Kiss Székely Zoltán: Vásárhelyi csend
(Felelet az Enyedi csendre)
Áprily Lajosnak
135. születésnapjára
Vásárhelyi csend – megkívántalak.
Ott révültem több száz éves falak
alatt az iskolakert álmain –
első gyümölcseim benned értek,
s benned bomlottak meggy-virágaim.
Tőled indultam könyvtár-homályban
öreg könyvekből lesni szellemet.
Lélek-harangod torony honában
a jaj fülem ott érintette meg.
Iskolapálya békéje voltál,
óvárosház kapuján kerékvető,
vén eperfa lombja. S ma is ott áll
az Ebháton a roggyant bádogtető.
Várfal homálya őrzi első csókom,
Súrlott Grádics botladozásomat,
a Rákóczi lépcső fölött az ódon
Bulevárd a szép-mellű lányokat.
Indulóm voltál, kit hit vezérel,
élet-bölcsesség és halál-követ:
apám ötvenöt éves fejével
öledbe hullt a Skolából jövet.
Menedék voltál: éles pengéjű
szó szülője – bár komorult a szín –
valahányszor, mikor épelméjű
gondolat mélyén megcsillant a rím.
Lázadtam. Te hűtötted le vérem,
őriztél a Sáros utca felett,
világ-közepe Bolyai téren,
mikor támadt a kaszás gyűlölet.
Akkor az Isten fénye is késett,
sötétbe hullt a megbomlott világ.
Bolyait keresték vad fejszések...
Szobruk tövén nyílott a hóvirág
Most is hallom rémült szívverésed.
Sütő szemében kihunyt a világ.
Máig borzongatnak vad sejtések:
ott vesztetted el végleg glóriád.
Énekem az angyalföldi láz felissza,
köd hull most rám és Szahara-salak.
Vásárhelyi csend, te régi, drága, tiszta,
reád gondoltam, és áldottalak.
Ebhát, 2022. november.
