Most miért eresztenéd búnak a fejedet, jó olvasó? Azért, mert egy ripőknek sikerült ilyen vagy olyan, régóta kitervelt módszerrel újra túljárni a közösség eszén? Mondanám, a szerencse forgandó, soha nem állapodik meg egy zápult répafej mellett, nem időzik túl sokáig a szerencselovagok, szemfényvesztők, bohócok mellett. Elhiszed?
Vagy jön még kutyára dér, hát még a nagykutyára, aki mindenkit megugat, aki csak jobb mint ő, elhalad mellette, de már készülnek balról és jobbról, hátulról és elölről a nagyobb kuvaszok, akikkel nem tud, nem mer szembeszállni. Reád bízom, bölcs olvasó, hogy kitaláld, kikről is szól a parabola.
A város már régóta kialakította a maga életformáját, a demokrácia játékszabályai még nem vesztették érvényüket. Legfeljebb te vagy én vesztettünk egy választáson, de nem ez a világ vége. Lesznek még választások, lesznek még ellenfelek, nekünk is rendelve van a győzelem.
Sokan azt mondták a vasárnapi nekiveselkedés előtt, okos, megfontolt, jövőt látó, múltat tudó emberek, hogy ez az utolsó esély, vagy minden elveszett. Ezután Vásárhely már nem lesz az a város, amely egykor volt (eddig volt), hanem jő egy… nem is tudom micsoda jégkorszak. Kardfogú tigrisek, barlangi medvék és más ősemberkortárs vérengzők zabálják föl a magyarságnak még az árnyékát is. Ez így inkább csak riogatás. Végül is 26 év alatt vagy 16 év alatt megszerveztük a magunk életét, vannak fórumaink, kialakult egy párhuzamos társadalom, valóság, cselekvési terep. Vannak lehetőségeink, vannak tartalékaink, vannak fiatalok és születnek magyar gyerekek, új választók, van a nehéz időkre félretett eszünk, szívünk. Mi aztán bírjuk cérnával a jövővárást.
Lesz még választás, lesz még alkalom a szavazásra, a megmérettetésre. Nem halunk ki nyomtalanul, mint az ősbölények. Minden alkalomra tudtunk jelöltet állítani (alkalmasságát éles helyzetben a szavazatok arányának alakulása/alakítása miatt, igaz, ki nem próbálhattuk), hiszen futja emberből, ötletből, er(d)élyből, míg a másik oldalon csak Ő van, akinek nevét nem is érdemes leírni. A boncmester.
Érhetnek kudarcok, pofonok, rúgások. Két év múlva, ha ő van még uralmon és el nem viszi az Antikorupcius ördög, nagy gaudiummal akarja megünnepeltetni a 100. Gyulafehérvárt. Nekünk is van okunk az ünneplésre: száz év alatt sem tudtak bennünket elmosogatni, eltörölgetni, a múzeumok vitrinjébe tenni. Kiállítani. A játékból a pálya szélére vagy öltözőbe küldeni. Nem pakolunk. Maradunk. Kiváló megvetéssel.
Tudtunk és akartunk kultúrát, életet, gazdaságot teremteni. Fiaink-leányaink egyetemeken tanulnak, munkát találnak, számítani kell reájuk. Unokáink tőlünk tovább viszik a nyelvet, az érzést.
Nélkülünk nincs Vásárhely. Igaz, nélkülük sem. De mindig találni jó embereket, kiskapukat, vállalkozókat és a közbaromsággal szembemenőket. Ami a város lakóinak életrevalóságát mutatja.
A vesztes talpra áll, hinni kell önmagában és azokban, akik nevében beszállt a versenybe. Végtére is Vásárhelyről van szó, a te (én, mi) városodról. Vásárhely többet érdemel. Vagy jobbat. Rajtunk áll, hogy ezt el is érjük a közeljövőben. Holnap.
Csak ne legyints!
