2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Színháztudománytól az előadásokon keresztül a drámapedagógiáig

Miniévaddal, bemutatóval, konferenciával és ballagással zárta az idei tanévet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara a múlt hét végén. A május másodikán kezdődött miniévad 18-án, csütörtökön folytatódott, ekkor a Levél utcai Stúdió 2-ben a Bennem a létra című előadást adták elő a másodéves magiszteri bábszínész szakos hallgatók, Bartal Kiss Rita rendezésében. 

Május 19-én, pénteken délelőtt két eseményre is sor került: délelőtt tíz órától az egyetem Doktori Iskolája által szervezett, Színház és tudomány között 11.0 című konferencia, míg fél tizenkettőtől a Stúdió Színház előterében aranydiploma-osztó ünnepség vette kezdetét. Utóbbin a fél évszázaddal ezelőtt végzett színészgenerációt köszöntötték – a visszalátogató ünnepeltek a marosvásárhelyi színisekkel és a Tompa Miklós Társulat vezetőségével is találkoztak. Délután a Gemma Book Caféban került sor a Jákfalvi Magdolna és Kékesi Kun Árpád által szerkesztett Egy filozófus Székelyvárosból című beszélgetőkönyv bemutatására, amelynek keretében a szerkesztők interjúalanyukkal, Béres András professzorral beszélgettek a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem történetéről. A pénteki rendezvénysorozatot két előadás zárta: a másodéves magiszteri bábszínészosztály a Levél utcai Stúdió 2-ben az Árvácska című, felnőtteknek szóló előadását adta elő Vidovszky György rendezésében, 19 órától pedig bemutatóra került sor – az Ithaka című, Kocsis Pál által rendezett produkciót a Stúdió Színházban láthatta a közönség.

A péntek délelőtti színháztudományi konferencia is nívós programpontnak bizonyult: ennek keretében a Bolyai téri Studium HUB második emeleti termében a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatói mutatták be idei tanévi dolgozataikat. Amint azt a szervezők megjegyezték, „a konferencia előadói a teatrológia eszközeivel közelítenek szakmájuk, szakterületük egyes problémái felé. Előadásaik kutatási témáik feltárásának részeredményeit összegzik az iskolában zajló munka és alkalmazott megközelítések változatosságát demonstrálva.” Az értekezések sorozata pedig éppen e változatosságot – a színháztörténettől az előadás-elemzéseken át a drámapedagógiáig – igazolta: Bob Fülöp Erzsébet, a Doktori Iskola igazgatójának nyitóbeszéde után sorrendben elsőként Kaáli Nagy Botond tartotta meg Hatalom és színház Marosvásárhelyen 1920–1946 között. Az ember tragédiájának betiltása című előadását, majd Tóth Gáspár András Gáspár András: Petőfi-játék, 2019; Böjthe Alex Harag György: Hamlet, 1959; Bugnár Szidónia Antal Pál: Lúdas Matyi, 1993; Kelemen Roland Heterarchikus módszerek a kilencvenes évek romániai színházában és Csiszér Katalin Valóság és fikció szerepe az érzelmek feldolgozásában című értekezése következett, mindegyik előadást beszélgetés zárta. Kovács J. István Brecht recepciója az erdélyi magyar színházakban 1960 és 1965 között című előadására objektív okok miatt sajnos nem kerülhetett sor a tartalmas értekezéseket felvonultató, jó hangulatban zajló, érdekes konferencián, amelyen a részt vevő közönség rálátást nyerhetett a Doktori Iskola keretében zajló munkára is. 

Május 20-án, vasárnap az intézmény végzőseinek ballagási ünnepségére került sor a Stúdió Színházban, a miniévad pedig tovább folytatódott, vasárnap délután a Mohácsi János által rendezett Tűzoltó című előadást láthatták az érdeklődők az egyetem Köteles Sámuel utcai főépületének 30-as termében, este héttől pedig a szintén Mohácsi által jegyzett Parasztopera című produkciót adta elő a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves magiszteri színészosztálya a Stúdió Színházban. Hétfő este ugyanott volt látható a Meggyeskert, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közös produkciója.

A miniévad kedd este zárult: az egyetem Magyar Kara a Stúdió Színházban a Harsányi Zsolt által rendezett Bakelit Taxi Vinyl című előadást vitte színre. (Miklóssy)

Ballagás    

     Fotó: a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Facebook-oldala

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató