Jogos verbunk (2.)

Lavotta Jánosról előszeretettel mondogatják, hogy amolyan lezüllött vándormuzsikusként élt fiatalkora óta. Nyilván a hírneve miatt irigykedőknek köszönhető ez a híresztelés. Ha így lett volna, akkor nem hivatkozott volna egy kisnemes arra, hogy őt egy csavargó tanította.

Tény, hogy a művészi pálya miatt Lavotta abbahagyta hivatalnoki tevékenységét, emiatt apja éktelenül feldühödött, és kitagadta. Ha az imént említett lecsúszott fiatalember lett volna, akkor biztosan nem kérte volna meg Zichy Károly országbíró, hogy tanítsa a gyerekeit. De mivel a tanítás nagyon lekötötte – és bizonyára inkább kitűnő előadó volt, mint jó pedagógus –, Lavotta néhány hónap után abbahagyta a grófi gyerekek hegedűre való hangolását.

A családból kitagadottként és a főurak kedvelt muzsikusaként elkezdődött élete nagy turnéja. Hogy vándormuzsikus lett volna, csak annyiban igaz, hogy el kellett mennie azokhoz a főnemesekhez, akik meghívták egy-egy alkalmi muzsikálásra.

Az 1790-es évek a magyar útkeresés évei lehettek. Kazinczy Ferenc és azok, akik modern magyar nemzetet igyekeztek összekovácsolni, nagy erőfeszítéseket tettek azért, hogy a magyar fővárosban végre magyar irodalmi és színházi élet viruljon. Természetesen a sok idegen hivatalnok mindent megtett azért, hogy ezt az ügyet gáncsolják. Lavotta jogászként hasznos tagja volt a magyar szervezkedésnek. 1792-ben a Nemzeti Játszó Színnek már ő is tagja volt, amolyan zenei igazgatói minőségben. Ez a lépés már nagynak számított, mert azelőtt egy nógrádi cigánybanda jelentette a magyar zenei színvonal csúcsát. Lavotta közreműködésével a nyugati zene és a magyar nemzeti táncnak nevezett verbunkosmuzsika is színpadra került.

1793-ban operaigazgatót szerződtetett a társulat Chudy József személyében. Ez a Chudy nem máshol, mint a híres Esterházy zenekarában volt csembalista, és Haydn irányítása alatt dolgozott. Ez a szerződés már előrevetített sok kellemetlenséget, mert jól tudjuk, hogyan működik két dudás egy csárdában. Mivel Chudy zenekari együttműködésre akarta regulázni a virtuóz Lavottát, bekövetkezett az összetűzés. Alig telt el három hónap, és Lavotta felbontotta szerződését a színházzal.

A színház azonban hamarosan anyagi nehézségekbe ütközött, és fennmaradása érdekében vissza-visszahívták Lavottát úgynevezett „zenei akadémiát” adni. 1796-ban kétszer is fellépett, aztán elment Pestről, ezáltal sorsára hagyta a színházat.

Mivel jól érezte magát a színpadon, kihasználta a lehetőséget, és Kolozsvárra utazott. Az akkori igazgató, Kótsi Patkó János maga is képzett zenész volt, de elfogadta a híres Lavottát, mert a színházi élet fellendülését látta a neves művészben. Mivel Lavotta is temperamentumos művész volt, egy idő után jelentkeztek az összetűzések az igazgatóval. A helyzet odáig mérgesedett, hogy 1802 tavaszán Kótsi felpofozta Lavottát, mire ez válaszul a hegedűjét ripityára törte támadója fején. A krónikák szerint Kótsi is gyakran túllépte hatáskörét, így nem biztos, hogy Lavotta akkorát hibázott, hogy megérdemelte az elmaradt atyai nevelést.

Lavotta két és fél év után otthagyta a kolozsvári társulatot. Ettől kezdve valóban elkezdett csúszni a lejtőn. Ennek az is az oka, hogy a kor zenei ízlése elsuhant fölötte, már keveseket érdekelt a muzsikája, bár próbálkozott virtuozitásával elkápráztatni a hallgatóit.

Egyre többet iszik, emlékezete rohamosan fakul, emiatt művészeti csillaga is lecsúszott a láthatárról. Régi nemesi ismerősei még pártfogolták, meg-meghívták muzsikálni. Lónyai Gábor nemes tisztelte Lavottában a művészt, és meghívta birtokaira. Egyik alkalommal egy borozgatós ebéd után Lavotta valamin összeveszett meghívójával, és nem volt hajlandó mellé ülni a hintón, inkább gyalog ment. Lónyai sokáig kérlelte, de a kocsis beleunt a cammogásba, és otthagyta a duzzogó prímást. Lavotta leült egy fa alá, és elaludt. Másnap, mikor folytatni akarta az útját, megtámadta egy bika. Szerencséjére közel volt a pásztor. Elképzelhető, hogyan nevettek rajta az úri kocsisok, amikor nagy remegve, sápadtan bebotorkált ura udvarára. Ez a nevetséges történet szomorú is, mert nem akárkivel történt, hanem a magyar műzene atyjával.