2019. október 18., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kazinczy és Marosvásárhely

 „Jót s jól! Ebben áll a nagy titok.” 

 Kazinczy Ferenc

(Folytatás előző mellékletünkből)

A marosvásárhelyi Teleki Téka gyűjteményében 45, Kazinczy által Teleki Sámuelnek adományozott könyv található. Sajnos a Mester által adományozott „Baróti Szabó Dávid Mejképe lefestve 1788. július 24-kén, festette Kazinczy Ferenc” alkotás elkallódott. Deé Nagy Anikó kutató-könyvtárost idézem: „Kazinczy legszámottevőbb adománya az a 38 kötet, melyet a Teleki-könyvtár katalógusának ötödik, kézírásban maradt kötetében található jegyzék rögzít: Consignatio Librorum, quosspectabilisac Perillustris Dominus Franciscus Kazinczy Bibliothecae donavit. A könyvek között olyanok is vannak, amelyeknek szerzője vagy kiadója maga Kazinczy (6 cím – 14 kötet). Az időpont feltüntetésének hiányában, feltételezhetően 1818-ban keletkezett a könyvlista.”

Az Amszterdamban megjelent Jani Broukhusii: Poematum című mű első oldalán látható
az író kézjegye: Franc Kazinczy.    Cassarrie (Kassa), 1785-ben vásárolta


Kapcsolatai Teleki Sámuel gróffal hosszú évekre nyúlnak vissza. Már az 1790-es évektől kapcsolatba lépett Teleki Sámuellel. Első levelében arról érdeklődött a hozzáértő bibliofil gróftól, hogy a birtokában levő Artemis Attiláról szóló kódexének mi lehet az ára. Majd 1802-ben családja általi teljes kitaszítása miatti perében arra kérte a kancellárt, hogy „küldjön valakit, aki a rajta esett igazságtalanságban ítélkezik”. Ugyanabban az évben két értékes könyvét adományozza a marosvásárhelyi Tékának, amint fennebb utaltunk rá. 1822-ben a könyvtáralapító Teleki Sámuel halálakor Csereynek azt írta: „Telekit nagyon tiszteltem és szerettem”.

 Hazatérése után marosvásárhelyi látogatásának első napjáról, azaz a híres könyvesház meglátogatásáról Teleki Sámuel kancellárhoz küldött levelében 1816. október 11-én így ír: „Azt állítom, hogy annak aki oda belép az álmélkodás által öszverezentetik, valóságos jótétemény ottan lelni Excellentziád igen szépen s igen jól eltalálva festett képét.” Majd arról számol be Telekinek, „hogy a kiállított értékes könyveket... nagy gyönyörűséggel forgattam”. Végül a thecarius igyekezetét méltatja: „Az Excellenciád Szabó Andrása nagy nyájassággal láttata velem mindent, aminek megnézéséhez időm volt...” 1817 februárjában, amikor már dolgozik az Erdélyi levelek szövegén, elkészülve a marosvásárhelyi élménybeszámolójával, elküldi azt Teleki Sámuelnek, kérvén őt, hogy mondjon véleményt a leírásról, és szolgáltasson adatokat az életnagyságú portré alkotójáról. 

(A lokálpatriotizmusomat kérem elnézően – megértéssel – kezelni: szeretném felfedni, hogy városunk nemzetközi hírnévnek örvendő büszkeségéről, a Teleki Sámuel neves könyves-házáról hogyan nyilatkoztak olyan kultúrtörténeti személyiségek, mint Márai Sándor vagy Németh László. „Teleki épített itt a magyar végeken valamit, ami megáll az időben, mint egy végvár. Egy város, melynek legfőbb jellegzetessége és zarándokhelye ez a könyvekkel és ritkaságokkal tömött empire terem: itt kezdi érteni az ember, hogy Marosvásárhely különös elsőrendűen szellemi város” – írta Márai Sándor.

Németh László így vélekedett: „Az alapító egy magyar Göttingát akart Vásárhelyből csinálni, s megmaradt ez a Bibliotéka... Ha valamiképp lehetségessé válna... a Teleki Tékából csinálnék koporsót magamnak.” N. L.: A minőség forradalma, 1935)

 Városunkban tartózkodásának második napján Kazinczy találkozott az elaggott, beteg Aranka Györggyel, aki évtizedeken át az erdélyi szellemi és tudományos életnek és nemzeti kultúránknak nagy tudású, így nagy tekintélyű vezére volt. Aranka szomorúan közli vele, hogy anyagi támogatás hiányában 1804-ben a sokrétű és hasznos tevékenységet kifejtő Tudós Társaság megszüntette működését. Bolyai Farkas kollégiumi professzor próbálkozásai az újraindításra meghiúsultak. Arankával megvitatták a kor halaszthatatlan feladatainak napi teendőit és a közösségi-nemzeti kultúra fejlesztésének lehetőségeit.

