Napjaink szédületes tempója

A galócási Légyölő Tudományos Társaság rendes évi közgyűlését, melyre számos kiemelkedő légyölő és légycsapó, valamint légyoltalmi társaság is meghívást kapott, csupán egy paraszthajszál választotta el attól, hogy botrányba fulladjon. Amúgy meglehetős apátiával és alacsonypadlós unalommal fogadta a tagság a közgyűléseket, amelyeken a fásultság odáig ment, hogy a galócák fásult lemezeit hallgatták fülhallgatóval a közgyűlések alatt, mit sem törődtek az elnökség szivornyázásával, a kötelező felszólalásokkal és kényszernyalintásokkal. Az elnök figyelmeztetéseire fittyet és spórát hánytak, vagy egyszerűen kisétáltak a teremből, és rágyújtottak egy légyölő füstszűrősre. A tisztújítás alkalmával a legkényelmesebb álláspontra tehénkedtek: mindig egyhangúlag és egyhangúan újraválasztották az elnökséget. Ennek élén már egy-két évtizede – ki számolta? – Pimpós Kelemen állott. Senki sem tudta, milyen érdemek és múltbeli könyökharcok sikerre vitele nyomán, zajos ovációk közepette választották meg a Légyölő Tudományos Társaság (a továbbiakban LTT) valamikori alapító atyái a maguk kebeléből kidelegálva a közgalócák életpiacára ezt a közepes tehetségű galibátort. 

Pimpós Kelemen lelkének ismereteit csokorba kötve, kötelességszerűen összehívta évente a közgyűlést, négyévente a kongresszust, elkészítette a beszámolót, majd megadta magának a felmentvényt, ideiglenes gyűlésvezetőséget választatott. Majd jelölőlistát tett le az elnöki pulpitusra. Ez utóbbi, mint láttuk, teljesen fölöslegesnek bizonyult, csupán a demokratikus szabad választások illúzióját volt hivatott kelteni. Hiszen a listáról a teremben jelen levők és delegált képviselőik egyszerűen minden (ballaszt)nevet kihúztak, csupán a Pimpós Kelemené és kamarillájáé maradt kihúzatlan, jól olvashatóan, majd összetűrték, és bedobták egy öreg mértes galócába, amelyet még a korondi fazakasok égettek ki és képeztek át urnává. A szokott motívumokkal. Az urnából kiemelve, a szavazatszámláló bizottság két szundi között aztán kihirdette a senkit sem meglepő eredményt.

Azaz mégis volt valami alagi mozgás, ugyanis a szavazatszámlálás eredményének kihirdetésekor minden alkalommal felállt Zörgő Csermák galócáshegyi küldött, és tiltakozott. Ez volt rendszerint az a jeladás, amelyre a tagság egyetemlegesen felpattant, tapsolni kezdett, elnyomva a kritikai ellenzéket, Zörgő Csermák éles és sértően hamis hangját, megéljenezték az elnököt, vállukra vették, és körbehordozták Galócás és Vízmellék főterén. Egyébként ez volt a helyi tévé egyetlen olyan élő adása, amit a település apraja-nagyja, még az innen elszármazottak (Ausztrália, Óceánia, Görgényüvegcsűr és Szajhavázsony) sem hagytak volna ki. Sőt voltak évek, amikor közkívánatra újra műsorra tűzte a helyi Galaxis tévé.

Ezen a ragyogó május végi napon, a XXXVII. vagy LIX. közgyűlésen azonban megtörtént az, amire senki nem számított. Még a legvérmesebb galócaszakértők, galibátorok, légyölők és légyvédelmi galócok is kizárták az ellenzékiség meggyökerezésének lehetőségét. Megdöbbentek, ugyanis nem vették számításba az emberi természet változékonyságát, szeszélyes kitüremkedéseit, de mondhatnók úgy is, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy a hosszan elnyomott igazságérzet egyszer csak nekifeszül és robbanást idéz elő. Nem volt rá precedens Galócás múltjában.

