es évekig leginkább a magyarországiakat vonzotta a vidék, az ezredforduló óta egyre több román ajkú turista fordul meg a Székelyföldön, akit nem az etnikai azonosság, hanem az etnikai másság vonz, és ezt ki lehetne használni. Elég lenne mondjuk öt turizmustípus, amelyek közül korábban néhányat említettem, és ezek mögé beállnának a szállásadók és a különböző civil szereplők is. Együttműködés nélkül csak helyben állunk. Ha felismerjük, hogy egymásra vagyunk utalva, és csak egymást segítve léphetünk előre, akkor jobban fel lehetne lendíteni Székelyföldön a turizmust. Gondoljuk csak el: hiába van egy fantasztikus szálláshely, ha jön a vendég, és nem tud mást csinálni, mint azt, hogy bámulja az ablakból a szemközti hegycsúcsot, nincs, aki odáig és vissza biztonságosan elvezesse, vagy alternatív szabadidő-eltöltési lehetőséget kínáljon egy adott üdülőtelepen.

– Van-e készség, szándék egy egységes székelyföldi turisztikai stratégia elkészítésére? 

– Nem tudom. Minket nem kerestek meg ezzel a szándékkal. Tulajdonképpen létre kell jöjjön egy stratégiaíró grémium, az akadémia, a vállalkozói szféra, a civil társadalom, természetesen a megyei és a helyi önkormányzatok képviselőinek, szakértőknek a bevonásával, akik a lehetőségekre, a potenciálra alapozva meghatároznák azokat az irányvonalakat, amelyek sikeresen fejleszthetők, ehhez viszont egy olyan hatóság kell, amely biztosítja a megfelelő anyagi tőkét is. És ami a legfontosabb, hogy ez nem egy olyan dokumentum kell legyen, ami valahol egy polcon porosodik, hanem kell egy olyan hatóság, intézmény, amely követi ennek a gyakorlatba ültetését, és (ahogy Dél-Tirolban is) minden fejlesztést – nem csak turisztikait – a meghatározott irányvonalnak megfelelően viteleznek ki a Székelyföldön. Sajnos még távol állunk ettől. 

– Lesz-e hasonló rendezvény, amelyen folytatják a szakértők a beszélgetést a székelyföldi turizmusfejlesztésről?

– Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk a rendezvényről, de csak akkor folytatjuk, ha látjuk, hogy az ennek a találkozónak konkrét eredményei lesznek. Az lenne a legjobb, ha sikerülne összehozni a stratégiaíró műhelycsoportot, de ez nem csak tőlünk, az akadémiai szféra képviselőitől függ.