Tájékoztatta, hogy a honismeret terén kiemelkedő eredményeket értek el, jelentős magyar, ill. székely történelmi felfedezéseket tettek. Valószínűnek tartjuk, hogy Aranka megajándékozta régi barátját főművének – Erdély története – egy példányával.

Kazinczy két latin nyelvű dedikációja a Bibliotheca Teleki számára – az első kelt Kassán 1785-ben, a második 1802-ben.   Érsemjén, in agro Bihariensi


Harmadik nap meglátogatta az 1557-ben létesített Református Kollégiumot. Kazinczy, mint volt sárospataki diák, igen örült, hogy a két iskola közti kapcsolatot Marosvásárhelyen büszkén ápolják. Ekkor értesült, hogy a hajdani Schola Particula a Sárospatakról származó professzoroknak és a gyulafehérvári diákoknak megérkezésével 1717-ben református kollégiummá alakulhatott át. A tudós professzorokkal és Bolyai Farkassal való találkozásra is sor került. Nagy és kivételes ünnep volt a kollégium életében! Városunk történetének örökre emlékezetes, történelmi pillanatai voltak ezek az egymásra találások. Kazinczy emlékezetes szavai: „A szépet a nagy mellé...” örökre bevésődtek a jelenlevők emlékezetébe. A feltételezések szerint Kazinczynak – mivel közismert érdeklődése a művészetek és az épített művészet iránt – a harmadik nap még maradt ideje, hogy meglátogassa az akkor még sánccal körülvett hétbástyás 17. századi várat és a református vártemplomot. 

Minket, marosvásárhelyieket különös örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy a magyar kultúrtörténetnek e jeles személyisége, az illusztris irodalmár, a magyar művelődés vezéralakja, Kazinczy Ferenc erdélyi útja során élénk érdeklődéssel fordult városunk, Marosvásárhely kulturális élete felé. Az itt töltött három nap alatt a Bethlen grófok Ebháton (utcanév) levő palotájában szállt meg. Innen indult tovább Andrásfalva felé a Gyulai-birtokra, majd Szebenbe, Dévára, Lugosra, Enyedre, Dedácsra, Kolozsvárra, Zsibóra, Hadadra.

Kazinczy az erdélyi útján átélt élmények végleges formába öntésén élete végéig dolgozott. Egy le nem zárt munkafolyamat volt számára. A ‘20-as években elküldte a kéziratot Döbrentei Gábornak és gr. Teleki Lászlónak „helyreigazítás végett”. A kapott tanácsok figyelembevételével javította írását, de életében, pénzhiány miatt, nem tudta megjelentetni legsikerültebb prózai alkotását. Csak halála (1831) után publikált néhány részletet a Tudományos Gyűjteményben Vörösmarty Mihály. Könyvformában 1839-ben jelent meg.

A nyelvújítás ügyét diadalra vitte, és 1819-ben Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél című tanulmányával a két szembenálló felet bölcsen kibékítette. Ebben írja: „Mi ezt a nyelvet szeretni tartoznánk, ha ily szép és a maga nemében egyetlen nem volna is, mert a miénk”. Kazinczy munkássága nyomán színesebb, gazdagabb, hajlékonyabb lett a magyar beszéd. Az íróktól művészi igényességet követelt. Tehát nyelvünk gazdagítása és szépítése volt a nyelvújítás legnagyobb eredménye. Az ő halhatatlan érdeme, hogy sok évtizedes munkájával eszmeileg előkészítette a nemzetté válás ügyét.

KAZINCZY FERENC munkája felbecsülhetetlen jelentőségű irodalomtörténetünk, sőt a magyar nép történelme szempontjából, hiszen Ő és munkássága „híd” volt a 19. században az erdélyi és anyaországi művelődés között. Neki, azaz az Erdélyi leveleknek köszönhetően ismerhette meg a 19. századi magyarországi érdeklődő Erdélyt, annak tájait, embereit, régi hagyományait és újabb törekvéseit. Ő rajongásig szerette ezt az ősi magyar földet! Bizonyságul álljon itt útleírásának Előszavából a következő gondolat: „Azt mondom majd azoknak, kik ide jőnek, hogy meglássanak... s reménylem, amit én érzek, érezni ők is fogják.” Mindig és mindenhol lelkesen, ódai hangon szólt Erdélyről, Erdély embereiről és szerencséjéről, hogy „Erdélyt, ezt az áldott földet láthatta”.

