Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Céltalan járom a vidéket, egyetlen ráncát
sem bolygatom az időnek. Miféle halálos
napszúrás veri át testemet éjjel-nappal,
hogy kigyúlnak sorra az ikonok fejemben –
a parttalan szürkeségben valaki ismeretlen
mosolyog rám a messzeségben, a víz lepedője
lángra lobban, déli verőfény, romok, törmelék
körülöttünk roncsolt műanyag halomban –
jelentéktelen dolgok örök részletei
töprengő szélben szirom csillanása, mindezt
az emlékezet zsákjából egy név halássza elő –
falak csendje, rózsa szégyenlőssége,
melyről időmélyi szagok susognak,
az elhagyott szobákban mezítláb a tenger
Fordította: Lackfi János