Nyár van. A gyermekek vakációznak, szüleik pedig, ahogyan az emberek nagy része, szabadságra készül. Csomagolás, indulás a hegyekbe, a tengerpartra, kinek-kinek kedve, zsebe szerint.
A probléma akkor kezdődik, amikor elindulnak a tükörsimának egyáltalán nem mondható utakon. Ami sokszor már az első óráktól megkeseríti a szabadságolás örömét. Mindenki fáradt és ideges, a gyerekek nyűgösek, a férj és feleség minden semmiségtől kiborul. És sokszor úgy elromlik a hangulat, hogy a vakáció végére sem tér vissza a családi béke és nyugalom. Még akkor sem, ha a célba érést követően pár napig legalább megfeledkezhetnek az utak állapotáról. Azonban a visszaút hamar ráébreszt a valóságra.
Különösen, ha külföldről tér vissza valaki, ahol autópályákon, gyorsforgalmi utakon öröm a vezetés. A határnál, mintha időutazás kísérleti alanyai lennénk – gödörből gödörbe manőverezve lehet csak haladni. Nemrég ausztriai vendégeim pánikhangulatban érkeztek meg, és alig várták, hogy garázsba tegyék az autót, ittlétük alatt pedig végig a visszaúttól rettegtek. Pedig a Vásárhely – Nagyvárad útvonal még nem is tartozik a legrosszabb utak közé.
Persze akadnak jobb utak is. Például azok, amelyeket Traianus római császár építtetett 2.000 évvel ezelőtt, és amelyek egy része ma is járható.
Csak összehasonlításként említjük, hogy a Római Birodalom Daciában tíz év alatt több mint négyezer kilométer utat épített ki. Ezzel szemben Romániában a rendszerváltás óta eltelt közel három évtized kormányai mindössze 550 kilométer sztrádát tudtak összefércelni. Nem túlzás, nagyrészt fércmunka volt, mert sok helyen már a szalagátvágást követő hetekben megjelentek az első repedések, szakadások. Példának okáért a Szászváros – Nagyszeben közötti pályaszakaszt tíz hónap után le kellett zárni, holott ennek a 22 kilométeres útszakasznak kilométere 7,1 millió euróba került.
De beszélhetnénk az észak-erdélyi autópálya kálváriájáról, amelyet a Bechtel cégnek kellett volna megépítenie. És amelyből 425 kilométer helyett egy évtized alatt mindössze egy 52 kilométeres szakasz készült el 1,4 milliárd euróért! De felhozhatnánk az egymást követő kormányok be nem tartott ígéreteit, illetve azt, hogy miért drágább nálunk a sztrádaépítés, mint Ausztriában, Svájcban, Horvátországban vagy a földkerekség bármely táján.
A legújabb kormány is közel négyezer kilométer sztrádát ígér, a szállítási miniszter azt mondta, a mandátuma alatt kiköltözik az építőtelepekre. Csak nehogy ott felejtsék, és belesüllyedjen a kánikulában olvadozó aszfaltba! A nép pedig tovább bukdácsol gödörről gödörre.