Bár Kazinczy születésének 260. évfordulóján Marosvásárhelyen – sajnálatosan – nem tartanak megemlékezést, mi, magyar kultú-ránk elhívatott szolgálói nem feledkezhetünk meg róla, mert a Kazinczy-életmű számunkra elsősorban egy életmodell. Nem véletlenül írta Kosztolányi: „Kazinczynak az élete volt remekmű: a művelődés, a kultúra iránti rendkívül mély, folyamatos munkára ösztönző, minden akadályon túllendülő, fegyelmezett, szigorú és becsületes elkötelezettség, cselekvő haza- és nyelvszeretet”.

Végezetül felmerül a kérdés: Mit adott Marosvásárhelynek Kazinczy Ferenc?

Az ő irodalomszervezői és írói törekvéseit, valamint irodalmi alkotásait Marosvásárhely (a korabeli értelmiség és kollégiumi diákság) kezdettől fogva méltányolta és befogadta. Szellemi kisugárzása biztatást jelentett, hiszen a nyelvünk, irodalmunk és provinciális ízlésünk, sőt egész nemzeti mivoltunk megújítójává magasztosult.

Örökségül hagyta ránk a tiszta erkölcsi értékek tiszteletét, valamint nemzetéért és a közjóért való cselekvés parancsát, hangsúlyozván a felvilágosodás tanainak, a tudományos ismeretek elsajátításának fontosságát. 

Személyes látogatásakor városunkban kortársai Őt hallgatva megismerhették világszemléletét, „melyen optimizmusának meleg színei ragyogtak át” – Kristóf György: Előszó az Erdélyi levelek új kiadásához. Megcsodálhatták sokoldalú ismereteit, művészeti érdeklődését, lelkének gazdagságát. Irodalomszervezői, emberi attítűdjével, elveivel igazi értékeket közvetített. Művelt szellemének átfogó erejét megismerve még inkább gyarapodott tisztelőinek (rajongóinak) száma. És Ő ezt tudta, érezte!

Gyakran emlegette – élete alkonyán is – „az áldott erdélyi földet és kedves, hospitális népét”. Költeményt is írt Búcsú Erdélytől címen. „Soha Erdélyt idegen jobban meg nem szerette!” – írta dr. Kristóf György irodalomtörténész.

Nos, nem feledkezhetünk meg rendkívül nagylelkű ajándékáról, amit városunk messze földön híres könyvtárának élete során ajándékozott. Arról a Teleki Tékának adományozott 45 könyv-ről, melyek igen nagy szellemi értéket képviselnek, és ugyanakkor Kazinczy baráti érdeklődésének, illetve segítségének elévül- hetetlen bizonyítékai és örök szimbólumai az idők végezetéig.

 Mártíriuma adta székely-magyar nemzetünknek az elnyomóink elleni bátor küzdelemre, hősi kitartásra, nemzetünk javát szolgáló állandó felelősségteljes cselekvésre való biztatást. És Ő adta mindannyiunknak és nekünk, marosvásárhelyieknek is legdrágább szellemi kincsünket: az élő és megújított magyar nyelvet. Nyelvtörténetünk egyik legnagyobb formálójaként tiszteljük! Most, november 13. közeledtével nem feledkezhetünk meg a magyar nyelv napjáról, amit a magyar Országgyűlés határozata alapján, 2011 óta a világ magyarsága megünnepel, és ilyenkor a széphalmi Magyar Nyelv Múze- umánál megemlékezéseket tartanak. Az Országgyűlés felismerte, hogy a magyar nemzet összetartozását legfőbb szellemi kulturális örökségünk, nemzeti nyelvünk fejezi ki legjobban. 

 Itt jegyezném meg: talán vásárhelyi látogatása, példaértékű emberi magatartása és elvei – miszerint irodalmi életünk és nyelvi létünk bizonyos mértékben valóságos fizikai létünk is (az elnémetesítő törekvések ellenében!) – sarkallhatták a kollégiumi diákokat, hogy az 1820-as évtől kezdődően ellenszegültek az Erdélyi Főkonzisztórium azon parancsának, hogy a kollégiumban szüneteken is kötelező németül beszélni a diákoknak. Rebellis tettre szánták el magukat: csak magyarul kezdtek beszélni, vállalva a büntetéseket. Feltételezhető, hogy az enciklopédikus tudású Bolyai Farkas a Kazinczyval való beszélgetés és az ő nemzetéért cselekvő életvitele, valamint szellemének biztató kisugárzása hatására 1818-tól németes nevét Wolfgang Bolyairól magyarosította Bolyai Farkas névre.

