Kutyaszív, avagy az orosz Hatiko
Öt éve vár valakit egy farkaskutyára emlékeztető gyönyörű, szürke eb Perm közelében egy országút mellett.
Öt éve vár valakit egy farkaskutyára emlékeztető gyönyörű, szürke eb Perm közelében egy országút mellett: télen-nyáron figyeli a közeledő autókat, néz utánuk.
Nincs nagyon rossz dolga: a Komszomolszkaja Pravda című lap szerint az egyébként nem lágy szívükről ismert kamionosok etetik, családok járnak hozzá, sőt, egy hatalmas autón érkező elegáns üzletasszony még egy nagy ólat is csináltatott neki, eső ellen is szigeteltette.
A közeli út menti vendéglőben a forgalom jelentős részét teszi ki az, amit a magányos ebnek vásárolnak az arra járók.
Amikor a kutya idén tavasszal nem került elő, a vendéglős szerint még némelyik kamionos is megkönnyezte. Aztán a kutya mégiscsak előkerült.
A környéken több legenda is kering arról, hogy vajon kit vár a hűséges eb.
Az egyik szerint a helyszínen autóbalesetben elhunyt gazdáját lesi, a másik tudni véli, hogy a gazdi gombászni ment az erdőbe, és nem került többet elő. A lap mindkét történetnek utánajárt, de a kutya megjelenése körüli években nem volt ott ilyen baleset, eltűnt gombászra meg nem emlékeznek.
A legismertebb hasonló történet azonban Japánban esett meg. A tokiói metró Sibuja állomásán szobor őrzi Hatiko, a hűséges kutya emlékét. Gazdája, Ueno Hideszabura, a tokiói egyetem professzora oda érkezett mindennap, amíg meg nem halt, és Hatiko ezt követően kilenc éven át várta gazdáját az állomásnál. A történet azért olyan népszerű, mert Richard Gere főszereplésével film is készült róla.
