2019. november 21., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában. (Forrás: Magyar életrajzi lexikon, 1000-1990. Főszerkesztő:  Kenyeres Ágnes) 

TREER JÓZSEF (Pétervárad, 1889. nov. 4. – Szeged, 1978. márc. 21.): fül-orr-gégész. Oklevelet a kolozsvári egyetemen szerzett (1913). 1913-1914-ben Kolozsváron az egyetemi sebészeti klinikán dolgozott. 1914-1918-ban harctéri szolgálatot teljesített. 1918-1922-ben a kolozsvári, majd a szegedi egyetem sebészeti klinikáján műtőnövendék, utóbb a klinika fül-orr-gégészeti osztályára került. 1922-től 1945-ig, nyugdíjazásáig a szegedi rendelőintézet fül-orr-gégészetén volt főorvos. 1929-ben magántanárrá habilitálták fül-orr-gégészeti diagnosztika tárgykörből. 1941-ben c. ny. rk. tanár lett. 1927-1945 között a fül-orr-gégészet előadója a szegedi egyetemen. Az Országos Szakorvosképesítő Vizsgabizottság (1940-1945), a Magyar Fül- és Gégeorvosok Egyesületének vezetőségi tagja, 1938-ban az elnöke volt. Fő érdeklődési köre a nyelőcsőroncsolás gyógykezelésének megjavítására, összehasonlító vizsgálatokra, a beteg és az egészséges arcüreg belvilágára, a kalóriás egyensúlyreakció módosított metodikájára terjedt ki. 

IVÁNDI FERENC, IZSÁK (Marosvásárhely, 1909. nov. 5. – Temesvár, 1982. dec. 14.): műfordító, kritikus, művészeti író, Izsák Sámuel és Izsák László testvére. Középiskoláit szülővárosa ref. kollégiumában és a temesvári zsidó líceumban végezte, a grenoble-i egyetemen kereskedelemtudományi diplomát szerzett (1929). Temesvárt a Magyar Általános Hitelbank helyi fiókjánál, majd a Gyapjúipar Rt.-nél s az Azúr Festékgyárnál volt tisztviselő. Cikkeit, kritikáit, tanulmányait, nyelvművelő jegyzeteit a Szabad Szó és a Bánsági Írás közölte. Nagyobb tanulmánya jelent meg a Bánsági Üzenet c. antológiában (Temesvár, 1957) a Bánát tartományi képzőművészet 1945 utáni fejlődéséről s a Bánáti Tükör c. antológiában (Temesvár, 1961) Endre Károly költészetéről. Elbeszéléseket, novellákat és regényrészleteket fordított románból és franciából.

Apor Gábor, báró (Sepsikőröspatak, 1889. nov. 7. – Róma, 1969. febr. 12.): diplomata. A bécsi konzuli akadémiát végezte (1913). 1918-ban külügyi szolgálatba lépett, attasé lett a berlini osztrák-magyar követségen. A Tanácsköztársaság idején internálták (1919. ápr.-júl.), szabadulása után 1919-ben visszatért Erdélybe. 1921-től külügyi szolgálatot teljesített, Varsóban követségi titkár, majd tanácsos, 1925-től Párizsban tanácsos, 1927-től Bp.-en a külügyminisztérium politikai osztályának vezetője volt. Követ Bécsben 1934-től, hazatérte után a külügyminiszter állandó helyettese 1935-től, majd vatikáni követ 1939. jan. – 1944. márc. között. Mo. német megszállásakor lemondott állásáról, Rómában maradt. A Szuverén Máltai Lovagrend meghívta tagjai közé, 1952-ben a rend nagykancellárjává nevezték ki, tisztségéről egészségi állapota miatt mondott le (1958).