Erdélyben is az ajándékosztó, püspöksüveges Mikulást várjuk
A piros palástban, püspöksüvegben és pásztorbottal ajándékot osztó Mikulás eredetileg a katolikus vallású vidékeken Szent Miklósnak, a Lícia római provinciában fekvő Myra város püspökének a népies alakja. Szent Miklós a gyermekek és diákok védőszentje, ezért a későbbi korokban a népi vallásosság hatására kialakult ajándékosztó, püspöksüveges Mikulás előképének és mintájának tartják. A Szent Miklós-napi magyar néphagyományok német hatást tükröznek. De kinek mit jelent Szent Miklós, a Mikulás, mi jut eszébe, ha rá gondol?
Fekete Levente közíró, nagyajtai unitárius lelkész:
A Mikulás mindent tud
– A szép élmények örök életűek. A lélek belső, titkos kamrájában pihennek, hogy egyszer csak életre keljenek. Hogy újból ott tündököljenek a szemek csillogásában, a lázas várakozásban, a nevetés tiszta derűjében, ha „beteljesedik az idő”. Mi lenne velünk, ha egyszer csak végleg kihullana életünkből ez a titkos, a csoda áldásával teljes, áldott idő?
Részünk van ebben minden év decemberében is, angyaljárás előtt jóval, 6-án. Mikulás kedves napján, amikor mi, felnőttek örömhozó, lázas igyekezettel készítettük fel apró gyermekeinket, hogy majd érkezik a Mikulás. Aki bizony mindent tud. És ki is kérdez. És amit hallani akar, az mindig csak a színtiszta igazság...
Ugyanilyen buzgó igyekezettel készültünk mi is felnőttekként, hogy meglegyen a hibátlan, nagy, lehetőleg földig érő, vörös köpeny, a minél hosszabb hófehér szakáll, bajusz, a hegyes, vörös sipka, a nagy szemüveg, mely arcot, szemet eltakar, és az ajándékot rejtő csodazsák. Amit magára vesz a Mikulás. Mert ilyenkor mi is gyermekké válunk, mint mindig, ha ajándékot készítünk és átadni igyekszünk. Hogy az öröm áldott, szép, meleg tüzét csiholjuk mások lelkébe.
De ez nem is olyan egyszerű. Főleg, ha ennyire körülményes. Mert milyen dolog az, hogy egy teljesen ismeretlen Mikulás mindent tud rólam? És a testvéremről. Az apró kis füllentéseimet, hogy az óvodában nem is volt semmi baj, pedig lökdösődtem és bokszoltam, és hogy nem beszéltem csúnyákat, pedig még bocsánatot is kellett kérjek… Aztán hogy megdobáltam a dada nénit a kanállal... De mindezt honnan tudhatná az a Mikulás, aki nem édesanyám, nem is édesapám és nem is az óvó néni?
Drága emlékek, amelyek visszarepítenek a múltba, a hófehér, tiszta lelkű gyermekkorba, és újból megszólalnak, ahogy emlékezem, és ahogy drága gyermekeinkre gondolok, akik hajdani arasznyi létükben, sorban egymás mellé leülve az ágyra, egyszeriben megkomolyodva olyan nagyon-nagyon várták a messziről érkező, mindent tudó, ajándékot hozó, nagy szakállú Mikulást. Mert el fog érkezni az igazság ideje számukra is. Hazudni most végképp nem lehet. Mert nemcsak finomságot, virgácsot is adhat a Mikulás, ha rajtakap a füllentésen.
És eljött a Mikulás. Lassan, mert fáradt volt, mert már nagyon sok helyre bekopogott. Sok gyerkőccel szóba állt. Beszélni is csak lassan tud és keveset. Úgy ültek az ágyon mozdulatlanul, a Mikulást bámulva, apró gyermekeink, mintha álmot látnának. Ágnes már nagyocska volt, hat évvel előzte meg Hunort és héttel Kincsőt. Ezért szorosan mellettük ült, átölelve őket. Korábban többször is átesett a titokzatos Mikulás-járáson, de tud ő azért komoly is lenni. Közben megindul a beszélgetés. Lassan és méltóságteljesen, mert itt nem babra megy a játék. Komoly színvallás ez, kérem. Be is kell mutatkozni, mert a Mikulás szeretné tudni, hogy a Fekete gyermekek, aki hárman vannak testvérek, valóban itt laknak-e? És jó testvérek-e? És szófogadóak-e? Bizony, komoly a helyzet, és lassan mindenre fény derül. A gyermekek egyre kíváncsibban vizslatják a mindentudó, nagyon komoly Mikulást. A ruháját, a felcsúszott palástját és a cipőjét, amely igencsak ismerős, és a hangja mintha nem is lenne mindig olyan mély, orrhangú, idegenül hangzó.