 Az Ő mindörökké élő hagyatéka, amelyet nekünk, ma élő marosvásárhelyieknek adott, és az idők folyamán minden utánunk következő nemzedéknek adni fog: az a maga személyiségének ideális példája, követésre méltó eszmény, mind egyéni, mind közösségi, nemzeti és emberi vonatkozásban is.

Városunk értelmisége értékelte Kazinczy példás törekvését: a (Ferenc császári) abszolutizmus korában a forradalmi cselekvés útjának járhatatlansága miatt, a jelenre gyakorolt hatása „nyelvi cselekvéssé válik”. Felismerte, hogy a nemzeti elnyomás ellen és a társadalmi haladásért csak eszmei síkon lehetett küzdeni. A történelem Őt igazolta.

 Ő ajándékozott meg bennünket Erdélynek olyan egyedi és hiteles leírásával az Erdélyi levelekben, mely történelmi dokumentum, és régi viszonyainkat, ősi kultúránkat megismerni vágyóknak igazi ismeretforrás. Köszönjük, Mester!

A Kazinczy-kultusz egész magyar területen 1859-ben, születésének 100. évfordulóján kezdett felragyogni. És akkor a mi őseink itt Marosvásárhelyen utcát, méghozzá a legismertebb utcát nevezték el Kazinczy Ferenc utcának. Azt az utcát, amelyen a Református Kollégiumban, a tudomány szentélyében munkálkodó professzoroknak házai sorjáztak. Ebhát volt a régi neve. A vásárhelyiek legnagyobb sajnálatára a trianoni tragédia után a magyar utcák nevét megváltoztatták, így lett Kazinczy utcából Kogălniceanu utca, és ma is ez a neve a volt Kazinczy utcának.

A 260. évforduló közeledtével feltételezem, hogy a széphalmi emlékparkban a dór stílusú mauzóleumnál, a sátoraljaújhelyi Kazinczy-szobornál és Budapesten a Nemzeti Múzeum parkjában elhelyezett Kazinczy-szobornál vagy az Érsemjénben emelt szobránál méltó, szép megemlékezések lesznek. Őszintén sajnálom, hogy jómagam a Kazinczy Ferenc Társaság tagjaként, egy valóságos emlékműnél nem helyezhetem el az emlékezés és hála virágait. Marosvásárhelyen nem lévén szobra, emlékezni, tisztelegni csak virtuális emlékművénél tudunk. Ez az emlékmű szép szavakból, lelkünk mélyéről fakadó hálából, tiszta gondolatokból, templomi harangzúgásból, a havasi rétek színes virá-gaiból, madárdalból, a fenyők illatából és Erdély földjének üzenetéből épült. 

Egész életművének ismeretében kijelenthetem: KAZINCZY FERENC, aki immár 188 éve átköltözött e földi létből Árkádia békés tájaira, számomra élő szellemi örökség és ragyogó példa, melyből felénk, az utókor emberei felé sugárzik máig ható példája soha el nem halványuló fénnyel! Fényember volt Ő!

Marosvásárhelyen, 2019 szeptemberében

Buksa Éva Mária ny. tanár


Bibliográfia:

Deé Nagy Anikó: A könyvtáralapító Teleki Sámuel. Erdélyi Múzeum Egyesület kiadó, Kolozsvár, 1997. 

Deé Nagy Anikó: Gondolatok a marosvásárhelyi Teleki Tékából. Tanulmányok, előadások, cikkek. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2007

Fried István: Az érzékeny neoklasszicista. Vizsgálódások Kazinczy Ferenc körül. Kazinczy Ferenc Társaság, Sátoraljaújhely-Szeged, 1996

Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka. Trezor Kiadó, Budapest,1995.

Kazinczy Ferenc: Erdélyi levelek. Erdélyi ritkaságok. 16. Szerkeszti Dr. Jancsó

Elemér. Bevezetéssel ellátta: Dr. Kristóf György egyetemi tanár. Minerva nyomda, Kolozsvár, 1944.

Kazinczy Ferenc levele Teleki Sámuelnek. Érsemlyén, 1802. augusztus 6. Közli Biás István, 1907.

Kazinczy Ferenc levele Teleki Sámuelnek. Széphalom, 1817. február 8. Közli Gulyás Károly, 1910.

Kristóf György: Kazinczy és Erdély. Előszó az Erdélyi levelek 1944-es kiadásához. Művelődés közművelődési folyóirat – Kolozsvár, 2008/1

Új magyar irodalmi lexikon. Főszerkesztő Péter Szauder László, Akadémiai Kiadó, 1994.


Webográfia: 

http://www.arcanum.hu/hu/online/kiadvanyok/Spenot-a-magyar irodalom-tortenete-1/iii-kotet

https://enciklopedia.fazekas.hu/palyakep/magyar/Kazincy.htm

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kazinczy Ferenc