2021. szeptember 22., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Augusztus folyamán a Mars, a vörös bolygó nyújt majd káprázatos látványt az éjszakai égbolton.


Az idei év során már láthattuk az óriási Holdat, nagy fehér korongja egyedi látvány volt az éjszakában utazónak. A hatás sem maradt el, a Japánban történt, borzalmas következményekkel járó földrengést a Hold Földre gyakorolt hatásának tulajdonították.

Augusztus folyamán a Mars, a vörös bolygó nyújt majd káprázatos látványt az éjszakai égbolton – ígéri egy internetes üzenet. Olyan mértékben fogja megközelíteni a Földet, amire még nem volt példa az emberiség történetében. A két bolygó közti távolság augusztus 27-én lesz a legkisebb, amikor a Mars 34.649.589 mérföld távolságra kerül a Földtől. Azon az éjszakán a Hold mellett a Mars lesz a legfényesebb csillag az éjszakai égbolton. Augusztus elsejétől jelenik meg keleten, s szabad szemmel nézve akkorának látszik majd, mint a telihold. A hónap folyamán egyre fényesebbé válik, a 27-i csúcspontig – olvasható a szép színes képekkel illusztrált e-mail üzenetben.

A National Geographic című lap szerint a beharangozott csoda nem felel meg a valóságnak.

A Mars ugynais nem augusztusban, hanem októberben kerül idén legközelebb bolygónkhoz, de akkor sem fogjuk akkorának látni, mint a teleholdat. Szerencsénkre. Pályájukból és keringési idejükből adódóan a két bolygó körülbelül 26 hónaponként kerül oppozícióba egymással, s a távolság ilyenkor a legkisebb a Föld és a Mars között. Idén a két bolygó október 30-án 3 óra 19 perckor (UT) kerül legközelebb egymáshoz, 69 millió kilométerre. Szabad szemmel a Marsot egy fényes vöröses csillagnak láthatjuk majd, amelynek szélessége meg sem közelíti a teleholdét. Ha a Mars olyan közel kerülne hozzánk, hogy Hold-méretűnek látszana, óriási hullámokat keltene, s a Földre kifejtett tömegvonzása módosítaná bolygónk keringési pályáját is.

A vörös bolygó így is szép látvány lesz, csak a Nap, a Hold és a Vénusz lesz fényesebb nála. Bár ez csak októberben következik be, a Marsot már most is érdemes figyelni napkelte előtt a keleti égbolton. Távcsővel gyönyörködhetünk a fényes déli pólussapkájában és a lenyűgöző narancsszínű mintázatában – írja a National Geographic.