2021. október 27., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megjelent a Beatinterjúk III. című könyv. A magyar beatzene történetét feldolgozó sorozatban Bálint Csaba ezúttal Bencsik Sándor, Som Lajos, Szűcs Antal Gábor és Szigeti Ferenc induló éveit állítja a középpontba, egykori zenekari társak elmondásában.





A négy zenész a hetvenes-nyolcvanas években rockzenészként lett ismert és népszerű: Bencsik Sándor a P. Mobil és a P. Box, Szűcs Antal Gábor a Skorpió, Szigeti Ferenc a Karthago gitárosaként, Som Lajos pedig a Neoton, a Taurus és a Piramis basszusgitárosaként. Azt azonban kevesen tudják, hogy a hatvanas években, pályájuk elején számos beatzenekarban megfordultak.

Provoda József és Pétersz Miklós visszaemlékezéséből derül ki, hogy Bencsik Sándor 15 évesen, 1967-ben a martonvásári Kefírben kezdett gitározni. A következő években olyan, mára az ismeretlenség homályába veszett együttesekben játszott, mint a Stress, az Universal vagy a sashalmi Sigma.

A Sigma kialakulását Sümegh László gitáros meséli el, az ő Fender Stratocasterének a hatvanas évek közepén csodájára jártak Magyarországon, a hangszert később eladta a zenekarhoz csatlakozó Szigeti Ferencnek. Utóbbi húszévesen, 1969-ben már a Soltész testvérek által vezetett pop-rock együttes tagja volt, amely ekkor változtatta meg nevét Rangersről Corvinává. A gitáros egészen 1978-ig játszott itt.

Som Lajos első zenekara a Dog-Beaters volt 1965-ben, ennek sztoriját Balgha Sándor gitáros idézi fel. Ambrus Zoltán dobos visszaemlékezéséből kiderül, a basszusgitáros 1966-ban a Fekete fehérben, 1967-ben pedig már a Recordban játszott. Első ismertebb zenekarát, a Tűzkereket 1970-ben közösen alapította Radics Bélával.

Sommal a Recordban, Szűcs Antal Gáborral az Orkánban, a Hobóban és a Szivárványban szerepelt együtt Székely Péter billentyűs, aki a hetvenes évektől hivatásos zenészként játszott a nyugat-európai vendéglátóiparban. A Hobo törzshelye Kőbányán, a Szivárványé a XVI. kerületben volt, Szűcs Antal Gábor ide többször lehívta tehetséges húgát, Szűcs Juditot is énekelni.

A Beatinterjúk III.-ban interjú olvasható számos olyan énekesnővel is, aki a korszakban indult, köztük Karda Beával, az ős-Illés-tagok által alapított Stringsben szereplő Baranyai Judittal, a Futuramában és a Scampolóban megforduló Ádám Katival, valamint Hardy Anikóval és Nagy Judittal. A könyvben gazdag fotóanyag és számos korabeli plakát is található. A könyvsorozat első része, a 2017-ben megjelent Beatinterjúk I. az Illés, a Hungaria, az Omega és a Syrius, a három évvel később kiadott II. a Metro, a Dogs, a Meteor, a Ferm és a Sámson zenekar sztoriját mesélte el mára elfeledett közreműködők segítségével.

Az újságíró, ügyvéd Bálint Csaba első kötete Radics Béla a Beatkorszakban címmel 2012-ben jelent meg, ezt további hét zenei témájú könyv követte. A kiadványok a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület gondozásában láttak napvilágot.