Mi gátolja a tanügyi rendszer fejlesztését?

A jövő iskolája

Az iskola és az oktatás kérdése a legtöbb embert foglalkoztatja, különösen napjainkban, amikor a koronavírus-járvány és az online oktatás után a tanítás ismét visszakerült a hagyományos formájába. Ennek sokan örvendenek, viszont vannak, akiknek (különösen a felsőoktatásban) előnyt jelentett az online forma. Így most még aktuálisabb az a kérdés, hogy hogyan fog kinézni a jövő iskolája, és mikor kezdődhetnek el ennek megvalósításához az első lépések.

Erről tartott előadást a DeepDive fesztiválon dr. Radó Péter iskolakutató, egyetemi tanár, aki a Népújság kérdéseire is válaszolt.

– Hogyan fog kinézni a jövő iskolája?

– Tulajdonképpen erről csak előzetes feltételezéseink vannak. Az az iskola, amit ma ismerünk, az nagyjából az a fajta iskola, ami a 19. században, az ipari forradalom során kialakult. Véleményem szerint ezt senkinek nem kell bemutatni. Ott vannak az egymás tarkóját néző gyermekek és előttük a tanár, aki a „tudást próbálja a fejükbe tölteni”. A jövő iskolájának az lenne a feladata, hogy ezt a merev rendszert lazítsa fel. Valamilyen módon azt is el kellene érni, hogy magában az osztályteremben megváltozzon a tanulás formája, azaz legyen interaktívabb az oktatási folyamat. Ehhez viszont az egész tanítás át kellene alakuljon, más logika mentén kell megszervezni az iskolákat. Vissza kellene szorítani azt az időt, amit a gyermekek osztálytermekben töltenek, és sokkal több szabad idősávot kellene biztosítani arra, hogy vegyes életkorú csoportokban dolgozzanak együtt, hogy iskolai tevékenységek, mint például iskolaújság vagy iskolarádió működtetésében vegyenek részt. De beszélhetünk arról is, hogy az iskolának támogatnia kellene a diákokat abban, hogy részt vegyenek iskolán kívüli programokban, vagy több időt szánjanak az egyéni fejlesztésre. Összességében az iskolának mint munkaszervezetnek kellene nagyon átalakulnia a következő években.

– Fizikailag hogyan kellene kinéznie a jövő iskolájának?

– A terek is meg kellene változzanak. Az iskolák fizikai terei jelenleg a nézőtéri tanulásra optimalizált termekből állnak, egy tanári szobából és esetleg egy klubszobából. Azt, amit az iskolának biztosítania kellene, úgy nevezik, hogy multifunkcionális, kreatív tér. Azaz olyan helyiségekre, terekre lenne szükség egy iskolában, amelyek alkalmasak mind a hagyományos osztálytermi munkára, mind a hangos ötletelésre, online tanulásra, egyéni elvonulásra, és még hosszan lehetne sorolni. Tehát az iskolaépületek fizikai változása elengedhetetlen a jövő iskolájához.

– Meglátása szerint mi ennek az akadálya? Hiszen már évek óta hallani hasonló tervekről.

– Ennek rengeteg különböző akadálya van. Hosszasan lehetne beszélni, hogy mekkora anyagi vonzata lenne ezeknek az újításoknak. Viszont én azt gondolom, hogy a legerősebb gát azoknak a fejében van, akik részesei az iskolának, azaz a pedagógusoknak. Érdemes belegondolni, hogy egy tanár, tanító az egész életét ugyanabban az intézményrendszerben tölti. Bekerül mint diák, aztán visszakerül mint tanár, és nyugdíjig ott van. Ezek a pedagógusok ezt a biztonságos rendszert ismerik, a szünetekkel és a megszokott formával. A fejükben általában egy idejétmúlt elképzelés van arról a munkáról, amit ők folytatnak. Ezt sokkal nehezebb átalakítani, mint az iskolákat.

– Mikor kezdődhet el látványosan a fejlődés a jövő iskolájának irányába?

– Véleményem szerint itt a kezdeményező szerepet az oktatáspolitikának kellene játszania. Hozzátenném, hogy sem Romániában, sem Magyarországon nem megfelelő ez a politika, viszont, ha volna egy jövőorientált vízió, akkor elkezdődhetne a fejlődés. Számításba kellene venni azt, hogy milyen világ lesz mondjuk 20 év múlva, amikor a digitális megoldások sokkal nagyobb mértékben lesznek jelen az életünkben. Erre is fel kellene készíteni a diákokat. Nagyon meg fog változni a világ, munkahelyek fognak megszűnni, és újak megjelenni, éppen ezért kellene az oktatást ahhoz igazítani, hogy milyen lesz a jövő. Ennek jelenleg nem sok nyomát látom, sajnos.