Idejében szóltam

Mörfi naplója (1.)

 2018 karácsonyára írtam egy 48 oldalas füzetet az akkor kilencéves unokámnak. ’Hadd tanuljon a gyerek!’ felkiáltással az osztálytársai is kaptak egy-egy példányt. A címe: Néhány fontosabb dologról. A füzet folytatását tavaly húsvétkor kapták meg, s akkor arra bátorítottam őket, hogy évenként olvassák újra, mert vannak benne nehezebben emészthető részek is, amiket csak később értenek meg.

 Voltam olyan bátor, hogy az élet egyszeriségét is megemlítsem a gyermekeknek, mert 25 éve azt tanultam Nagy Attilától, az OSZK könyvtárosától: azért kell mesét olvasni a gyermekeknek, mert így tanulják meg azt, hogy ’miről is szól az élet’. Amikor a király az élettől búcsúzik, és magához szólítja a három fiát, az nemcsak arra jó, hogy három szálon vezetve egy-egy izgalmas kalandtörténetet ismerjen meg az apróság, hanem arra is, hogy megtudja: az életnek nemcsak eleje, hanem vége is van. Ezért aztán már az első füzetben szóba hoztam ezt a témát. 

 „A költők és írók gyakran írnak az élet és halál témájáról. Kálnoky László az egyik versében – amelyben a tüdőszanatóriumban gyógyuló betegekről írt – így fogalmazott: »emberéletet Isten csak egyszer adhat«. Az efféle emlékeztetőt csak a költők írják meg versekben, s bizony jól teszik, mert nem árt emlékeztetni a túlzottan magabiztos embereket, hogy csak porszemek a Teremtés tenyerén.” 

 Később – a betegségekről szólván – ismét szóba hoztam a költőnek ezt a versét. (Többször is említettem: azért becsülöm a [jó!] költőket, mert szűkszavúak és alapos megfigyelők.)

 „A betegségek negyedét-felét kórokozók – egészen apró, úgynevezett mikroszkopikus lények (baktériumok és vírusok) – okozzák. Ezeket szabad szemmel nem, csak mikroszkóppal lehet tanulmányozni és vizsgálni. A kórházakban megvannak az ehhez szükséges készülékek, ezért kell orvoshoz fordulni minden komolyabb fertőzéssel, fájdalommal, lázzal. Az emberi szervezet védekezik ugyan a kórokozók ellen, de ha egy betegségtől meggyengült szervezetet egy másik baktérium megtámad, akkor az könnyen végzetes lehet. (Szerencsére vannak jóindulatú baktériumok is, amelyek az emésztőrendszerben működnek, és a táplálék lebontásában segédkeznek.) 

 Korábban idéztem Kálnoky László költőt, aki 90 évvel ezelőtt tüdővészt kapott, s akkoriban az orvostudomány még nem tudta olyan eredményesen gyógyítani ezt a betegséget, mint manapság. Említett versében írta: »A láthatatlanul kicsik hadteste hódít / e földön, és talán kiirtja majd lakóit / a legutolsó emberig.« – Mondhatnám ezt akár költői túlzásnak is, de tény, hogy a nagy, nyolcvankilós embert egy picike, szabad szemmel nem is látható baktérium is ágynak döntheti. Történelmi példákat is sorolhatnék: a középkorban (amikor még nem fordítottak akkora figyelmet a tisztaságra, mint manapság, s az orvostudomány sem volt még ilyen fejlett), egy-egy nagyobb járvány falvak, megyék lakóit is alaposan megritkította. 

 Ezek a baktériumok (bacilusok) gyorsan szaporodnak, és nagyon elterjedtek. Ha megfogsz egy kilincset, vagy az autóbuszban a fogantyút, megvan a lehetősége, hogy valamilyen kórokozót összeszedj. Ezért figyelmeztetik az öregek a gyermekeket: akárhonnan jössz haza (játékból, járműről, iskolából), az első dolgod legyen a kézmosás. S azt nem csak úgy tessék-lássék, hanem a két kezed szappannal alaposan megdörzsölve és bő vízben leöblítve kell végezni. 

 A betegségekkel kapcsolatban is elmondható: a bajt orvosolni kell, de okosabb, ha megelőzzük. Azért nem szokás kisgyermeket beteglátogatásra vinni, mert könnyen hazaviheti valamilyen betegség csíráit. Ha valamilyen betegség gyakoribbá válik egy-egy városban, közösségben, akkor járványról beszélünk. Ilyenkor kerülni kell a tömeget, társaságot, mert ott a betegség kórokozóit hordozó emberek is előfordulhatnak, akikről átterjedhet a fertőzés. Az első világháború után Európában óriási járvány pusztított, a spanyolnátha több áldozatot szedett, mint maga a háború. 

 Hirtelenjében még annyit: az egészséges (edzett) szervezet több mindent kibír, a legyengült szervezet hajlamosabb arra, hogy újabb betegségek még tovább gyengítsék. 

