2024. november 22., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Filmeznek is? Ez a kertem, kezit csókolom. Mikor a tájházi földecskéket osztották, nekem nem jutott, mert mikor mindenkit meglemuráltak, tiszta hiába írtam alá, nem tettem egyetlen kapavágást sem a közösben. Na, itt a te kerthelyed, Jánas, mondta a pontáló, a birgádér. Annyi s ámmen. A házikóm itt fennebb, a kertnek való alább, még mélyebben a mart s a szakadék, a rupturjá. A jegyző úgy is mondta, godována.

Úri egy gazda vagyok, soha nem láttam kárát jégnek, szárazságnak. Termesztettem türemfüvet s bajvirágot, a jó isten megelégedésére. Mindig azt az éneket szerettem... A lakadalmas esküvőn mü, muzsikások a templom pitvarából hallgattuk... Hogy kijövetelkor mindgyárt ráhúzhassunk a Rákóczi-indulóra; s én azt az éneket szerettem, mennyben lakó én istenem, vedd füledbe dicséretem... De a mennyet modifikáltam – kertben lakó én istenemre. 

Hát aztán én csak üldögélek magamnak, itt né, a kapuban. Bágszámá a kapu helyin, kapum nem is volt soha. Nekünk nem szabadott elkeríteni semmit. Nem lett volna mód kapu állítására, nem volt nekünk sajátunk semmi, a telket vén-vén-vén tatáméknak a Betlehem gróf úr adta jándékba, áldott legyen a teste a kriptában, ha ki nem lopták volna szegénynek az utolsó csontját is. Kénálták a klénikán, pénzért... Az orvosok feljelentették, tömlöcbe vágták a sírgyalázatos tolvaj bandát. 

A gróf, a drága Betlehem, áldott legyen a memoárja, hát ő szegény, állandó verekedésbe állt a szürke székely gazdákkal. Rendre kiperelte őket, elnyerte a kapcájukat is.

De mü hűséggel szolgáltuk a mélcsást, muzsikáltunk a vendégségeken, mindent megcsináltunk, sírt ástunk, legelőt pucoltunk, téglát vetettünk. Bencés tiszteletes úr prédikálta, hogy egyik ősünk a vármegyei hóhérságig vitte, tisztes bérért. A maradékait ott né, Gyulafehérvár körül máig úgy emlegetik, mint például Akasztó Gyálé Gyuszit... Az innet, efelől akart volna házasodni. Elkergették.

Sintérrel nem közösödünk. 

Jön hogy kacagjak, reportér asszany. Hát a dögkutat is mü kezeltük.

*

Én csak itt né, a kapuban, ami nincsen. Van ez a pad, négy cüveken két régi foszni, betonozza az ülepet.

Hallom a világot, milyen. Hallok hatalmas mély morgást, amit a hajnali zúdulás csál. A komám felkereste az úri prímás komáját Pesten, felvette a hajnali rigókat a tizedik emelet ablakából, s hazahozta. Azok a rigók úgy bőgtek, mint a versenyautók. Ettől én is móder vagyok, nem állhatom, de jobb, mint mikor elsuvad egy-egy szuper izé. Amelyiknek tetője sincs, de váltig bőgeti a difuzort, a csihány elfelejt csípni, ahol ez promenázza magát. 

Akartam volna sofér lenni, de mozdanyas mekánik is. Majdnem sikerült, de csak úgy né, féloldalasan.

Na, reportér asszany, mondom a helyzetet. Jön két úr, azt izélik, hallgassa csak, jóember. Lesz autósztráda, hallott-e róla.

Mondom, én nemigen.

Hát ők benne vannak a porcsalás bizottságban, amelyik a lokációt minisztrálja. S verifikálja! Hogy merre vigyék az utat.

Érdekes az egész. Gondolatom. Ameddig nincsen, az ember viszi az utat a hátán. Ahogy lehet, ott né, na. S ahogy már valahogy elkészül, akkor pediglen már az út viszi az embert.

Jól mondom, reportér asszany, drága?

*

Maga éppen olyan helyen ül, ebegik, amelyikről egész nap szórakozhat. Ott zajlik a forgalom a lábainál, jóember!

Na, én ennek fakturálisan tudok örvendeni. Mert nekem nincsen semmi szórakozásom, régentebb jöttek beszélgetők, itt vezetett a potéka, az ösveny, mentek lefelé átalvetővel, ember, asszony vegyest. Hetivásárba. Visszajőve a terüt pihentették, idekucorodtak melléjem. Régebb-régebb oda fel még megvolt a fertályunk, úgy csúfolták: aranybánya – nemigen voltak klozettek, na. Akkor én majdnem mindent tudtam a világról. Kaptam falás ezt-azt, egyszer adott a Kukóné menye egy egész veknit, szebeni szalámival. Össze volt veszve az urával, nem vitte haza neki a minázsit.

Most innentől felfelé olyan menet van, hallja. Úgy mondják, rezidenciál. Annyi szép villa, kertek, kutyák, macskák, gyermekek, suhogós autók. Rossz helyen mész, úgy üt el, észre nem veszi senki.  

Az isten hallotta az én szómat, meghagytak.

Talámátalám magnak ejsze. Nem bánthattak, mert itt jobbra beszakadott a mart, guvadott egy mély gödör. Mérgező valamivel, ami leszivárgott. Oda sztrikt nem szabad építkezni, halál.

Gondolom.

Halál szomszédjában úgy lakok, mint fecske a fészekben, kicsi házikómat nem buldózták, há’ a gép is béesett volna a godovánába. 

Ide nem vetett szemet senki.

Na de a két úri mikiduc azt mondja: jóember. Készüljön csak. Mert magát eltakarítják innet. Mert itt lesz a forgalmazó lámpa, amelyik dirizsálja a masinákat. S akkor maga menyen a csorbába.

Átenció, mink benne vagyunk a parcsellás komitétben, amelyik a szterádát direkciózza.

Valóság, ami való, reportér asszany.

Az egyiknek volt a háromlábú cserkebalája, a másik egy magas lécet emelt. Ment vele hátra, ment előre, s írták egy noteszbe, amit kóstátálnak.

Azt, hogy engemet fiksz kettőbe hasít a bulevárd. 

Na, mondják, ha maga szereti az életét, mi megszkepáljuk, hogy megmaradjon a kecske és a káposzta dektó.

Maga szépen eladja nekünk a parcellás részit, és mi rendezzük a direkciót. Hogy menjen arrább a belevác. A szteráda. 

Adtak ötszáz lejt, írjam alá. Másnap megint. Még ötöt. S el a buletinemet. Harminc esztendeje le van járva. 

Boldog voltam, reportér asszany lelkem. Megszabadulunk a veszedelemtől. 

Egész nyáron burrogtak a nagy sáncvágó gépek, jóval tujébb, nem is hallottam jól a zúgást. Szép jövő. 

Gondolom. Amikor megindul a rendes forgalom, az éppen olyan lesz, mint a rigók a komám dikmófonján, aranyam.

Hát egyszer csak esmég jő a két fennforgó úriember. Mérgesek, rágják a zabolát, trácsérozzák a levegőt!

Jóember, maga rusnyálag kibabrált velünk. Há’ magának semmije sincsen. Há’ maga ezt a darab telkecskét csak bitorolja, nem is a magáé. Megnéztük a telekkönyvet, még úgy áll, hogy Betlen Ádám! 

S kapom a pofokat, duplásan, jobbról s balról az egyiktől, s balról s jobbról a másiktól.

Térgyre rogyva könyörgök.

Hogy én arról nem tehetek... A gróf úr jándékozta a helyet, ott lakunk a világ teremtése óta.

Nem kellett nekünk kárté funcsiár, mindenki tudja, hogy a szö betűs arany kártier a miénk.

Stáncsé adjam vissza a kettőszer ötszáz pénzt!

Hát azt elrágták a rákok. Volt kedvem a sajogó véres számmal. Miféle rákok? Hát amelyikek kijöttek a Marosból, és szertemarták a sok tízlejeket. 

Addig térítgettek, már nem is szuszogtam.

Akkor aztán pöktek hegyeset. Na te vén disznyó. Dünnyögték. Na te büdös szarjankó. Neked se lesz semmi örömöd. A szteráda nem is itt menyen el. Hanem öt kilométerrel alább, a nagy pláza direkciójába.

Tudod, mért? Kérdik, de hallgatok. Nem tudod? Ne is tudd, rothadt vén kappanja.

Csak sírtam, sírtam, sírtam, könnyem, taknyom, nyálam, reportér asszany drága.

Avval vissza az autóba. Most megint csend van.

Csak vakerálok, félre jár a fálkám.

*

Veszed még, Pisti? Oké, jön a záró. 

– Kedves nézőink, beszélgetést hallottak egy kedves ismerősünkkel, aki azt szeretné, hogy ide temessék, ahol az életét leélte, és ahol az ő kitartó tiltakozása győzelemmel zárult, mert az építtető végül kénytelen elterelni a sztrádát. 

– János bácsi, mit szeretne látni még ebből a világból?

– Hát, lelkem reportér asszany, majdnem semmit. Én idebé már régóta látom az emlékemet. Az van rája vésve, itt nyugszik Szteráda János, éltem ettől addig... S a gyükereim fogják a martot...

– Kedves János bácsi, nézőink nevében is kívánom, hogy teljesüljön a kívánsága – és nagyon remélem, ha gyűjtést rendezünk és összefogunk, még életében megláthatja az emlékkövét...

– Jaj, reportér asszany, azt én ejsze hogy vékanyan. Mer’ drága, én, ahogy maguk műveltek mondanák, súlyos látás sértelmezett vagyok.

Amit én a világból látok, sokkalta csicsásabb, mint ez itt. 

Aztán pediglen a két dengeler, aki megvert, azt is beszélte, hogy bukott a firma, derekat fogott a büznic, mert a medvék nem tudnak hol átaljárni, s aztot megáprehálták. 

És ennek mián a föld gyomorába költözik a szteráda. 

Ott há’ biza senki se látná a sírkeresztemet...


Vass Tamás: Az önkiválasztott


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató