2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Idén Erdély-szerte nagyon kevés akácmézet pergettek a méhészek. Maros megyében körülbelül 1100 méhész tevékenykedik, ebből 600-an az Apicola tagjai, közöttük volt olyan is, akinek szinte semmi akácméze nem lett – mondta Cristina Cojocaru, a megyei Apicola alelnöke.

Fotó: Nagy Tibor


 

Idén Erdély-szerte nagyon kevés akácmézet pergettek a méhészek. Maros megyében körülbelül 1100 méhész tevékenykedik, ebből 600-an az Apicola tagjai, közöttük volt olyan is, akinek szinte semmi akácméze nem lett – mondta Cristina Cojocaru, a megyei Apicola alelnöke. Ennek oka, hogy a májusi esőzések és az alacsony hőmérséklet miatt a méhek nem tudtak kirepülni és nektárt gyűjteni. Így várható, hogy idén azt a kevés akácmézet, ami begyűlt, drágábban fogják értékesíteni. Repce-, hárs- és havasi mézből azonban jobb hozamra számítanak a méhészek.

 

Kedvezőtlen volt az időjárás

Bartha László marosszentannai méhész – aki évtizedek óta foglalkozik ezzel, s ma is 70 méhcsaládot tart – elmondta, hogy a „sovány esztendőnek” több oka van, ugyanis az akácméztermelést több tényező befolyásolja. Egyrészt a csapadékmentes ősz és a száraz tél után az akácvirág nektármirigyei nem fejlődtek kellőképpen, így a nektártermelés csak minimális volt. Másrészt a mikroklíma sem volt megfelelő, hiszen hidegek voltak az éjszakák és a nappalok, sok volt a csapadék, s emiatt a méhek nem tudtak kirepülni és gyűjteni. A méhészek tudják, hogy ha az éjszakai hőmérséklet 16 fok alá süllyed és a nappali nem éri el a 25-28 fokot, nem csepeg nektár a virágból. Persze, az időjárás vidékenként változik, de májusban Erdély-szerte kedvezőtlenül alakult. Azok a méhészek, akik vándoroltak, például Dobrudzsába, Calafat környékére, lehet, hogy jobban jártak, de akik helyben maradtak, nagy kárt, jövedelemkiesést könyvelhetnek el. Más években családonként 8-10 kilogramm akácmézet pergettek. A méhészek azt tapasztalják, hogy a rossz időjárási viszonyokat megsínyli az állomány, hiába jó például a hársszezon, nem elég erőteljes az állomány a gyűjtéshez.

 

Jó nyárban nagyobb hozamokban reménykednek

A méhészek abban reménykednek, hogy a nyári időszakban megfelelő lesz az időjárás, s elegendő mennyiségű mézet pergetnek a havason és napraforgó-virágzáskor. A méhész azt is elmondta, hogy megyei viszonylatban az akáccal ellentétben a repceföldeken jó gyűjtés volt, most a havason vannak a méhészek, ahol szintén elég jó „hozam” mutatkozik. Ha a napraforgó nektáros lesz, akkor lesz hordás, főleg az ország déli részén.

– Külföldön megfizetik azokat a méhészeket, akik például a napraforgóföldek közelében telepszenek meg, mert a méhek beporozzák a virágokat, és sokkal jobb lesz a termés. Itt a legtöbb esetben ingyen engedik „be” a méhészeket, miután a tulajdonossal megbeszélik a feltételeket. A méhészek a települések önkormányzatánál bejelentik, hogy méhekkel tartózkodnak a mezőn, hogy permetezéssel, bármilyen vegyszeres kezeléssel nehogy kárt tegyenek az állományban. Törvényes előírások biztosítják a méhek biztonságát. A vándorméhészek sokkal jobb hozamokat érnek el, mint akik helyben maradnak, viszont nem mindenki teheti ezt meg. Jó idényben 25-30 kilogramm mézet is pergetnek. Most a méz nagybani ára 18 lej körül van, míg a piacon 25 lejért árulják – mondta el Bartha László marosszentannai méhész.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató