Látni és láttatni a valóság és képzelet határán

Eifert János fotóművész kiállítása Marosvásárhelyen

Nem túlzás azt állítani, hogy a marosvásárhelyi vár Szűcsök bástyájában a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub vendégeként Magyarország – és nem csak – egyik legismertebb fotóművésze állította ki munkáit. Eifert János Ars poetica c. kiállítását Nagy Lajos fotóművész nyitotta meg, miután Both Gyula, a Marx József Fotóklub elnöke köszöntötte a vendéget. Az alkotó igazi fotóművészeti leckét tartott, szinte mindegyik munkáról beszélt, elárulta elkészítésének titkát és azt az üzenetet, amelyet a fényíró „megrajzolt”. A tárlaton különlegesen érdekesek az aktfotók, a triptichonok és a szokványostól eltérő módon – nem szabványkeretben, óriásmolinón – tálalt felvételek és sok más. 

Nem véletlenül áll Eifert János fotóművészetének középpontjában az emberi (női) test, hiszen 1960 és 1977 között a Honvéd Együttes hivatásos táncosa volt, és itt a testábrázolás mozgásformái jelennek meg. A táncművészettel felhagyva is közel maradt a témához, hiszen számtalan alkotása nemcsak a test szépségét, eleganciáját fejezi ki, hanem – amint a marosvásárhelyi tárlaton is elmondta – absztrakt érzéseket – mint az öröm, a szomorúság – is megörökített, a Szűcsök bástyájában látott néhány alkotáson az emberi lét, a test univerzalitása is megjelenik a négy alapelem (föld, tűz, víz, levegő) kíséretében. Eifert János igazi „ravasz” alkotó, aki fényképein továbbgondolja az ábrázolt világot. Játszik a perspektívával, a formákkal, a fényekkel, mindeniknek külön, de egyben is megvan a célzott helye a fotón. Szöveggel, idézetekkel egészíti ki az egyszerűnek tűnő alkotást, így új ablakot nyit a gondolat továbbfonására. A nézőre bízza a képelemek rejtett vagy nyilvánvaló üzenetének megfejtését. Eifert János a vásárhelyi kiállításon, munkái között sétálva elmondta, az az igazi fotóművész, akinek a képei előtt akár egy évszázaddal a halála után is legalább néhány másodpercre megáll a néző. Tegyük hozzá, ezt a hatást különösön nehéz ma elérni, hiszen a fotós a felvételkészítést követően már nem a sötétkamra varázsában alkot. A különböző képfeldolgozó programok ismerete nem akadály, ugyanakkor vizuális igényeinket is kielégítik a telefonos keccintések. De mindez nem elég maradandót alkotni. Ahogy a kiállított pannón lejegyezte, tulajdonképpen Eifert János ars poeticája minden fotóművészé lehet: „Számomra játék a fotográfia. Nagyon komoly játék. És jelenti a világ megismerésének lehetőségét, találkozásokat, új feladatokat és azt a szabadságot, hogy gondolataimat saját képi nyelvemen közölhetem. Nézni – látni – láttatni: ez a képíró (fotográfus) feladata, miközben egyensúlyozik a képzelet és valóság határán.” 

Valójában az az igazi művészi alkotás, amikor a nézőben is elmosódik a határ a valóság és a képzelet között, és saját emlékezeti, tapasztalati tárához viszonyítja a látottakat, elsajátítva, továbbgondolva mindazt, amit lát. Eifert János alkotásai ilyenek. Nem csak „három másodpercet” érdemes megállni előttük, hanem többet is. És oda kell figyelni a részletekre is. Mert amint a tárlatnyitón a mester elmondta, ezek az apróságok sokat emelnek egy-egy fotó művészi értékén, vagy ronthatnak is. Azt is bevallotta, megtörtént, hogy többhetes kínlódás után a neki tetsző munkát másként értékelte a közönség. Ilyenkor a miértek merülnek fel egy alkotóban. De pontosan az ezekre keresett, időnként megadott válaszok teszik egyetemessé mindazt, amit belegondolt, és fénnyel megírt a fotóművész. Eifert János kiállítása elrendezésében is művészet. Nem mindegy, hogyan, hova, milyen megvilágításban, társításban, sarokban vagy kiemelt helyen áll az alkotás. Erre is érdemes odafigyelni. Tegyük hozzá, mindez csak egy nagyon kis szelete annak a több évtizedes munkának, több ezer alkotásnak, amelyek eljutottak szerte a nagyvilágba. Néhány fotót a kiállítottakon kívül a tárlatnyitóra érkezettek kivetítve is láthattak, és talán egy alkalom nem is lett volna elég ahhoz, hogy mindegyiket megnézzék a jelenlevők, netán ha az alkotó még egy-két kulisszatitkot is elárul, egy hetet tartó – egyáltalán nem unalmas – tárlatmegnyitót is szervezhettek volna a vendéglátók. S hogy miért ezek a szuperlatívuszok? A választ erre néhány szakmai adat, referencia adja meg. Eifert János 1978-tól dolgozik fotósként, képszerkesztőként. A Magyar Fotóművészek Szövetsége szakkollégiumának, mesterkurzusának vezető tanára, 1998-2003 között elnöke. Műveivel a világ rangos nemzetközi diaporámafesztiváljain számos díjat, grand prix-t nyert. Magyarországi nemzetközi fotókiállítások és fesztiválok művészeti vezetője, a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentáció ötletadója és társalapítója, első művészeti vezetője; a Hungart alelnöke, a Szerzői Jogi Szakértő Testület tagja, az Artphoto Galéria internetes kiállítóhely art direktora, a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájának művészeti vezetője. Több fotómagazin szerkesztője, alkotója. Eifert Jánosnak 247 önálló kiállítása volt, 2000 csoportos tárlaton szerepelt világszerte. Kell-e ennél jobb ajánló? 

Eifert János ott van a nagy magyar fotográfusok sorában, Brassai (Halász Gyula), André Kertész, Moholy Nagy-László, Robert Capa (Friedmann Endre), Kornis Péter, Keleti Éva és mások mellett. Nemcsak fotográfusoknak, a vizuális művészetek kedvelőinek, hanem bárkinek ajánlott megnézni a kiállítást. A kiállítás önmagában is fotóművészeti lecke. 

A tárlat egy hónapig, szeptember 18-ig látható.