A vízmelléki Légyölő Társaság (szerényen elhagyták a tudományos megjelölést nevükből, átengedve azt az Anya-Galóciáknak) jelen levő küldötte, Tudor Zybelin idegenes hangsúllyal ugyan, de tökéletes nyelvtani és gombatani helyességgel szólásra emelkedett a beszámoló elhangzása után. Erre nem volt eddig példa, hacsak az ősatyák korában nem, amikor még a légyölők szilajságáról és szabadszájúságáról legendák keltek szárnyra, iskolás gyerekek ámuldoztak és játszották el szünetekben az iskolaudvar sáros hatszögén, öregnénék mesélték róla őszi ökörnyál-gömbölyítéskor, őzlábbefőzés közben. (Sajnos a néprajzosok, folklórkutatók nem tartották érdemesnek fel- vagy lejegyezni.)

Tudor Zybelin pedig ezeket mondotta – ahogy az a Galaxis tévében is látható és hallható volt –: Tisztelt elnökség, tisztelt elnök úr, társaim és a tagság megbízásából emelkedtem szólásra. – Itt szétpillantott a teremben, amelyet az egykori faúsztatóból alakítottak át, helyeslésre várva, de ehelyett csak váratlanul kiélesedő tekintetekkel találta magát körbevéve. – Mondandóm egyszerű: nem tudjuk elfogadni (kinek a nevében beszél? üljön le! több tiszteletet! ki maga? – hangzott több helyről is a teremben, a széksorok hullámozni kezdtek, az elnehezült gombaszedő és vaskos légyölő öklök váratlanul mozgásba lendültek, karok hadonásztak, vállak recsegve dőltek előre, szájak fröcsköltek, lábak dobogtak; az egykori faúsztató megtelt elektromossággal, a lámpák felfénylettek, a hangszóró recsegni kezdett, majd váratlanul Elvis Prestley dala, az I Cry In The Chapel harsant bele a közgyűlésbe, de Tudor Zybelin nem zavartatta magát, elvégre erdei ember volt, megszokta az erdők mély balzsamos csöndjét, a fanyűvök dalait és a kivágott százados tölgyek baljós roppanását egy perccel azelőtt, hogy agyonütnének egy óvatlan fatolvajt…) 

– Szóval, mélyen tisztelt elnökség, számításaink szerint súlyos mulasztás történt. Nevezzük nevén a tényt: sikkasztás esete forog fenn. Én nem mondom, hogy, de az elnöki beszámoló évi 3571 léggyel számol, plusz-mínusz, ám ennél sokkal többet ejtett el a tagság, illetve óvott meg, hogy az érettségük előtti korukban a kocavadászok áldozatául ne essenek. Hiszen tudjuk, hogy csak a kifejlett egyedek…

Szavait elnyomta a hangzivatar, a székek borulása, a lámpa hunyorgása, a  szökőárként felcsapó harag és gyűlölet, az ablaktáblák szilánkolva robbantak ki az utcára, szerencsére senki nem hallgatózott az ablak alatt, és valaki értesítette az abafáji, szárhegyi és hévíztörpényi tűzoltókat – teljesen fölöslegesen.

Többen is az elnöki asztalhoz rohantak, kitépték Pimpós Kelemen becsületben megreszketett kezéből a beszámolót, amelyet még mindig ott tartott, és szemüveg nélkül vaksin kereste a megölt legyek számát tartalmazó passzust. A huzakodás során kettészakadt a dokumentumértékű jelentés. Majd tovább porladt, atomjaira esett szét. Semmilyen intermolekuláris vonzerő nem tarthatta egymás mellett a betűket. Darabkái szétszóródtak a teremben, kirepültek az üvegjét vesztett ablakon, felszálltak a blokkok tetejére, belevesztek a sárba és sertéstrágyába. Egy részét felkapta a szél, és csóvaként Afrikáig röpítette, éppen Csád Köztársaság közepén hullott szét. Az ottlakók viszonylag hamar alfabetizálódtak, állapította meg az UNESCO éppen arra poroszkáló raportőre. Sajnos csak egyetlen példányban készült, így a bírósági tárgyaláson, mely a  közgyűlést néhány héttel később követte a sziklaszalárdi Járásbíróságon, a tekintetes bíróság kénytelen volt a lefoglalt LTT elnöki piszkozatára hagyatkozni. Nem derült ki pontosan a csalás mértéke. Annyi bizonyos, amint a vizsgálat megállapította, a Tudor Zybelin által felvetett gyanú alapos volt, hetek alatt megfogant a vád, a tanúkihallgatások során többen is azt vallották, hogy a beadott legyek és megóvott kiskorú egyedek száma nem egyezik azzal, ami az elnöki beszámolóban rendszerint felbukkant, de eddig nem mertek szólni, mert féltek az elnöki megtorlástól, vagy mert egyes csoportok látták, hogy senkinek nem fáj az elsikkadás, mások, mondhatni, túlnyomó többsége egész egyszerűen arra gondolt, súgták is a szomszédoknak, sógornak vagy a feleségüknek, hogy hátha csak azért van ilyen szerény szám említve a beszámoló lapjain, ami az elejtett, galócásított és védelmezett légypopuláció méreteit illeti, mert nem voltak érvényesek a találatok, megóvták őket vagy a számlálók tévedtek, elsumákoltak jókora mennyiséget, eladták kínaiaknak leveskocka gyanánt, és a hasznot zsebrevágták. Na persze az elnök évek óta szemet hunyt a tolvajlás ténye felett… ami emberi dolog. Különben is, amikor hazánkat megszállta a szovjet hadsereg, attól kezdve tilos volt az egyesület régi jelszavát használni: Aquila non captat muscas, amit még félreértettek volna a szekusok és a GPU emberei, valamint informátorai: muszkavadászoknak nézték volna őket, holott ők a galócási Aquilla síegyesülettel semmilyen kapcsolatot nem ápolnak. Isten őrizzen tőlük... (Nem tudni, kire értették, a sasokra avagy a kékparolisokra.)

Az elnök tagadott, de a bíróság első fokon nem érezte meggyőzőnek sem őt, sem a védőjét, dr. Pop Remus fővárosi ügyvéd indoklását, aki az elsikkasztott legyeket egyszerűen a szőnyeg alá akarta söpörni, mondván, ami fontos, lényeges és perdöntő, az maga az irtás ténye és ama körülmény, hogy a környék példaértékűen légymentes, hogy ez az országrész legjobban kordában tartott ökoegyensúlyi régiója, amelyben a kártékonyak és hasznosak egyensúlyban vannak, tökéletes egyenletet, entrópiát alkotnak, és ez az elnök által hosszú évek során vezetett  kétségtelen, áldásos munkájának köszönhető. A sajtó kiküldött munkatársai buzgón jegyzeteltek, ugyanis Galócáson a nagy faipari cég csődje óta nem volt bírósági kiszállás, helyszíni szemle, nyombiztosítás, vizsgálat és jogélet, a sziklaszilárdi nyaralóövezetben az összes hétvégi és erdészházat, esztenát, köz- és sátorhelyt kiadták, gazdáik bőségesen kaszáltak a megnőtt idegen- és idegenes fogalom nyomán.

A végtárgyaláson megjelent az államhatalom képviselője is, akinek erre az alkalomra a törvényszéken díszpáholyt építettek, Galócáson a légyölő ifjúsági tánccsoport lányai és legényei gombaszedő népviseletbe öltözve jártak napokig. A bíróság felvonultatta még egyszer a vád és védelem összes aduját, áttekintette a két folyóméternyi aktacsomót, majd az ítélet kihirdetésére tett precíz előkészületet. Példát akartak statuálni, de az előző este megérkezett az Állami Legfelsőbb Semmítőszék és Alkotmánybíróság óvása, amelyben figyelmeztették a bíróságot, hogy a Légyöleti Társaság (sic!) nincs is bejegyezve, statútuma homályos, működése tulajdonképen nevetséges, és máris vaskos légypiszok fedi az ügy iratait és hírértékét. Vagyis hatósági úton ad actába süllyesztették azokat.

A bíróság kimondta saját illetéktelenségét, ami egyenlő volt a felmentéssel. Avagy a jogerős semmivel. Tudor Zybelint váratlanul áthelyezték egy másik megyébe, ahol  kefesörte- és söralátét-számlálóbiztosként foglalkoztatták a továbbiakban. Nem felejtették el neki, bevésték személyi lapjára, de nevét törölték a törvényszéki aktákból, illetve az ügyet 99 évre titkosították. 

Galócásra benyomult ismét a jól ismert pánunalom, és a legyek módfelett elszemtelenedtek. A továbbiakban francia megrendelésre gall lócákat készítettek francia kiscserkészeknek.