A Mikulás is látja, hogy sietni kell, mert kutatva néznek rá, és azután egymásra. Aztán előkerül egy hagyma, egy pityóka, és mivel a gyerkőcök igencsak kacarásznak, mert láthatóan mást vártak, jöhetnek a finomságok is, és a virgács, annak rendje-módja szerint. Mert hogy a rosszalkodást jobb megelőzni.
Aztán a Mikulás gyorsan el. Amikor visszatérünk boldog, hálás örömmel a szívünkben, ők mint három, édességet majszoló, örvendező kis manó, néznek ránk, cinkosan összenevetnek, és felszabadult örömmel, majd alig hallhatóan, szinte suttogva, mint aki titkot sejt, mondják: ugye Józsi bácsi?
Szucher Zsuzsanna, a marosvásárhelyi Mihai Eminescu Pedagógiai Főgimnázium óvodapedagógusa:
Hogyan éljük meg a Mikulás-várást az oviban, avagy: egy személyes emlék
– December – karácsony hava – télelő, ahogyan szokták még nevezni talán a legjelentősebb ünnepi időszakunkat az óvodában. Az ünnepi várakozás izgalmas esemény, nincs ez másképp az óvodás gyermekeknél sem.
Nem véletlenül hívják álom havának is, hisz a gyermekek számára titokzatosságot jelent, álmodozást, utazást a csodák világába. Talán ezért is áll olyan közel a kisgyermeki szívhez. A Mikulás-várás izgalma lázban tartja ovis gyermekeinket. Csodálatos dolog a gyermeki hit, ahogyan bíznak a természetfeletti tulajdonságokkal ellátott lényekben: a jóságos Mikulásban, a csínytevő krampuszban, a segítő manókban.
A Mikulás érkezését megelőző napokban már szorgos tevékenység folyik egész óvodánkban. Ünnepi díszekkel szépítjük a csoportszobánkat, és igyekszünk a gyerme-
Adventi Maci-naptárunkból nap mint nap előkerül a kis manóüzenet, melynek utasításait követjük. Sokat barkácsolunk, Mikulásról szóló dalocskákat, mondókákat mondogatunk, és persze elmaradhatatlan a közös levélírás, azaz rajzolás, amit kitűzünk a csoportszoba ablakába, hadd vigyék hírül a manók a Mikulásnak.
Egy földgömb segítségével felfedezzük a Mikulás otthonát, és a képzeletünk segítségével végigjárjuk a repülési útvonalát, számos manópróbát kiállva útközben, fokozva az izgalmat. A Mikulást ovinkba december 5-én szoktuk várni, érkezése előtt minden szorgos kis kezecske egy textildarabbal megtisztítja a cipőjét, és az óvoda folyosóján szépen sorba rendezzük. Asztalt terítünk közösen, rá pogácsát és egy csésze tejet is készítünk. És várakozunk…
A Mikulás csengőjét megszólaltatva szokott végigvonulni ablakaink alatt, majd sorra belép minden csoportszobába, ahol kényelmes karosszékkel kínáljuk. A nagyobb gyermekek körbeülik, a kisebbek között akadnak, akik elpityergik magukat a szakállas apó láttán, de vigaszra találnak izgalmukban óvó nénik, dadusok ölében.
A Mikulás el szokta mesélni hosszú útját otthonától óvodánkig, hogyan repítették a rénszarvasai a város fölé, és hol hagyta őket. Előkerül az óriási, mindentudó könyve, mely tartalmazza minden csoportbéli gyermek nevét, és a róluk meglesett, feljegyzett titkokat. Megdicséri a szorgalmas, szófogadó, segítőkész gyerekeket, s jóra inti a huncutabb, virgoncabb pajtikat. A gyermekek ámulva szokták hallgatni történetét, tudását, majd a bátrabbak kérdésekkel halmozzák el a jó öreg Mikulást. A legizgalmasabb pillanat a puttony kibontása, a várva várt ajándékok kiosztása. Az óvodában jelképes ajándékot szoktak kapni a gyermekek: édességet, gyümölcsöt. Intelem gyanánt a zsákba a krampusz egy virgácsvesszőt is szokott tűzni, melynek nemigen akad gazdája.
Az ajándékozás után dallal, mondókával köszönjük meg a Mikulás látogatását, megkínálván finom falatokkal, és együtt kísérjük ki az óvoda kijáratáig. Ez így van minden évben, a csillogó szempárokból ítélve nagy élményben van részük a gyermekeknek.
Addig jó és szép, amíg hiszik ezt a csodát, éppen ezért mindent megteszünk, hogy varázslatosabbá tegyük ezt az időszakot az óvodásaink számára.
