Kötelesség és küldetés

A közelmúlt a színház tükrében

Január 22-én, vasárnap 19 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió a magyar kultúra napja alkalmából bemutatja a Bódi Attila műve alapján készült Lázadni veletek akartam című előadást, amelyet Sebestyén Aba rendezett. A Yorick Stúdióról, az összefogásról és a legújabb előadásról Sebestyén Abával beszélgettünk. 

– A Yorick Stúdió közel két évtizedes fennállása óta nagyrészt olyan kortárs drámák színrevitelét vállalta fel, amely a jelenkor és a közelmúlt történéseiből merít, és a színház eszközeivel egyfajta tükröt állít a társadalmunknak. Ez a kezdetektől tudatosan felvállalt műsorpolitika volt?

– A Yorick Stúdió létrehozásakor egy olyan színházi alkotóműhelyben gondolkodtunk, ahol bátran kísérletezhetünk, ugyanakkor lehetőséget biztosíthatunk a szárnyukat próbálgató színészpalántáknak a bemutatkozásra. Egyfajta átmenetet próbáltunk megteremteni az egyetem és a kőszínház között. Húsz évvel ezelőtt szerződtem a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulathoz, ugyanennyi ideje tanítok a Művészeti Egyetemen. Mindig is érdekelt a rendezés. Ez a gondolat, ez a vágy érlelődött addig, hogy 2004-ben színházat alapítottam, létrehoztam a Yorick Kulturális Egyesületet, amely azóta is biztosítja a Yorick Stúdió intézményes hátterét. Ugyanabban az évben sikeresen pályáztunk, és 2005-ben létrehoztuk első bemutatónkat, a Nasztaszja Filippovnát, amit Andrzej Wajda írt Dosztojevszkij Félkegyelmű című regénye alapján, rendezője pedig Kövesdy István volt. Valójában azzal a szándékkal indultunk, hogy azok, akik egy-egy produkció próbafolyamatában részt veszünk, szakmailag fejlődjünk, illetve közösen új dolgokat fedezzünk fel magunkról, a világról, teljesítménykényszer nélkül. Azóta nagyon sok színész, díszlettervező, rendező, koreográfus, dramaturg, drámaíró dobbantott a Yorick Stúdióban, és ért el jelentős szakmai sikereket. S bár a klasszikusok újraértelmezésével és a kortárs szövegek színrevitelének szándékával indultunk, főleg az utóbbinál maradtunk. Lehetőséget adtunk olyan fiatal kortárs magyar szerzőknek a bemutatkozásra, mint Székely Csaba, Potoczky László, Szabó Róbert Csaba, Kincses Réka, Bódi Attila. Ugyanakkor olyan fontos román kortárs alkotók műveinek magyar nyelvű ősbemutatóját is a Yorickban tartottuk meg, mint Elise Wilk, Gianina Cărbunariu, Peca Ştefan, Carmen Domint és George Ştefan. 2009-ben indítottuk útjára a Kultúraközi párbeszéd a kortárs dráma tükrében című projektünket, aminek keretében évente egy román és egy magyar kortárs művet mutattunk be, volt, amikor román rendezőket is hívtunk. Így született meg a 20/20 vagy a MARÓ előadás is, és több olyan színházi kísérlet, amelyek aztán nagyon szép előadásszámot értek meg, és jelentős szakmai és közönségsikernek örvendtek.

– A Lázadni veletek akartam című előadás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban is látható lesz, és rendszeresen szerepel majd a Tompa Miklós Társulat műsorkínálatában.

– Említettem, hogy a kezdetektől fogva a Yorick Stúdiónak partnere volt a Művészeti Egyetem és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. Független színházi műhelyként nagyon nehéz, ugyanakkor nagy felelősség is létrehozni egy produkciót, hiszen óriási alkotói energiákat és anyagi forrásokat kell megmozgatni, hogy minőségi előadás születhessen, de a legnehezebb talán műsoron tartani ezeket a produkciókat, hiszen gyakran merülnek fel szervezési, egyeztetési problémák, és nem utolsósorban egy 40-50 férőhelyes színházterem nem tudja megtéríteni egy előadás játszási költségeit. Nem ez az első eset, amikor a Nemzeti Színházba került a Yorick Stúdió produkciója, vagy eleve koprodukcióként hoztunk létre előadásokat, ilyen volt például az Alvajáró románc, a Számvetés című József Attila-pódiumműsor, a Bányavirág, a Bányavakság, a Nem történt semmi, és ennek az együttműködésnek köszönhetően jóval több néző láthatta az előadásainkat, néhány produkcióval pedig fontos színházi fesztiválokra is eljutottunk. Úgyhogy nagyon örültem, amikor felhívott Pál Attila megbízott vezérigazgató úr, és lehetőséget kínált arra, hogy a Lázadni veletek akartam című előadást a színházban játszhassuk. Úgy érzem, megszületett egy jó megoldás egy jó ügyért, a mindannyiunk, de főleg a közönség érdekében. 

– A vasárnap bemutatásra kerülő előadás története a Ceauşescu-diktatúra utolsó heteiben játszódik. Ennek a reménytelen időszaknak a legmélyebb és legsötétebb bugyrait mutatja meg nekünk a szerző, a legérzékenyebb korosztályon, a kamaszok szemén keresztül. Három érettségi előtt álló fiú az élet szűkössége ellen lázadva rendszerellenes akciókba kezd. Harminc évvel később egy osztálytalálkozó alkalmával kell szembenézniük tetteik valódi következményeivel, amikor egyre inkább elhalványul az akkori idők tapasztalata, egyre kevesebb embert érdekel az, hogy mi miért történhetett meg, és annak mi a következménye. Nagyon fontos ismét beszélni erről. Ez az előadás is, mint a korábbiak, a Szeretik a banánt, elvtársak?, vagy az Eltűntek (Elise Wilk) a közelmúltat idézik. Szándékos-e ez a választás?

– Az említett előadások létrehozásával tudatosan vállaltuk fel a színház eszközeivel a múlt feldolgozását. Ilyen volt a 20/20, a MARÓ, amelyek a román–magyar együttélés visszásságait tárgyalják, és egyben tükröt állítanak a nézők elé. A Szeretik a banánt, elvtársak? és a Lázadni veletek akartam pedig a nyolcvanas évek kommunista időszakában átélt eseményekről, élethelyzetekről szólnak. Fontosnak tartom ráébreszteni a közönséget, szembesíteni olyan elhallgatott, ki nem mondott dolgokkal, amelyeket általában a szőnyeg alá seprünk. Úgy érzem, szükség van arra, hogy mélyebben megismerjük múltunkat, szembesüljünk önmagunk, felmenőink egykori tetteivel, a közösségünkben és a társadalomban történtekkel. Talán csak akkor tudunk tartalmasabb, őszintébb jelenben élni, és talán boldogabb jövőt teremteni magunknak és gyerekeinknek, ha mindezekkel tisztában vagyunk. Az előadás egyben elindíthatja a nemzedékek közötti párbeszédet is, szülők és gyerekek, nagyszülők és unokák között, azok között, akik átélték a szocializmus időszakát, illetve akik már a változás után születtek. Ráébredhetünk arra is, hogy mennyi fölösleges dolgot cipelünk magunkkal a múltból, amelyek még mindig meghatározzák, befolyásolják a mostani életünket. Az is kiderül, hogy a rendszerek változnak ugyan, a mi életünk is egy kicsit másabb lett, de valahogy mintha minden ismétlődne, kicsit talán más szinten, más összefüggésben, és ezzel is szembe kell nézni. A különleges színházi nyelven megszólaló előadás a máról is szól, mindennapi gondjainkról, kérdéseinkről, és az ilyen jellegű produkciók létrehozása, úgy érzem, kötelességünk és talán küldetésünk is egyben.

Bódi Attila: Lázadni veletek akartam 

Szereplők: László Csaba, Sebestyén Aba, Szász Csaba. A regényt színpadra alkalmazta Barabás Olga, zeneszerző: Cári Tibor, Szász Csaba, díszlet- és jelmeztervező: Sós Beáta, operatőr: Komesz Szilvia. Rendező: Sebestyén Aba, rendezőasszisztens: Talán Vanda. 

Bemutató: január 22., vasárnap 19 óra, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Nagyterem. A további előadások a Kisteremben lesznek. Az előadás létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alap támogatta, további partnerek, támogatók: a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és az AceTech.