Miután az Alkotmánybíróság az elnökválasztás hivatalos végeredményének birtokában pénteken igazolta Klaus Johannis mandátumát, aki 6,28 millió szavazópolgár döntése alapján győzte le Victor Pontát, immár elhárult az akadály, hogy a korábban felhozott összeférhetetlenség vádja miatt Johannist eltiltsák a választott tisztség gyakorlásától.
Miután az Alkotmánybíróság az elnökválasztás hivatalos végeredményének birtokában pénteken igazolta Klaus Johannis mandátumát, aki 6,28 millió szavazópolgár döntése alapján győzte le Victor Pontát, immár elhárult az akadály, hogy a korábban felhozott összeférhetetlenség vádja miatt Johannist eltiltsák a választott tisztség gyakorlásától. Diadalútja ettől kezdve akadálymentesnek látszik, bármennyire is berzenkednek ellene azok, akiknek nem tetszik, hogy népi németként Románia elnöki székébe kerül a december 22-i hivatalos beiktatáson. Ha valamilyen úton-módon megpróbálnák megakadályozni, ez olyan méretű tömegfelháborodást váltana ki, ami megrázná az egész országot és nem csak.
Hogy mi tette annyira népszerűvé a sablonoktól eltérő, néha unszimpatikusnak tűnő politikust? Akiről Victor Ponta a jól végzett munkára vonatkozó választási jelszavára utalva, egy nem túl ihletett pillanatban azt mondta, hogy nem is ember, hanem dolog? Ha jól meggondoljuk, éppen a mássága volt az, ami a bukaresti politikai élet hasbeszélő bajnokai fölé emelte. Szófukarsága azt sugallta, hogy az a kevés, amit mond, hihetőbb, mint tar fejű heherészők vagy a mosolygós Mikimauszok jól fésült ígéretei mélyen hazafias szószban áztatva. Pedagógusként, városvezetőként Johannis a román társadalom érzékeny pontjára tapintott a már idézett szlogenjével. Hisz a természeti adottságokban duskáló országban manapság az egyik legnagyobb probléma a munkahelyek s a biztos megélhetés lehetőségének hiánya, ami a határon túlra űzi a munkát keresők egyre népesebb táborát. Ugyancsak a másságát erősíti következetessége is, ha a 4.000 példányban eladott és három órán át dedikált önéletrajzi könyvére gondolunk. Ennek során azt az üzenetet tudta közvetíteni, hogy ő is pontosan olyan egyszerű ember, mint bárki más. Hogy valóban az újrakezdés előmozdítója tud-e lenni azon az ingoványos talajon, amely bűzös mocsarába rántja be a politikai elit (?) sorra lebukó képviselőit? Hogy sikerül-e kikerülnie, vagy rajta is megtalálják a fogást, amelynek szorításában engednie kell elveiből, s akár a körtáncba is beállnia? Egyelőre leszögezte, hogy az alkotmány betűjét és szellemét betartva fog cselekedni, de ugyanakkor azt is, hogy a korszerűség diktálta elvárásokhoz igazított alkotmányra gondol.
A legnagyobb kérdés számomra az, hogy tud-e maga körül hiteles emberekből álló pártot építeni a levitézlett liberálisok többsége helyett? Ha az általa megtett útra gondolunk, amelyen határozottan tört előre, és pártfogóját, Crin Antonescut a névtelenségbe taszította, sok elképzelését megvalósíthatja majd, bár a jól végzett munkára nevelés tömeges sikerét illetően azért van bennem némi gyanakvás. Ami pedig Liliomfit illeti, hát valóban nem az elnöki székbe való az, aki azzal nyalogatja a veszteség okozta sebeit, hogy egy jövendölés késztette visszalépésre, miszerint, ha virág nevű elnök kerülne az ország élére, a romlásba döntené azt. Így hát megnyugodhatunk, mert Klaus Johannis német nevében nyoma sincs a virágnak, s remélhetőleg nem is virágozza át, ahogy vallásáról sem fog lemondani, nem követve a német származású román királyok példáját. Vagy a hatalomért előbb-utóbb semmi sem kevés?
