Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Milyen képeket, gondolatokat, érzelmeket hív elő Beethoven muzsikája a kortárs költészet négy meghatározó alakjából? – erre derült fény a 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár első irodalmi estjén csütörtökön, a Nemzeti Színház Kistermében.
A különleges együttlét házigazdája, Balázs Imre József az első körben zenét befogadó énjükről, azaz korai és későbbi zenés tapasztalataikról kérdezte vendégeit – Erdős Virágot, Parti Nagy Lajost, André Ferencet és Fischer Botondot –, akiknek erre az alkalomra „házi feladatként” három Beethoven-mű megadott témáira verset is kellett írni.
Parti Nagy Lajos leszögezte, hogy hivatalosan semmi köze nincs a zenéhez, ötéves korában ugyanis, amikor az édesanyja egy zenetanár előtt „megénekeltette”, kiderült, hogy botfülű, és a későbbiekben zenehallgatás közben megkísérelt alkotói munkája is kudarcba fulladt, ugyanakkor voltak időszakok az életében, amikor egyes zongoraszonátákat laikus, szájtátó csodálattal „rongyosra” hallgatott. Zenei „pályafutásának” csúcsa az volt, amikor egy alkotóházban Kosztolányi Szeptemberi áhítatához írt monodrámát, és a nyitott ablakban rengetegszer meghallgatta egy kismagnón a költeményben szereplő Beethoven-művet, a Sonata Pathétique-et, az arra járó üdülők pedig csodálattal néztek fel rá, mintha éjjel-nappal zongorázna.
– Ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy megérkeztem Beethovenhez – tette hozzá Parti Nagy Lajos.
Erdős Virág arról mesélt, hogy az első generációs értelmiségi réteghez tartozó szülei polgári igyekvésből gyerekként hat évre „szögezték” a zongorához, ami számára akkor igazi kínszenvedés volt, de a későbbiekben, amikor egyes verseiből kikívánkozott a dal, és azokat le is tudta zongorázni, az értelmetlennek tűnő kiskori erőfeszítés értelmet nyert.
André Ferenc pár évesen már passzívan kapcsolódott a zenéhez a dadája révén, aki Pokolgép- és Omega-kazettákat tett fel, amíg az egykori kisfiúra vigyázott. A Metallica egyik ikonikus dalának, a The Unforgivennek elalvás előtti elgügyögése és a tízéves korban Rammstein zenéjére való legózás után, hetedik osztályban az egyik legjobb barátja gitározni tanult, ezért kezdte ő is „tépni a húrokat”. Az első dalok között, amiket saját elmondása szerint nagyon falsul játszott, a Come as you are című Nirvana-szám és a román himnusz is szerepelt.
Fischer Botond beleszületett a zenébe, kiskorában a Kodály-módszer szerint működő zeneóvodába járt, és zongorázni is megtanult, bár az első legfontosabb hangszere a népi furulya volt. Rengeteg zenei stílust hallgat, és amatőr szinten maga is zenél – mondta el a fiatal alkotó, aki André Ferenccel és Balázs Imre Józseffel együtt az esti Örömzene a könyvért című dzsemmelésből is kivette a részét a színház Underground termében.
Az első körkérdés után Beethoven 6. szimfóniájának 3. tételét hallgathatták meg a beszélgetés jelenlevői, majd a meghívottak az erre a zenei tételre írt alkotásaikat olvasták fel Parti Nagy Lajos kivételével, aki „lázadó diákként” a zeneszerző egy másik darabjából, a 7. szimfónia 2. tételéből inspirálódva alkotott.
A második kérdéskörben az est házigazdája a vendégek műveinek zenével való találkozásáról érdeklődött.
Erdős Virág elmondta, hogy a rímes dalszövegszerű versei megtalálták a maguk zenészeit, ehhez adott keretet a Rájátszás projekt is, ugyanakkor ő maga is megzenésített az alkotásaiból néhányat, de ilyesmi csak bizonyos típusú lírai művek esetében valósulhat meg, amikor „nem zenél bennünk a világ”, mindez elmarad.
Parti Nagy Lajos az Ibusár című darabja megírásakor írt először dalszöveget, amit Darvas Ferenc zenésített meg.
– Előbb volt a szöveg, és utána a zene, ez egy nagyon jó állapot, a fordítottja gyötrelmes munka – jegyezte meg a költő, akit saját tapasztalata juttatott erre a következtetésre. Presser Gábor és Dés László is számos Parti Nagy Lajos-verset zenésített meg. A költő úgy gondolja, ő maga nem alkalmas dalszövegírásra, ahhoz ugyanis egyféle könnyedség szükséges, ő viszont túlgondolja a folyamatot, „rettenetesen kötött a keze” hozzá.
André Ferenc első szövegkezdeményei dalszövegszerű megszólalások voltak – a saját zenekarának is ő írta a szövegeket –, az irodalommal való konkrétabb találkozása egy iskolás kreativitásversenyen történt, amikor az országos fordulón díjat kapott, és attól kezdve érezte a késztetést, hogy ezzel valamit kezdeni kell.
Fischer Botond angolul írt dalszövegeket, és irodalmi-zenei összművészeti projektekben is részt vett, más költők verseit azonban nem zenésítette meg, és mások sem az övéit.
A második körkérdés végén Beethoven 1. zongoraversenyének 1. tételére írt alkotásaikat oszthatták meg a meghívottak a hallgatósággal a zenemű lejátszása után.
Ezt követően Balázs Imre József a klasszikus dallamokra írt versek megszületésének módját tudakolta, illetve arra is rákérdezett, hogy miben jobb a nyelv, mint a zene. Vendégei egyetértettek abban, hogy nem érdemes felállítani hierarchiát a kettő között – Erdős Virág azt is kifejtette, hogy míg a zenénél megvalósulhat a beteljesülés, a nyelvben a próbálkozás dicséretes a beteljesülés ígérete nélkül –, Fischer Botond pedig elárulta, hogy mindhárom szövegen másként dolgozott, az elsőnél a zene ritmikájával közvetlen kapcsolatban, a másodiknál egy apró zenei részlethez kapcsolódva, míg a harmadiknál a zenének csak a hangulatára figyelve.
Az együttlét végén a Beethoven hegedűversenyének 1. tételére írt versek hangzottak el. A nagy zeneszerző ihlette alkotásokkal a Látó decemberi számában találkozhatnak (újra) az érdeklődők.