Megérte? Ez az 1989-es fordulat óta eltelt időszak leggyakoribb dilemmája.
Megérte? Ez az 1989-es fordulat óta eltelt időszak leggyakoribb dilemmája. Ez a minduntalan visszatérő kérdés a forradalmárokban, azokban is, akik tegnap a prefektúrán emlékeztek azokra a decemberi véres eseményekre, amelyek Marosvásárhelyen is hat halálos áldozatot követeltek. A forradalmárok hangulatát általában apátia, kiábrándultság jellemezte. Nem beszélve az elesettek hozzátartozóinak arcára dermedt fájdalomról, amely huszonöt év alatt sem múlt el.
Ezt igazolja a parlamentben tartott, ünnepinek tervezett botrányos megemlékezés is, ahol a politikusok épppen azoktól tagadták meg a szót, akik szenvedő alanyai voltak azoknak az eseményeknek, amelyek nyomán parlamenti bársonyszékhez jutottak. A felháborodott forradalmárok hangos tiltakozása közben mondták a magukét. Persze, ők jobban tudják, hogy „merre van az arra”.
Sem ezek, sem azok, akik a tegnap a prefektúrán részt vettek a megemlékezésen, nem voltak olyan elegáns, nyakkendős, szépen kigömbölyödött „úriemberek”, mint a rendszerváltás után politikai bársonyszékeikbe kapaszkodottak, akik azóta is élvezik a politikusi lét minden áldását. Tiszta, öltözetükben és beszédükben is egyszerű emberek voltak, akik negyedszázaddal ezelőtt azért mentek ki az utcára puszta kézzel, farkasszemet nézve a rájuk meredő puskacsövekkel, mert abban bíztak, hogy szabadság és demokrácia, civilizáció, jólét vár mindenkire.
A magyar emberek ennél is többet reméltek: anyanyelvű oktatást minden szinten, az anyanyelvhasználat jogát a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, szimbólumaik szabad használatát, egyenlő jogokat a többségi nemzettel, és a mindennapok biztonságát.
Ezzel szemben huszonöt év után azt tapasztaljuk, hogy a végleg soha el nem csitult magyarellenesség éppen most lángolt fel újra, és egyesek szégyentelen vehemenciával mérgezik a mindennapok gondjaival küszködő embereket. Akik ma is arra várnak, hogy megvalósulnak és megszilárdulnak azok a célok, amelyekért százak áldozták életüket ’89 decemberében.
A magyarok azt is szeretnék, ha nem kellene attól félniük, hogy a történelem kereke visszafordítható, és gyermekeiknek, unokáiknak soha nem kellene átélniük azt, amit ők átéltek. Azt szeretnék, ha valódi jogállamiság érvényesülne demokratikusan működő intézményekkel, egy olyan jóléti társadalomban élhetnének, amelyet magukénak érezhetnek, amelyben nem ítélnek el senkit csak azért, mert betartja és alkalmazza a törvényeket, vagy elénekli saját nemzeti himnuszát.
Ma is aktuálisak Petőfi Sándor szavai: „Ha majd a bőség kosarából/ Mindenki egyaránt vehet,/ Ha majd a jognak asztalánál/ Mind egyaránt foglal helyet,// Ha majd a szellem napvilága/ Ragyog minden ház ablakán:/ Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,// Mert itt van már a Kánaán!// És addig? Addig nincs megnyugvás,/ Addig folyvást küszködni kell…”
Ezt kell tennie az erdélyi magyarságnak és a magyarság érdekvédelmi szervezetének.
