Izland – valóban

Nagyapám és nagyanyám gyakran összevesztek. Ha az unokák vagy felnőtt, egyenletesen őszülő és neuraszténiára hajlamos gyermekeik kérdőre vonták vagy megfeddték őket, akkor csak hamiskásan mosolyogtak, és azt állították, ez a házasélet sava-borsa. Ezért is lehet élni, és így is élvezhető ám az élet. A vita kedvéért. Dacára mindennek. 

Pusztán a vita kedvéért, semmi másért? 

Igen, mondták egyöntetűen, és visszabuktak a vélemények különböző lőállásaiba, onnan próbálták az ellenfelet kivetni, megfutamítani, beismerésre késztetni. Ilyesmire azonban sem én, sem a család többi tagja nem emlékszik. 

Az is hozzátartozik a szereplők törzslapjához, hogy nagyapám kizárólag nagyanyámmal tudott veszekedni, csatázni, véresen komolyan, elszántan, estétől hajnalig harcolni igazáért, másokkal szemben azonban szelíd, mondhatnám tehetetlen volt. Galambszelíd (vagy az epére vonatkozik?), ha közhelyes akarnék lenni, de láttam már megvadult galambokat, amint egy sérült társukat halálra csipkedték, beléjük aztán a toleranciának és a mostanában divatos multikulturalitás elfogadásának még árnyéka sem szorult. Ezért a hasonlat sánta, mint a szegény sérült madár. 

Érdekes, nagyapám, aki világéletében hivatalnok volt, és ebből a minőségéből nem engedett, na persze a főnökség sem: soha sehova nem utazhatott el, egész életében otthonülő volt, nem tudom, ha átlépte a város határát valaha is, pláne nem járt Izlandon, mégis meglepő részleteket mesélt a szigetország furcsa mindennapjaiból. Például arról tudósított egy nap, hogy Reykjavíkban jártában- keltében betért egy trafikba, ahol az egyetlen magyar trafikosnő kedvesen megszólította, természetesen magyarul: 

Jó reggelt, Pipacsnok úr, régen nem láttam! Mit csinál az én barátnőm, Mariska? Már tudniillik a nagyanyámra értette. 

Nagyapám meg sem lepődött, hiszen magyarok a világ minden zugában vannak, miért éppen Izlandon ne lennének? Köszönöm, jól, de azt gondolom, össze tetszik engem téveszteni, én Roth Bandi vagyok, és a feleségemet Klárinak hívják. (Tényleg így hívták nagyapám állandó veszekvőpartnerét.) 

A trafikusnő azonban intett és halkabbra fogta a hangját. Tudom én nagyon jól, Bandikám, a pipacsot csak azért mondtam, mert az is vörös, mint a Roth, meg aztán a fene tudja, hogy mondják izlandiul a pipacsnak, sőt nagyon valószínű, hogy itt a zordon északon meg sem terem, tehát nincs is rá szó. 

Nos, hogyan gerjedez az Ön gejzirje? – ugye így érdeklődnek reggeli átkiabálások idején udvariasan az izlandiak legközelebbi szomszédjuktól kiállva a kis faház küszöbére, ugyanis a jószomszéd két tundrával és egy vulkánnal arrébb lakik. 

Ezen nevettek egy darabig, hiába, a magyar nyelv utolérhetetlenül hajlékony, a világ minden jelenségére felkínál legalább egy szóviccet. 

Nagyanyámmal azon vesztek össze, hogy a trafikosnő amatőr kém volt vagy beépített, alvó ügynök. 

És mire aludt volna, édes Klárikám? 

Tulajdonképpen a Simongéza bútorgyár kereskedelmi megbízottja volt, az volt a feladata, erre küldte ki Anghel Dimitrescu igazgató, hogy szerezzen izlandi cédrusfát, mert ez a világ legellenállóbb faanyaga (gyantája gyógyír, levele zöldtakarmány, törzséből finom, C-vitaminban gazdag, rostos üdítőitalt vonnak ki), ami a sikeres gyermeknemzéshez nászágyként alkalmazható. 

Marhaság, fiút minden nászágyban lehet nemzeni, még kint a zöld síkon is, vetette ellen nagyapám, akinek természetesen csakis lányai születtek, szám szerint négy: Erzsi, Biri, Sári és mondanunk is fölösleges, a dupla nevű Mariska-Rozáli(e), aki utóbb férjhez ment egy izlandi bálnavadászhoz. (Vagy málnavadászhoz?!! Tisztázandó.) 

A trafikosnő Ella-Debella. Az ő nevét legalább az izlandiak is ki tudták ejteni. Egyáltalán nem volt bútorgyári beszerző. Tényleg cigarettát és gyufát – taplót és kovát, meg izlandi mohát – árult szenvedélyes dohányosoknak a nemzeti dohánytrafikban, ide sem lehetett belátni, de csak azért nem, mert folyton elfedték a be- és kilátást a jégvirágok és zúzmarákok. 

Ennek okából azt az értesülést sem tudta megerősíteni, hogy a reykjavíki parlament alsóháza megszavazta-e a szakszervezetek számának csökkentését. A törvénytervezetet egy munkáspárti képviselő, Gunar Soherson nyújtotta be, eszerint a csökkentés egyaránt érintené a legkülönbözőbb szakmákat, például a balneológusok (tekintve a sok meleg forrást és fejlett melegvízkúra-turizmust) egyesítve lennének a bálnavadászokkal. Ella- Debella nagyobbik fia is bálnavadász volt egy halászhajón. Kisebbik fia rendszerint eldugult vulkáni kürtőket tisztított ki. 

