2020. július 10., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Néhány héttel ezelőtt közöltünk egy 1992-ben készült fotót, azt a mozzanatot örökítette meg, amikor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokának lépcsőin ülve, koccintgatva Sütő András és Sinkovits Imre beszélget, mesél. Előttük mikrofonnal, kismagnóval három vidám, kíváncsi újságíró. Egyikük Jászberényi Emese rádióriporter. Teljes lelkéből nevet, látszik, hogy jól érzi magát, elemében van. Hogyne lett volna, ha két ilyen kivételes egyéniséget hallgathatott, kérdezgethetett, nem akárhol, szeretett Tháliája vásárhelyi székhelyén. Ahány régi felvételt nézek, amelyen Emese jelen van, mindeniken derűs, mosolyog, vagy önfeledten kacag. Igen, mindig is életerőt, életkedvet sugárzott, amit átragasztott a körülötte lévőkre is. Magával ragadó vitalitása volt az egyik legfőbb jellemzője. Ezért is okozott általános döbbenetet, amikor három évvel ezelőtt hirtelen elhunyt. Senki sem akarta elhinni. Hiszen ahol valami jelentős esemény történt városában, városunkban, ő mindig ott volt. És reagált. Az utóbbi esztendőkben már inkább csak mint a rendezvényeknek lelket adó néző, hallgató, de a visszajelző közönség teszi igazán élményteljessé a színházi, irodalmi, zenei, művészeti megnyilatkozásokat. Korábban azonban évtizedeken át cselekvő részese, tudósítója, rádiós tanúja igyekezett lenni mindannak, ami tájainkon történik. Persze jóval távolabbra is figyelt, nyitott volt a világ jelenségeire. Élete, szenvedélye volt a rádiózás, otthona a Marosvásárhelyi Rádió. Átküzdötte, alakítgatta a vásárhelyi rádiózás hőskorát, megszenvedte a rádió elhallgattatását, de az újjászületésének, megújulásának is aktív szereplője lehetett.


Jászberényi Emese június 7-én lenne 80 esztendős. Hogy örülne most, hogy a születésnapja már a karantén utáni nyitáskísérletek idejére esik, amikor végre hinni, tudni lehet, hogy rövidesen ismét járhatunk színházba, koncertre, tárlatnyitókra, a rádió nyilvános rendezvényeire! Meggyőződése volt, hogy a közös élmény, a kultúra együttes „fogyasztása” érheti el a legkatartikusabb hatást. Miközben arról sem feledkezett meg, hogy a vers, az önvallomásos próza, a személyre szóló valóságirodalom, a lírikus fogantatású muzsika és az emberi tehetség sok más megnyilatkozása külön-külön is mélyrehatóan képes megszólítani az embereket. Akárcsak a rádió. Hitt az emberi hang, az élő beszéd, a szóvarázs erejében.

Sokat tett is ennek szolgálatában. 1962-től nyugdíjazásáig dolgozott a Marosvásárhelyi Rádiónál. Hosszú idő, még ha le is vonjuk azt az öt évet, amit a kényszerű felszámolás miatt a megyei könyvtárnál töltött. Rengeteg hangfelvételen rögzítette a kortársak életeseményeit, életérzéseit, az éppen zajló, formálódó történelmet, gyűjtötte be mindazt, amit a rendkívüli egyéniségektől, kis közösségektől hallani lehetett. Az ő hangját, kérdéseit, észrevételeit is őrzi az Aranyszalagtár, e felbecsülhetetlen értékű fonotéka digitalizásálásának folyamatát is ő kezdeményezte. A Szól a rádió című összefoglaló kötet megjelentetése is gazdagítja az érdemeit. És még sorolhatnék számos hozzá kapcsolható rádiós tényt, sikert. De rá gondolva, engem inkább a sok-sok régi emlék rohan le, amikkel közvetlen munkatársként a közös tereputakon, közösen szerkesztett rádiós műsorok, nyilvános előadások, színházi felvételek során gyarapodtunk. Havasi famunkásteleptől a tengerparti üdülőhelyekig, a sepsiszentgyörgyi textilgyártól a Tokaji Írótáborig, a gyergyószárhegyi művészteleptől a keszthelyi Festetics-kastélyig bizony nagyon sokfelé cipeltük a kezdetben még tít kilót is meghaladó, majd egyre könnyebbedő rádiósmagnónkat. Apropó, Keszthely. A rendszerváltás után, amikor már mi, erdélyiek is szabadabban utazhattunk, egyszer az ottani pompás főúri kastélyszálló volt az író, újságíró, rádiós társaság szálláshelye. Emese és a korán elhunyt Szépréti Lilla közös szobát kapott. Reggel azzal kopogtattam be hozzájuk: Felébredtek, grófnők? Fergeteges kacagás volt a válasz. Még most is a fülembe cseng. Ezért is hiszem, hogy amikor legközelebb újra közönség elé állhatok majd valamelyik rendezvényünkön a régi műsorrendjét visszanyerő Bernády Házban, szemem önkéntelenül Jászberényi Emesét is keresni fogja a hallgatóság soraiban.