2023. február 9., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tompa Klára emlékére

Nem sok ideje vagyok a marosvásárhelyi színháznál, amikor egy este mellettem szalad ki az épületből egy fiatal lány. Nem ismerem, de sejtem, hogy a testvértagozaton próbál abban a készülő előadásban, amelyben több fiatal is játszani fog. Világoskék farmer szerkóban van, kis hátizsákkal siet valahová. Az arcán még ott a smink, talán nem volt ideje letörölni, vagy egyszerűen nem akart megválni tőle. Valamiért megjegyzem magamnak. Aztán a fiatal lány felvételizik a színművészetire, és pár év múlva egy színpadon találom magam vele. Felfigyelek rá már a vizsgaelőadásokon is, de amikor közvetlen partnerem az első közös előadás próbáin, csak ámulok. Kivételes érzékenységgel, természetességgel, korát meghazudtoló tudatossággal él, rebben, röppen, izzik minden porcikájával. Ha kell, mélyen csendes, ha kell, elsöprő temperamentummal cikázik a történetben. Teszi mindezt mindenre kiterjedő figyelemmel. Okosan, pontosan építkezik napról napra. És bár megjósolható, hogy nem mindennapi utat fog bejárni, szerény, és a jó értelemben vett alázattal teszi a dolgát. A színfalakon túl csendesen, nem tolakodóan, de figyelmes kíváncsisággal ismerkedik, keresi a találkozásokat. Az említett közös előadásban (Chioggiai csetepaté) a történet szerint egy családhoz tartozunk. Már kezdenek kialakulni a kapcsolatok, mindannyiunk számára nagyjából tiszta az előadás viszonyrendszere, amikor egy kolléganő balesete következtében borul a szereposztás. Én átkerülök a másik családba, és bár ugyanazt a történetet folytatjuk tovább, ugyanazon, pontosan felállított viszonyrendszeren belül, mégis egyszer csak nagyon más lesz. Egyik percről a másikra váltanunk kell, nem könnyű. Egy esti próba után együtt megyünk hazafelé, és könnyes szemmel mondja, hogy már megszokta, hogy egy család vagyunk. Meg is lepődöm, hiszen ez csak játék… És közben elszégyellem magam, mert azt igazolja vissza, hogy ez mennyire komoly játék. Az elkövetkező években többször játszottunk együtt, hol közelebb kerültünk egymáshoz, hol nem. Hazudnék, ha most azt mondanám, hogy barátnők lettünk, nem lettünk azok. Nem úgy alakult, voltak más barátai a társulaton belül, mint ahogyan nekem is. És teljesen rendjén volt így. De remélem, érezte, hogy szeretem és becsülöm. A csendes, okos fegyelmezettségért, a kiegyensúlyozott tudatosságért, amellyel folyamatosan építette magát, és közben ezáltal, pedagógusként igen sok későbbi pályatársat. Utolsó percig, a legelszántabb élni akarással. 

Hová szaladsz, te lány? Világoskék farmer szerkóban, kis hátizsákkal. Még rajtad a sminked…!

László Zsuzsa


Forrás: a Stúdió Színház honlapja


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató