Ismét vihar dúl pénzügyi körökben. A parlament két házának összevont szakbizottságai után a szenátus plénuma is elfogadta a banki kamatoknak felső határt szabó törvényjavaslatot.
Ismét vihar dúl pénzügyi körökben. A parlament két házának összevont szakbizottságai után a szenátus plénuma is elfogadta a banki kamatoknak felső határt szabó törvényjavaslatot. A tervezet ügyében a képviselőház a döntő fórum, és még elnöki kihirdetés is kell ahhoz, hogy ebből törvény legyen, de a bankárok és a szakelemzők egy része máris világvégét jósol arra az esetre, ha ezt a szabályt bevezetik.
Elvileg egyet lehet érteni ezzel a haragos kórussal abban, hogy nem jó, ha az állam ilyen szinten avatkozik bele a piac működésébe. Azonban a gyakorlat nagyon-nagyon messze áll az elvektől, mint nálunk rengeteg téren egyébként, és ez a gyakorlat csak az utóbbi pár év történéseit elnézve azt mutatja, hogy van mit javítani a hitelezésre vonatkozó törvénykezésen. Jobb lett volna már sokkal korábban, az uniós csatlakozás előtt szigorúbb szabályokat szabni, és akkor százezrek kerülhették volna el az anyagi csődöt. Mert az tény, hogy elvileg szabad piacgazdaságban élünk, azonban gyakorlatilag a banki szektor alaposan kihasználja a fogyasztók – finoman fogalmazva – alacsony pénzügyi műveltségét, és ezt nem csak nálunk lehetett látni, hanem az összes környékbeli országban.
Ott is érthető a bankárok mérge, hogy egy számukra különösen érzékeny pillanatban jönne ez a szigorítás, hiszen mifelénk a gazdasági bővülést a fogyasztás élteti, így az ágazat joggal reménykedhetett idén is százezres nagyságrendű új fogyasztói hitelszerződés megkötésében. Ha, mint mondják, a limitált kamatok mellett jobban meggondolják, hogy majd kinek hiteleznek, azzal hosszabb távon egy jelentős számú ember kerülheti el a későbbi kellemetlenségeket. Olyanok, akik a csábító ajánlatok vonzerejének engedve valójában túlköltekeznének. Itt tenne igazán jót ez a törvény, mert mindenféle bajt jobb megelőzni, mint gyógyítani.
A javaslat láttán most összhangban populizmust kiáltók amúgy csak akkor lehet(né)nek szavahihetők, ha legalább az utóbbi évtizedben elhatárolódtak (volna) a fogyasztók bizalmával alaposan visszaélő szaktársaktól is, legalább akkor, amikor az átvert kliensek igazát a bíróságok is elismerték, anyagi kárpótlást megítélve a hiteleseknek. De a valutahitelezés csapdáiról vagy a becsapós szerződésekről, amelyek százezres nagyságrendű fogyasztótábornak okoztak komoly bajokat, elég kevés őszinte szó szűrődött ki a rendszerből. Pedig úgy szép a szabad piacgazdaság, ha nemcsak az állami beavatkozásnak van limitje, hanem a nyereséghajhászásnak, a jóérzésnek és az üzleti tisztességnek is.