Nagyapámat arra kérte az a trafiktündér, Zimankós Ella-Debella, hogy tudakolja meg, igaz-e a hír, és beterjesztik-e belátható időn belül a felsőháznak is? 

A bálnavadászokkal nem volt semmi baj, rendesen tiltakoztak, sztrájkoltak, tüntetéseket szerveztek, szárazon és vízen, csupa vásott tonhalat fogtak ki és vittek az öbölparti halpiacra Björgel Gustavson bálna-nagykereskedőnek. Ők szívesebben egyesültek volna halfeldolgozókkal vagy az ikracsempészekkel, az utóbbiakat viszont a munkáspárti képviselő érthető okokból (lefizették a képviselőt, mondta nagyanyám, csak hogy kizökkentse nagyapámat az izlandozásból) továbbra sem kívánta közös szakmai szervezetbe vonni bárki mással. 

Nagyapám tehát folytatta útját, és betért a kormány épületébe. Sztrájkőrségbe ütközött, de felmutatta simongézás igazolványát, mire a sztrájkőr megzavarodott, ugyanis még soha nem kezelt zöld simongézás igazolványt, amely nagyon hasonlított az ENSZ-belépőhöz, és látva, hogy külföldi megfigyelő (övében lógott a messzelátó), félreállt. Nehogy azt mondd, Bandi, hogy ott is találkoztál egy aszszonyvári ismerősöddel, mert rögtön kiteszem a szűrödet a méhesbe! – ellenpontozta a mesélőt nagyanyám. Méhesünk nem volt sosem, de most ki törődött efféle női akadékoskodással.

Köszönöm, Klárikám, a végszót. Igazán kapóra jött. Volt ugyanis egy régi ösmerősöm, bizonyos dr. Városfalvij balneológus főorvos Tushnadról, aki az izlandi kormány mellett szolgált mint különleges tanácsadó. Ugyanis – és ez a lényeg – az ő tanácsait nem volt szabad semmi áron megfogadni, mindig az ellenkezőjét kellett tenni, és akkor a dolgok sikeresen mentek, jól végződtek. Minden mérkőzést megnyertek a jégkorongkupában, de még fagylaltra is futotta. Csak a hülyék hiszik azt, hogy a Sarkvidéken vagy Izlandban nem virágzik a fagylalt és jeges nyalókák ipara. 

Szóval ő vitt be a parlamentbe. 

A parlamentben nagy volt a fejetlenség. Hiányzott az elnök, aki a balneológusokkal tárgyalt egy különteremben. (A fürdőorvosok azt kérték, hogy bonyolítsák le az egészet a maroshévízi Urmánczy-medencében, amibe az elnök kénytelen volt belemenni. Semleges terület.) A turisztikai miniszter éppen Dániában tartózkodott magánlátogatáson, a parlamenti teremőrök, mint rendesen, önfeledten kártyáztak, elfelejtették kivezetni az obstruáló képviselőket, bezzeg a menstruáló nőket babonás meggyőződésből – nem fognak halat ilyenkor a halász férjek – kivezették volna, de az izlandi férfisoviniszták ritka szép győzelmet értek el a legutóbbi parlamenti választáson, egyetlen nő sem jutott be az alsóházi patkóba. 

Nagyapámnak ekkor támadt az a zseniális ötlete, ami a helyzet megmentését hozhatta: minden képviselő padjára egy kis cédulát helyezett, amelyben segélyt kér egy felépítendő atomerőmű számára, amely a szomszédos Gröndlandot lesz hivatott energiával ellátni. 

Mint ismeretes, a két északi sziget régóta egymás ellenlábasa. Számos elmélet született már az ellentétek igazi gyökerének felderítésére, de alighanem az irigység a legelemibb, és ez minden mást manapság is felülír. Feljebb, mint a gejzírek vízoszlop-magassága és maximális hőmérséklete. Ugyancsak számos békítési kísérlet bukott el, csorbult ki a két oszág (sziget) makacsságán. 

A képviselők az első teljes ülésnapon elolvasták a padjukra helyezett cédulát, napirend előtti felszólalásaikban felháborodott, számonkérő vagy acsarkodó hangon bélyegezték meg Grönland újabb kísérletét, amellyel Izland energiaiparának tönkretételét célozta meg; a segélyt nem szavazták meg, mi több, erőteljes antinukleáris kampány tört ki, levették napirendről a tervezett szakmai szervezetek racionalizálásának projektjét, ad acta tették; ezzel szemben azonnal különleges adót vetettek ki a grönlandi eredetű élelmiszerekre és abbamaradt a két szigetet összekötő tenger alatti alagút építése. (Azóta sem fogtak hozzá.) 

Nagyanyám duzzogva elvonult, mert nem sikerült nagyapámba belefojtani a szót. Látszólag elismerte a vereséget, de… 

A trafikosnő küldött néhány különleges fókamáj- ízesítésű izlandi szivarkát. 

Viszont még azon a héten, azt hiszem, szerdán, ismét becsengetett a postás, aki elkérte nagyapám személyijét, és átnyújtott egy ajánlott expresszlevelet. Ebben a balneológusok megköszönték jószolgálatát, és két személy részére felajánlottak egy egész hónapos wellnessüdülést Izlandon vagy a Baleári-szigeteken. 

Azon vesztek össze nagyanyámmal, melyiket is részesítsék előnyben.