Kincs. Játék. Színház

A zene, a tánc, a szabad mozgás és mindenekelőtt a játék szigetévé vált szombat délelőttől késő estig a marosvásárhelyi Színház tér. A Nemzeti Színház első alkalommal szervezett egész napos évadnyitót a téren, ahol a mit sem sejtő járókelők közül is többen megállták egy pillanatra.

A délelőtt 10 órai kezdés előtt szappanbuborékot fújó és sárga-kék léggömbös fiatalok – a színház önkéntesei – tűntek fel az épület bejárata előtt. A két társulat művészei laza, sportos öltözékben gyülekeztek ugyanitt a programindító tornára. Gáspárik Attila igazgatót ezekben a pillanatokban kérdeztük a 100% Reloaded nevet viselő különleges kezdeményezés céljáról, üzenetéről.

 – Ennek a városnak nagyobb a potenciálja, mint amit eddig meg tudott mutatni. A színház előtti tér az utóbbi időben eléggé el lett hanyagolva, kiesett a köztudatból, pedig valamikor fontos szerepet töltött be a marosvásárhelyiek életében. Ezt szeretnénk valahogy visszahozni. A művészeink számára pedig egyféle csapatépítés, összhangteremtés is a mai nap. Ugyanakkor arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy elkezdtük, elindult az új évad. A színház nemcsak a színpadi történéseket jelenti, túl is mutat azokon. Igazán élővé szeretnénk tenni a kapcsolatot a közönséggel, meg szeretnénk szólítani azokat az embereket is, akik ritkán járnak színházba. Emellett azt is jelezni kívánjuk, hogy a művészeink ennek a városnak a lakói, ehhez a városhoz tartoznak, nem pedig labdarúgók, akik meghatározott időre leigazoltak egy csapathoz. 

Bartha Zsuzsa edző hívására tízegynéhány felnőtt – túlnyomórészt a Tompa Miklós társulat fiatalabb színészei – és pár óvodás, kisiskolás korú gyerek sorakozott fel a húszperces tornára. 

 – Kevés nézőt, több résztvevőt! – biztatta az edző az arra járókat is, akik tisztes távolságból figyelték a rendszeres testmozgás fontosságáról szóló, „ne akkor kezdjünk kutat ásni, amikor megszomjazunk” üzenetet közvetítő közös „produkciót”.

Közben az esemény többi mozaikdarabkája is elkészült, érdeklődőkre várt. Kincskeresés, Találkozz velünk, Olvassunk Bulgakovot, Játssz velünk – sorakoztak az útmutató táblák a művészek és művészetkedvelők által egyre inkább benépesülő téren. Nemsokára a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenészei is elfoglalták a helyüket hangszereik mellett, hogy a karmesteri frakkot öltő zenésztársak és kívülállók irányítására szebbnél szebb dallamokkal töltsék be a Luxor áruház egykor igen forgalmas környékét.

Bók a pincérnek, lépcsőszámolás

A társasjáték-bajnokság rajtjával egy időben a kincskereső csapatok is kialakultak. A város különböző részein elrejtett kincsek a magyar társulat négy-, hat- és nyolcegységes, a román társulat ötegységes szabadbérletei voltak. Magyar játékosokból három csapat verődött össze, az egyiket felnőttkísérettel érkezett gyermekek, a másik kettőt tizenévesek alkották. Amint a szervezőktől megtudtuk, az első próbatételnél egy Színház téri vendéglátóegység egyik pincérének kellett bókolni további útbaigazításért, majd a Rákóczi-lépcső közelében lévő Petry-üzlethez vezetett az út, ahol fűszerkóstolás várt a játékosokra. A további feladatok között lépcsőszámolás és egy Lenin utcai antikvárium átkutatása szerepelt, illetve Arany János költőbarátjának szobránál is meg kellett válaszolni egy kérdést. Mindhárom csapat messzemenően eleget tett a kihívásnak, voltak, akik több bérletet is nyertek.

Az utcai színház még ismeretlen 

Késő délután talán a játszma.ro társasjátékos asztalainál volt a legnagyobb tömeg, de Ruszuly Ervin szabadtéri zsonglőriskolájába is jó páran beléptek. Kört formáló gyerekek és fiatalok próbáltak mozgásban tartani egyszerre két, három labdát, illetve buzogányt. A koreográfus-táncostól megtudtuk, hogy főként a társulat tagjaival családi vagy baráti kapcsolatban álló marosvásárhelyiek, illetve a fiatlabb nemzedékek válaszoltak a Zsonglőrködj velünk felhívásra, a kívülállók inkább távolabbról szemlélték a történéseket. Ruszuly Ervin szerint ez is azt bizonyítja, hogy az utcai akrobatikus cirkuszszínház műfaja még nem igazán ismert nálunk.

 – Úgy lehetne bejáratni, ha a városvezetés is felkarolná ezt a műfajt. Ha létjogosultságot kapnának az utcai művészi produkciók, az ötperces performanszok, amikor a zenész vagy táncos feltűnik, elbűvöli közönségét, aztán továbbáll – tette hozzá Ruszuly Ervin. A későbbiekben egykerekező, jojózó fiatalok, illetve latin-amerikai dallamokra lejtő táncospárok tették még felszabadultabbá a Színház téri hangulatot.

Esti mese a városról

A programban színházi kvíz, felol-vasómaraton, számos beszélgetés és a Művészeti Líceum diákjainak minikoncertje is helyet kapott. A napot a felnőtteknek szóló esti mese zárta. Gáspárik Attilától megtudtuk, hogy az ócskapiacon vásárolta meg azokat az ötven-hatvan évvel ezelőtti Vásárhelyt ábrázoló képeket, amelyekből a közönség részvételével a mesének meg kellett születnie. 

 – Cementlapok, árvíz a Kárpátok sétányon, május elseje, augusztus 23-a – sorolta érdeklődésünkre a helyszíneket, amelyekhez a mesehallgatóknak a történet hangulatát meghatározó kulcsszavakat kellett kapcsolniuk. 

 – A mese, a duma hiányzik a mindennapjainkból. Régebb, a nagy kártya- és römipartik idején sokat beszélgettünk, meséltünk. Az új nemzedékek viszont már nemigen tudnak összefüggő szövegként előadni egy történetet, inkább képekkel kommunikálnak. Erre szeretném felhívni a figyelmet, ezért hívok nosztalgiázni minden felnőttet – mondta Gáspárik, majd arra is felhívta a figyelmünket, hogy a fotókon autók és tömbházak nélküli utcák mesélnek a fél évszázaddal ezelőtti Vásárhelyről.

Vasárnap reggel már nyoma sem volt a szombati nyüzsgésnek a Színház téren. De aki egy nappal korábban ott volt, tudta, hogy ez már nem a korábbi hetek, hónapok csendje. „Valami” elkezdődött.