Hunyadi Mária – 75

Alkotásra hangolódva

Karanténban hallgatnak a múzsák? Nem, de nagyon rájuk kell hangolódnunk, hogy hallhassuk a suttogásuk. Hunyadi Mária textilművész bizonyára sokat társalog velük, alkotásai ezért is vannak annyira összhangban mindazzal, ami mindannyiunkat körülvesz, izgat, foglalkoztat, lelkileg befolyásol. Textíliái is, amelyekkel az Ariadne idei virtuális kiállításán lepte meg a potenciális közönséget, ennek köszönhetően hordoznak olyan üzenetet, amire mindenki felfigyelhetett, egyben pedig úgy érezhette, életkedvre derítő lelki töltettel igyekeznek segíteni kinek-kinek a maga járványos megpróbáltatásai idején. Az üde, szellős, virágos Primavera, ez a derűt, bánatűző optimizmust, tavaszias hangulatot árasztó, vegyes technikájú textilkollázs, az installációszerűen megoldott, mediterrán atmoszférát idéző Tenger gyümölcsei, e szellemesen meghökkentő, szín- és formagazdag minitextil, valamint a mostanság annyira megszokott látvány, az eldobott, levetett kesztyűk és maszkok halmának félelmetes textiltükre, a Toxikus hulladék más-más módon, de meggyőzően tanúsítja, hogy az alkotó, akit fél évszázada ismerhettek meg a marosvásárhelyi tárlatlátogatók, ma is az aktualitásra, a mindennapokra hangolódó, a világ újdonságaira odafigyelő művész. Örök fiatal, amilyen csak egy művészi alapállásában, elképzeléseiben, céljaiban, szándékaiban határozott, kitartóan elkötelezett és bátran újító, igazi alkotó lehet. Attól függetlenül, hogy éppen hányadik életévét tölti be. 

„A komor és tragikus színek mellett bizakodó és megbékélt hangulatot szeretnék sugallni, a szelíd elmúlás örök békéjét és bizakodót, mert hitem szerint van valami, ami dacolni tud az elmúlással. A művészet az, ami eszközeivel halhatatlanná tud tenni minden mulandót e földi életben.” Évtizedekkel ezelőtt vallott így ars poeticájáról. Ma, hetvenöt évesen is ugyanezt mondhatja, életműve egyértelműen tanúsítja hite erejét, igazát, művészi elhivatottsága vitalitását. A kerek évforduló egy átfogó, nagy kiállítást érdemelne. Nem akarná ismételni önmagát, a textilművészet viszont annál sokkal idő- és munkaigényesebb, mint hogy pár év alatt egy kiállításnyi új anyaggal jelentkezhessen. Az utóbbi esztendőkben felmutatott munkái viszont minden alkalommal elnyerték az Ariadné szalonok nézőinek tetszését. Maradjunk hát annál a tömör méltatásnál, amit öt évvel ezelőtt megrendezett egyéni, pontosabban férjével, Hunyadi László szobrászművésszel közösen megrendezett tárlata kapcsán fogalmaztam:

„Már indulásakor többet akart felmutatni, mint amit a hagyományos kárpitok nyújtottak. Ki akart lépni a sík felületből, újabb dimenzióval gazdagítva a textíliát, megszabadítva azt a piktúra közvetlen befolyásától is. Domborműszerű szőnyegeket álmodott meg és hozott létre, kompozícióin a síkok nem geometrikus merevséggel, hanem szelíd, finom, lekerekített formákkal, vonalakkal tevődtek egymásra, hol monokróm, hol pedig meleg, visszafogott festőiségben, természetes pasztell színharmóniákban. Alkotásai mind pregnánsabban tanúsítják, hogy tudását, tehetségét folyamatosan tökéletesítve, művészete jellegzetesen egyéni jelenséggé vált a romániai textilesek alkotói világában. A festői és szobrászati hatást szervesen ötvöző, a vonalakat, formákat, tónusokat stilizáltan, ökonomikusan használó kompozíciók 1996-tól több egymást követő egyéni tárlaton összhatásukban még erőteljesebben vitték be a köztudatba ezt a sajátosságot. 

Ősi, népi, szellemi kicseinktől, az ókori mítoszokon, bibliai történeteken át a reneszánszig, szecesszióig, mai életérzéseinkig sok minden szolgált kiindulópontjául. Pályája elején inkább nagy méretű kárpitokon oldotta meg témáit, később minitextillel is sikerrel kísérletezett, példák erre míves textilkámeái, de utóbb a közepes méretű csomózott munkáknál állapodott meg. Nagy jelentőséget tulajdonít a keretnek is, a rámát, amely gyakran fémből készül, a kompozíció szerves részévé teszi, csupaszon hagyja, különlegesre formálja, vagy színes fonallal, más egyébbel befonja, így érzi kerek egésznek, befejezettnek a művet. Itt mondhatjuk el, hogy noha kedvelt és leggyakrabban használt anyaga a nemes gyapjú, akárcsak olykor a technikákat, az anyagokat is vegyíti. Néha fát, fémet, gyöngyöt, bőrt is szervesen belekomponál munkáiba. A bőr egyébként hosszabb-rövidebb időre mindegyre megejtette, és alaposabban foglalkozott vele. A csipke, a filc is kéznél volt olykor játékos felüdülésként, s 2004 nyarán látványos zászlókat is készített a marosvásárhelyi Bolyai Alkotótáborban, de igazi műfajának mégiscsak a keleti csomózással készült, ollóval mintázott »domboműveket« tekinthetjük.” De hagyjunk valamit a következő, szép művészi termést ígérő időszak értékelőinek is. További jó munkát, művésznő! Isten éltesse sokáig!