Lendületben a Studio 9

Ritka, hogy egy nem intézményesített művészcsoport másfél évtizeden át folyamatosan hallasson magáról. A csíki művészek Studio 9 néven működő alakulata ennél is hosszabb ideje nem csak városában, de sokfelé másutt is sikeres vándorkiállításokon bizonyítja életképességét. Csíkszeredán kívül legtöbbször talán a marosvásárhelyi Bernády Ház látta vendégül a „stúdiós” alkotókat. Sőt idei kiállításaik sorát éppen itt kezdték szeptember 7-én a „kilencek”: Bara Barnabás, Gergely Miklós Csaba, Gergely Zoltán, Kristó Róbert, Ráduly Mária Piroska, Szabó Árpád, Turcza László, Váncsa Mónika és Xantus Géza. És most is átfogó képet nyújtottak arról, mennyire eleven és milyen sokarcú Hargita megye székhelyének képzőművészeti mozgalma. Ezt nyilván nem csak ez a tárlatokra összeálló alkotói alakulat mutatja fel. A csíki régióban ennél jóval népesebb a folyamatosan dolgozó vizuális művészek tábora, és többen közülük a Bernády Galériának is visszatérő vendégei, de a Studio 9 együttesen és rendszeresen bizonyítja itt is, mennyire elkötelezett a mai világra nyitó, modern szemléletű, igényes képzőművészeti megnyilatkozások iránt, erre pedig a vásárhelyi művészetkedvelők is „vevők”.

Sok érdeklődő volt a megnyitón, és számos látogatója volt a kiállításnak a későbbiekben is. Nem kellett csalódniuk. Kilenc erőteljes egyéniség jól kirajzolódó alkotói profiljából kidomborodott egy közös tizedik, amely a jelenkori művészi világlátás, a jeles, jelképes láttatás markáns jegyeit viseli magán, a korszerűség olyan imázsát, amely az egyetemességen túl a helyi jelleget is magában hordozza, és a székelyföldi sajátosságokból fakadó ízeket, színeket, zamatokat is képes érzékeltetni. A kreativitás, amit a kiállítók a korábbi jelentkezéseiken is egyértelműen felmutattak, a saját út, amit hosszabb-rövidebb ideje kitapostak, most is meggyőzően visszatükröződött munkáikon, alapvetően egyikük sem tért le arról az irányról, amit megcéloztak, mégis tudtak meglepetést okozni, vagy azzal, hogy kiforrottabb, érettebb alkotásokkal léptek elő, vagy pedig úgy, hogy az eddigiektől némiképp különböző, új oldalukat villantották meg. A jelzett változások természetesen az életkor függvényei is, hiszen a Studio 9 tagjai korban is eléggé különböznek egymástól. A legifjabb, Gergely Miklós Csaba a harmincas éveit tapossa, a legidősebb, Turcza László nem sokkal a megnyitó után töltötte a 70-et. A többiek a köztes nemzedékeket képviselik, de mindenik továbblépett valamennyit az utóbbi jelentkezésük óta, illetve a változtatás kihívásaira reagálva módosította eddigi gyakorlatát. Így vagy úgy, de képeiken szélesen és rendkívül sok árnyalatban tárul elénk a színek univerzuma. Akik már látták tárlataikat, eleve tudták, hogy nem a realizmus, a tradicionális természetelvűség jegyében született munkákra kell számítani. Oldottan szétbontva, egymásra tevődve, egymással keveredve, harmóniát alkotva, kontrasztban összecsapva, feszültséget felszikráztatva vagy éppen visszafojtva, visszafogva mutatnak álmot és valóságot, idéznek hangulatokat, érzelmeket, fogalmakat, jelenségeket a vászonra vitt színek, fények és árnyékok, a foltok és vonalak. A festők önmagukat adva gondolkodnak el a léten, a világon, és mivel változva is hűek önmagukhoz, saját elképzeléseikből, fantáziájukból, személyiségükből indulnak ki, a felkínált látvány is ennek megfelelően válik annyira sokfélévé. Gergely Miklós Csaba szelídebb, barnászöldes, meleg kolorittal festi meg elmélkedéseit, Ráduly Mária Piroskát a színek, foltok, szilánkok, foszlányok merész ütköztetésére készteti környezete és mindaz, amit megél. Festményei önkéntelenül is magukra vonzzák a tekintetet. Xantus Géza továbbra is a lelki, hitbeli szférákban keresi az emberi felemelkedés, a megtisztulás útjait, transzcendentális állapotait. Turcza László örök fiatalként most a rockzene nagyjainak lázadó álomvilágában éli ki groteszk, ironikusan derűs vonzatait. Váncsa Mónika illusztrátori énjét sem tagadva vetíti ki a maga mesés körforgását ég és föld között. A fa, a természeti elemek bűvöletében alkotó grafikus Kristó Róbert „a kék ég vonzásában” is megmarad a fekete-fehérek hűséges barátjának. A meglepetés Szabó Árpád, aki az eltelt években mély mondandójú, méretes festményekkel döngette a monumentalitás kapuját, ezúttal egy sorozatnyi miniképpel rukkolt elő. Ötletességét, játék- és humorigényét is kiélve, kis alkotásain a piktúrát „talált tárgyakkal”, például elektromos, elektronikus kütyük összetevőivel kiegészítve, legószerűen összekomponálva teremt új világot, amely akár a makrokozmoszt is leképezheti. A két szobrász – a köztéri alkotásairól is jól ismert művész, Gergely Zoltán, aki Kolozsvárról csatlakozott a stúdiósokhoz, valamint Bara Barnabás, a Maros Mezőségi Művésztelep törzstagja – kisplasztikáival az absztrakció és a formai, mesterségbeli bravúr égisze alatt gazdagítja a kiállítás értékkínálatát. 

 Fotó: Néva