 A sok mozgás (séta, futkározás, labdajátékok, úszás), a változatos koszt, a tápláló ételek erősítik a szervezetet, ezzel megelőzheted a betegségeket. Az is a szülők gondja, hogy ezt számotokra biztosítsák. 

 Két vastag könyvet megtölthetnék az egészség–betegség témakörrel, most csak annyira volt időm, hogy a legáltalánosabb és legfontosabb dolgokat elmondjam.” 

Nálam okosabbak is szóltak – jóval szakszerűbben, mint én. Egy interjúból idézek, Jordán Ferenc 

biológus válaszol a kérdésekre (Átlátszó, 2020. márc. 17.): „nem tudtuk, hogy pontosan ez lesz és pont most, de valóban az történik, amit előrevetítettünk, tehát az elemzéseink helytállóak voltak. Tudtuk, hogy ha rengeteg ember él összezsúfolva a globalizált világban, abból ez következik. Szóltunk is.” – Csak az emberek (köztük a hatalom emberei!) nehezen fogadják el a tudósok tanácsait. 

 „– A vírusnak egyébként miért kell itt lennie a bioszférában? Mire jó ez a valami, ami nem is élőlény?

 – Az a tudományos közmegegyezés, hogy nem él, valóban, de ez majdnem mindegy, mert pont úgy kell vizsgálni, mintha élne. DNS vagy RNS van benne, körülötte fehérjék, élőlényekben mászkál… Csupán azért nem tekintjük élőnek, mert nincs anyagcseréje.

 – Még az sincs, de megölni azért tud minket. Mire jó az neki?

 – Semmire. Meglehetősen szenvtelenül tekint a világra. A vírus nem más, mint egy nagyon sikeres homokszem a gépezetben. Kis fehérjébe csomagolt géndarab, amely leszakadt egyszer, összevissza sodródik a világban, és ha véletlenül bekerül valaki más szervezetébe, azt átprogramozza arra, hogy őt sokszorosítsa. 

 Egy genetikai hekker. (…) A gazdaszervezet nem tud mást csinálni, elkezdi sokszorozni, mert az a kóddarab került be, hogy ezt kell tennie. Aztán addig gyártja a másolatokat, amíg esetenként belehal. Az immunrendszer dolga, hogy felvegye a harcot, sokszor meg is teszi sikerrel”, de azokkal a vírusokkal, amelyek már világjárványokat okoztak – és nincs ellenük gyógyszer – kevésbé sikeres a védelem. 

 Közbevetőleg még egy tisztázandó dolog: a koronavírusokhoz tartozó SARS-Co-2 vírus okozza a Covid-19 nevű betegséget. 

 Ez egy igen huncut ellenség, ami ellen nem lehet szúró-, vágó- vagy tűzfegyverrel védekezni, mert olyan apró, hogy nagyjából 60.000 darab izé kell egymás mellé sorakozzon, hogy kitegyen egy millimétert; ha el tetszik tudni képzelni ezt a sereget…

 A gonoszsága pedig azért félelmetes, mert „rengeteg emberben tünetmentes. Fogalmuk sincs, hogy bennük van, ettől még ők szépen továbbadják. A lappangási idő is hosszú, addig is fertőznek, de sok fertőzöttnél tényleg nincs semmilyen tünet.” – A másik baj, hogy a háromféle laborvizsgálat közül csak az a teljesen megbízható, amelyik a betegben képződött antitesteket mutatja ki. Előfordulhat, hogy X-et kétszer is tesztelték, és nem mutatott fertőzöttséget, de csak az öt-hét nap múlva levett vérminta – amikor már nyakig benne van a betegségben, és súlyos tünetei is vannak – mutatja ki: ez az ember fertőző beteg. Addig pedig már ötven másikat megfertőzhetett. 

 „– Ezek szerint esélytelenek a kormányok, azaz szívtelenség elvárni tőlük bármit.

 – Ez a módszer esélytelen, de azért nem minden az. Ha egy-két hétig mindenki otthon marad, legrosszabb esetben két hónapig, akkor vége lehet; (…) ha tizedére csökkentjük a találkozásainkat más emberekkel, az tényleg rengeteget számít. A vírussal egyelőre nem tudunk mit kezdeni. Azt kell elérnünk, hogy ne terjedhessen.”

 Mint mondám, ezt ezelőtt egy hónappal mondotta a biológus kutató. Én már öt hete üldögélek itthon (betartva a megengedett kétórányi kijárást) – ételem és munkám bőviben, ezért rászánom a következő hónapot is, mert közben Nyugatról hazajöttek néhány tízezren, akik vagy hoztak ’ajándékot’, vagy nem. Túl sok a bizonytalansági tényező. 

 Mindenütt jó, de legjobb otthon. 

 Közben reménykeden, hogy a számítógépem is vírusmentes marad – bár Kaspersky azt ígérte, hogy amíg ő vigyáz a gépemre, addig a vírusnak nincs esélye. Hm, meglátjuk…

 Marosvásárhely, 2020. április 10.