Az idei tavaszon a pasztellszínek hódítanak. Vagy nem.
Az idei tavaszon a pasztellszínek hódítanak. Vagy nem. Ezzel tényleg egyáltalán nem vagyok képben, ugyanis, ha a vezető eurázsiai divatszalonok kínálatát bámulom fashiontövön, gőzöm sem sistereg, hogy melyik trendi után induljak el. Mert az bizonyos, hogy csak abban az esetben számítok menőnek, ha valamilyen divatos cuccban jelenek meg a fontos és mondén társadalmi eseményeken, pl.a royal ascoti derbyn vagy a csalamádéházi falunapokon, ahová Nótár Pityu és Dankó Szilvalé is megígérte eljövetelit. Persze a szervezők, akik meghívtak az eseményre, gondosan előre figyelmeztettek, hogy a nyugalom megzavarására alkalmas aludttej-vetélkedő is lesz, meg kerti fogadás, ki ássa fel hamarabb a szomszéd kertjét, illetve elő a faluharag régen elásott csatabárdját.
A sok társadalmi meghívás között természetesen válogathatok, egyeseket lelkifurdancs nélkül le is mondhatok, mások esetében némi trükközést, ködgerjesztést is illik bevetni. Ilyenkor jó valamiféle nyomósnak tetsző okra hivatkozni, például jön a gáz-víz- és raktéraszerelő hozzánk, őt kell várnunk, mert nem működik az atommáglyánk, elfacsarodott a falikút kicsorgója a huzattól, vagy nem indulnak be a hajtóművek on line. (Ezen már a glicerinkúp sem segít.)
Ha azonban nők is lennénk szabadidőnkben, nem csupán családanyák és/vagy irodai robotok, esztergályosok, darukezelők, felíró brigádosok (amennyiben találnánk munkát, képzettségünktől távolállót, de jól fizetettet), abban az esetben hivatkozhatunk arra, hogy azért nem tudunk megjelenni Károly herceg zalánpataki vadászmatinéján, villásreggelijén – pityókatokány, szalonnás csuhé idei hónapos szélgerjesztővel – mert nincs egy kurva vadászrucink sem, vagy ki nem állhatjuk a szalonnás csuhét. A fegyverkezelés nem probléma. Ezek ugyanis elegendő és elég nyomós okok, hogy Károly brit trónvárományos és kísérete, az udvar- és útmester sajnálkozó arccal vegye tudomásul távolmaradásunkat. Ne tüntessünk ezzel.
Illik hosszan sajnálkozni, amennyiben egy műtárlati kiállítás megnyitóját nem vállaljuk, ui. nem tudunk mit mondani a közönség ízlésficamítására alkalmas kiszegzett remekmívekről. Nem értjük, mit is akart a művész, miként kell szemlélni, ha véletlenül nem fordítva, képes felével befelé akasztották fel az exponenciális görbéket és széttartó egyeneseket. (Karinthy Frigyes ezt az eshetőséget persze sokkal remekbeszabottabban írta meg vagy száz évvel ezelőtt.) Sajnálkozásunkban legyen némi élet, hitelfedezet: méltatlanok vagyunk ennyi kiváló alkotás egyenrangú és (s)értő kommentálására, megvilágítására, erőnket meghaladja, a lenyűgőn kívül semmit sem tudunk hozzátenni, adjuk át a megbízatást némi habozással és sok emberi melegséggel egy másik áldozatnak.
Sokan esküsznek arra, hogy fölösleges a rengeteg kertelés, energiabedobás, cselvetés, mesedélelőtt, egész egyszerűen mondjuk azt a minket felkérő fickónak/fickának, hogy nézd aranyapám/aranyanyám, uncsi az egész, hagyd a fenébe, nem megyek, nem érdekel, unom, lehúzom a klotyón, vagy más, ehhez hasonló durvaságot. Én ezt a módszert, javallatot mélyen megvetem. Nem vagyok híve a sértegetésnek. Sokkal inkább annak a metódusnak és cirillnek, amely úgy mond le villásreggelit, sétalovaglást, kárpitosverseny zsűrijében való elnöki részvételt, hajnali fadöntést a Szaharában, hogy hagy némi kiskaput. Imígyen: amennyiben tudok, ott leszek, vagy ha időm megengedi föltétlenül, megkísérlem a lehetetlent, elszakadni egységemtől, elkérezni a parancsnoktól, elszököm, ha… És a három pont érzékeltetéséről soha se feledkezzünk meg.
Ha már mindenről lemondtunk, megszabadultunk a felkérésektől, leráztuk a buzgó mócsingokat és fantáziátlan eseményszervezőket, civil összefogdosásból született csődületeket, EU-s pénzeket lehívogató játékkaszinó-tulajdonosokat, akkor végre megkönnyebbülten felsóhajthatunk, a tükör elé ülünk és megvárjuk, amíg arcunkról eltűnik a kéjes-kaján mosoly, és elkezdünk azon nyugtalankodni, hogy hónapok óta senki nem hív meg sehova sem, még a telefon sem csörren meg, nem is beszélve a skype és internetről. Hát már senkinek sem volnánk fontosak?!!