Visszagondolva gyermekéveimre, mindig nagy volt az izgalom a késő esti órákban, mikor nővéremmel kifényezett cipőinket sorra kihelyeztük lakásunk előszobájába. A gyermekszoba ajtaján ki-kikandikáltunk, lesve a Mikulás érkezését. De érdekes, sosem láttuk, és mindig eljött. A család együtt ült a szobában, és a folyosó irányából csengőcsilingelésre lettünk figyelmesek. Amire kirohantunk, minden cipőcskében ajándék lapult: piros alma, dió, körte, cukorka, csokoládé, nápolyi, egy-egy zokni, kesztyű vagy éppen sál. És mókázva fedeztük fel édesapánk cipőjében a meglepi mellett a fej hagymát. Nagyon viccesnek találtuk, nevettünk.
Ez így ment sok éven keresztül, örültünk együtt, hittük a csodát minden év decemberében. És merem állítani, hogy minden felnőttben ma is ott rejtőzik a gyermekkori izgalom, talán azért, mert tudjuk, hogy az ünnepnek mindig jót tesz, ha van benne egy kis játék, egy kis varázslat vagy épp egy kis mese.
Kányádi Orsolya újságíró, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa:
Számomra a Mikulás mindig elképzelhetőbb volt, mint az angyal
– Idén először októberben gondoltam a Mikulásra, amikor repülőgépünk Bariban landolt, és egy jó barátnőm azt kérdezte: tudtad, hogy az igazi Mikulás, Szent Miklós ereklyéi Bari gyönyörű bazilikájában találhatók?
Valahogy az én életemben a Mikulás mindig a hóhoz, a hideghez, Lappföldhöz kötődött, emiatt nem is gondoltam arra, hogy Dél-Olaszország is szóba kerülhet, ha a Mikulást emlegetjük. Pedig igen, mint az később kiderült, 1087-ben bari kereskedők arról értesültek, hogy a velenceiek el akarják lopni a törökországi Myrában őrzött Szent Miklós-ereklyéket. Nem tétlenkedtek, nyomban cselekedtek, és maguk vitték el a bazilikába a szent földi maradványait.
Persze, tudom azt, hogy a különböző kultúrákban más-más történet köthető a Mikuláshoz, vagy ahogy nyelvünk szépen kifejezi, a Télapóhoz. Ma azért elkerülhetetlenül látjuk, hogy egyre inkább elterjed az a nézet, hogy Mikulás – illetve országonként más-más alak – a Lappföldön él, szánját rénszarvasok húzzák, a kéményen csusszan le a lakásokba, sütit, tejet vacsorázik, és ajándékot hagy maga után.
A Mikulás valahogy mindig elképzelhetőbb volt számomra, mint az angyal. Talán azért, mert az óvodában is meglátogatott. Nekem ő a szakállas, hosszú hajú, piros ruhás apó, aki nem feltétlenül rendelkezik természetfeletti képességekkel. Ő nem az angyal, aki meglesi, hogyan viselkedünk december elejéig, nem a csínytevések alapján dönti el, hogy kinek visz ajándékot. Pedig a külvilág, a család, a mesék, a filmek mind ezt sugallták. Nekem a Télapó az az ember volt, aki minden gyermeket egyformán szeret. A piros ruhás bácsi, aki december 5-én vagy 6-án – attól függően, hogy mikor került ránk a sor – megérkezik hozzánk az óvodába, és mindenkinek ajándékot hoz. Mindig elkerülték a figyelmünket azok a kis részletek, hogy a Mikulás hangja mintha már felzendült volna mellettünk, hogy a cipője hasonlít valamelyik ovistársunk apukájáéhoz, vagy hogy szinte soha nem azt kaptuk, mint amit előtte levélben kértünk tőle. Mi azért mindig megbocsátottunk neki.
A levél, igen, a nagy gonddal megfogalmazott vagy (mielőtt írni tanultunk volna) megrajzolt levelek sora. Látom is magam előtt az ablakot, ahová szüleimmel minden évben gondosan elhelyeztük a küldeményt, aztán társul hozzá az örömsikoly, amikor felfedeztem, hogy elvitte a Mikulás. Egyik évben apukám kabátjának belső zsebében találtam meg a levelet, rá is kérdeztem, hogyan került oda. Megbeszélése volt a Mikulással, mondta, véletlenül maradt nála.
A Mikulás ajándékai közül egyvalamire emlékszem igazán, egy kazettás kis walkmanre, abból az időből, amikor nem jött velünk szembe a zene minden felületen. Felnőttként innen is köszönöm, hogy a szüleimmel való megbeszélések ilyen sikeresek voltak. Igaz, gyermekként mindig nagy ajándékokra vágyunk, felnőttként elég az a tudat, hogy a Mikulás létezik, ha közösen felépítjük magunknak.
Kedves Mikulás! Idén azt kívánom, hogy találkozz minél több elégedett, csillogó szemű, boldog gyermekkel. Mellettük pedig láss olyan felnőtteket, akik tudják, hogy nem neked van szükséged ránk, hanem nekünk terád.
Élménydús találkozásokat!
Dr. Nagy Attila író, főorvos, az orvostudományok doktora:
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
