Kései sirató

Megszólalt a marosvásárhelyi városi sportklub, a CSM. Több hónapos mély hallgatás után közleményben ismertették, hogy mi is a helyzet a szervezet háza táján. 

Félretéve néhány zavaró körülményt, mint például, hogy a közlemény tartalma kerülőúton, a klub szurkolóinak közösségi oldalán jelent meg (a többszörös és konkrét ígéretek ellenére a honlap soha nem működött, akkor sem, amikor még lett volna rá pénz), és nem a klub hivatalos közösségi oldalán, hogy a sajtónak nem küldték meg, illetve azt furcsaságot, hogy mintegy kései siratóként szeptember 12-én került ki a nyilvánosság elé a szeptember 2-án tartott ülésén hozott határozat, a semmitmondás művészetét is megcsillogtatja.

Mert mit tudhatunk meg belőle? Amit már eddig is tudtunk ilyen-olyan nem hivatalos, vagy harmadik féltől, sportági szövetségtől származó információból, bár amikor a tudomásunkra jutott, akkor nem örültünk a hírnek. Hogy a női röplabdacsapat marad az A1 osztályban, de a kiválósági központ ifijeire alapoz. Hogy a férfi-kosárlabdacsapat az 1. ligában indul ifjúságiakkal. Hogy a női kézilabdacsapat – amely már meg is kezdte a bajnokságot – az A osztályban indul, helyi fiatalokkal. Hogy a labdarúgó-szakosztályban felnőtt szinten csak a 2. ligás női csapat marad. Hogy a teremlabdarúgó-együttes a feljutás dacára a 2. ligában folytatja. Hogy a felnőtt-vízilabdacsapat megszűnik. A közlemény ugyanakkor bejelenti, hogy valamennyi (13) szakosztály tovább működik, beleértve az egyéni sportágakat is, leginkább ifjúsági szinten.

 „A Marosvásárhelyi CSM valamennyi szakosztálya, kevesebb sportolóval és csapattal, de a továbbiakban is folytatja tevékenységét” – áll a közlemény végén, szinte diadalittasan, miután gyakorlatilag a marosvásárhelyi sport legyilkolásának voltunk a tanúi az utóbbi hónapokban. A pénzügyekről? Néma csend. A perspektívákról? Egy pissz sem. Akarunk-e még teljesítménysportot Marosvásárhelyen, az erdélyi és romániai sport hagyományosan erős fellegvárában, vagy csupán elpancsolnánk a langyos holtágban anélkül, hogy bármilyen magasztosabb célt tűznénk ki magunk elé?

Amikor a tavaly ősszel nagy svunggal beindult a CSM, és minden szakosztályban a feljutást tűzte ki célul maga elé, több józan hang megfogalmazta: talán nem kellene egyszerre ekkorát markolni, hiszen nem fogja megbírni a város annyi szakágban az élvonalat. Talán a hagyományok és a közönségigény alapján ki kellene választani egy-két, esetleg három kiemelt szakosztályt, amelyekkel valóban magas célokat lehet kitűzni.

Ugyanakkor azt is látni lehetett, hogy ebben a válogatásban nem a szakmai érvek, hanem az adott szakosztály politikai hátterében állók ereje érvényesült volna, és ezeknek az erőknek akkor még nem volt érdeke az egymásnak feszülés. A politikai érdekek mentén azonban az idénre már sikerült szétverni a klubot.

A CSM nevű kísérlet ékesen bizonyítja, hogy az ilyesfajta konstrukció, amíg a városi tanácsban megszavazott költségvetéstől, valamint a hitelutalványozó polgármester kényétől-kedvétől függ, nem lehet életképes hosszú távon. Nemzetközi szinten azok a klubok tudnak erősek lenni, amelyek vagy üzleti alapon szerveződnek (ehhez Marosvásárhely gazdasági ereje kevés), vagy erős magán-szponzorokat tudnak vonzani. Utóbbiaknak azonban meg kell érje ez a befektetés, ehhez pedig megint csak politikai akaratra lenne szükség, a szponzortörvény megváltoztatására. 

A teljesítménysport nélkül maradt városban pedig majd a példakép nélkül maradt gyerekek is inkább a számítógépen játszanak majd FIFA-t, bármennyire is szeretné egy bizonyos frakció a városi tanácsban, hogy kizárólag a tömegsport maradjon meg. Nem, uraim! Teljesítménysport nélkül tömegsport sincs. Semmi sincs. Csak egy kései sirató.